Aki gazdag, könnyebben csal
A kutatók a XIX. század vége, a szociológia megszületése óta elemzik a társadalmi jelenségeket, ám csak mostanában kezdték részletesen feltárni, miként formálja a pénz a társas kapcsolatokat. A New Scientist április végi számában összegzett kutatási eredmények meglepőek, és a pénz pszichénkre kifejtett olyan hatásairól számolnak be, melyek túlmutatnak a szokásos sztereotípiákon. Az új ismeretek segítségével talán könnyebben kezelhetjük a gazdagokat és szegényeket elválasztó anyagi és egészségügyi szakadékkal jellemzett társadalmi egyenlőtlenséget. Arra is magyarázatot kaphatunk, miért reagálunk oly eltérően a jelenlegi gazdasági válságra.
Dacher Keltner és Michael Kraus kaliforniai kutatók olyan teszteket terveztek, melyekkel meg tudták határozni, hogyan viselkednek az eltérő társadalmi és gazdasági háttérrel rendelkező önkéntesek. Tesztjeiken a szegényebb vizsgálati alanyok jobban törődtek társaikkal, mint a gazdagok, ráadásul az is kiderült, hogy az eltérő viselkedés azt tükrözi, mennyire képes a vizsgálati alany helyesen értelmezni társai érzéseit. Az érzelmek megítélésében az alacsonyabb munkaköröket betöltők, illetve a szegényebb közegből származó egyetemisták teljesítettek jobbak. Ám az érzelmek megítélésének pontossága abban a pillanatban javult a gazdagabb önkéntesek esetében is, amint egy, a ranglétrán elméletileg felettük álló személy érzelmeit kellett meghatározniuk. A valós vagy képzelt alárendelt viszony úgy látszik, éberré teszi az embert.
Keltnerék önzetlenségi tesztjei azt mutatják, hogy a kevésbé kiváltságosak önzetlenebbek, mint a társadalmi ranglétrán feljebb állók. Az önzőség, úgy tűnik, a valós életben és laboratóriumi körülmények között is megnyilvánul, a tehetősebbek nagyobb valószínűséggel viselkednek etikátlanul, mint kevésbé szerencsés társaik.
Hajlamosabbak pl. a vezetés közbeni szabálysértésekre, vagy könnyebben csalnak saját nyerési esélyeik növelése érdekében.
Hazel Markusnak, a Stanford Egyetem kutatójának vizsgálatai is azt mutatják, hogy a társadalmi és anyagi siker következtében az emberek kevésbé törődnek másokkal. A gazdagabbak, nagyobb anyagi lehetőségeiknek köszönhetően, leginkább saját vagyonuk elköltésével foglalkoznak, nemigen aggódnak mások szükségletei miatt.
Markus úgy véli, a pszichológiai különbségekkel meg lehet magyarázni a gazdagok és szegények között fennálló egyéb eltéréseket is. Például London egyik elegáns negyedében a férfiak várható élettartama 88 év, míg az egyik legszegényebb negyedben 71. (Friss adatok szerint Budapesten is vannak olyan kerületek, ahol a halálozási arány egyes ázsiai országokéval azonos, míg a budai zöldövezetben a nyugat-európai átlagnak megfelelő. Például egy józsefvárosi férfi születéskor várható élettartama közel 10 évvel rövidebb rózsadombi kortársáénál.) Ennek egyszerű a magyarázata: pénz kell az egészséges élelmiszerek, a fitneszbérletek megvásárlásához, de a jobb egészségügyi szolgáltatások eléréséhez is. A gazdagabbak ráadásul általában iskolázottabbak, ami kevesebb fizikai terheléssel és nagyobb elégedettséggel járó munkakörök betöltésével járhat együtt.
Mivel a társadalmi kölcsönhatások kulcsfontosságúak a szellemi és fizikai jóléthez, azt hihetnénk, hogy a szegényebbek körében tapasztalható szorosabb társadalmi kötelékek enyhítik a stresszt. Azonban nagyobb empátiájuk inkább növeli a terheket, mivel tudatában vannak borús helyzetüknek. A kettős átok (a kevesebb lehetőség és ennek tudata) fokozza a stresszt, a reménytelenséget és a depressziót, hosszabb távon pedig rombolja az egészséget. Linda Gallo amerikai kutató szerint a tehetetlenség érzése, az alacsonyabb önértékelés és a negatív érzelmek megmagyarázzák, miért rosszabb a szegényebbek egészségi állapota.
Az önzés, a tesztek szerint, a gazdagok politikai nézeteit is jelentősen befolyásolja. Az amerikai társadalom gazdasági egyenlőtlenségei a szegényebb vizsgálati alanyok szerint a politikai befolyásra és a továbbtanulási lehetőségek aránytalanságaira vezethetőek vissza, míg a gazdagabbak szerint ennek oka a kemény munka és a tehetség. Más szóval a tehetősek szerint az élet olyan, amilyenné mi magunk tesszük. Úgy tűnik, a gazdagok, úgy vélik, megérdemlik vagyonukat, a kevésbé szerencsések pedig nem akarják vállalni nehezebb sorsukért a felelősséget. Ez a fajta felfogás azonban fontos következményekkel jár, ha a politikát nézzük. Nehéz ugyan kibogozni a pénz, a személyiség és a politikai vélemény közötti kapcsolatot, valószínű, hogy a vagyonnal és sikerrel járó kisebb empátia a gazdagok érdekeit védő konzervatívabb, jobboldali beállítódással jár együtt.
Sajnos Keltner kutatásai is azt mutatják, hogy a pénz és a presztízs rombolják még a legjobb szándékú politikusok önzetlenségét is. Egy gazdag és iskolázott tagokból álló kormány saját társadalmi rendjének fenntartására fog törekedni, állítja Kraus. A kormánytagokat pedig kizárólag saját jólétük és saját céljaik elérése érdekli.
Az említett kutatások kétségbe vonják azt a „leszivárogtató gazdasági jelenséget”, mely szerint a gazdagok által felhalmozott vagy öröklött vagyon végül a szegényebbek hasznát szolgálja, pl. álláshelyeket teremtő új vállalkozások révén. Pedig gyakran hozzák fel ezt érvként a tehetősek adócsökkentésének a támogatására. Ha a gazdagok emiatt munkahelyeket teremtenek is, Keltner eredményei alapján ezt főként saját érdekeik szem előtt tartásával, saját hasznuk növelése érdekében teszik, nem pedig a munkatársak, a munkahelyi körülmények javítása érdekében. Keltner szerint a társadalmi problémák megoldásában nem lehet a gazdagokra számítani, ez egyszerűen pszichológiai okokból kizárt.
Szerencsére a siker mégsem korrumpál mindenkit, gondoljunk csak a nagylelkű jótékonykodókra. És bár Kraus és Keltner vizsgálatai pesszimista képet festenek az igazságosabb jövőben bízók számára, mégis azt sugallják, hogy a tehetősek empátiakészsége fejleszthető. Bár a jövő pszichológusai kétségkívül előállhatnak jobbnál jobb ötletekkel, valószínűleg nem csupán pszichológiai trükkökre lesz szükség a zömében vagyonos politikusok jobb belátásra térítéséhez.
