A metán a társtettes
A londoni Planet Under Pressure (Bolygó nyomás alatt) nevű konferencián nemrégiben közel 3000 szakember gyűlt össze, hogy megvitassák az emberi tevékenység földre kifejtett káros hatásait.
Peter Cox angol kutató szerint az üvegházhatású gázok elleni harcban a szén-dioxid-kibocsátás (CO2) mérséklése helyett a metánéra kellene nagyobb gondot fordítani, ugyanis ez a második legfontosabb üvegházhatású gáz komolyabb szerepet játszik a bolygó globális hőmérsékletének szabályozásában, mint ahogy azt a tudományos világ képviselői korábban gondolták – jelentette a tanácskozásról a New Scientist.
A metán számos helyről kerülhet a légkörbe: sérült gázvezetékekből, szénbányákból, hulladéklerakókból, a háziállatok bélcsatornájából, rizsföldekről és a felmelegedés hatására fagymentessé vált sarkvidéki tundraterületekről, ahol az addig jégbe zárt metán óriási mennyiségben szabadul fel. A metánkibocsátás mérséklése sok előnnyel járna az éghajlat szempontjából, állítja Cox, a két gáz növényélettani hatásainak tanulmányozása után.
A kevesebb metánt, ám több CO2-t tartalmazó légkör arra serkentené a szárazföldi növényeket, hogy több CO2-t vegyenek fel a légkörből. Először is a CO2 trágyaként hat rájuk, ezért gyorsabban nőnének, és még több szén-dioxidot vennének fel. Másodszor, a kevesebb metán mérsékelné a troposzféra (a légkör legalsó része) növényekre káros ózontartalmát. E két hatás jól ismert, mégis Cox az első, aki kiszámolta a két gáz együttes hatását arra nézve, hogy mennyi CO2 juttatható ki a légkörbe úgy, hogy a föld átlaghőmérsékletének emelkedése a kutatók által a klímaváltozás szempontjából veszélyesnek tartott 2°C küszöbérték alatt maradjon.
Cox, bár elismeri, hogy számításai pontatlanok lehetnek, úgy véli, az emberi tevékenység által kiváltott metánkibocsátás 40 százalékos mérséklése lehetővé tenné, hogy 500 gigatonnával több CO2-t bocsásson ki az emberiség (ez a korábban gondoltnál egyharmaddal nagyobb mennyiség) anélkül, hogy elérnénk a 2°C-os hőmérséklet-emelkedést. Ez a jelenlegi CO2-kibocsátási ütem mellett mintegy 15 éves haladékot adna az emberiségnek. Ez azért is fontos lenne, mert csupán a CO2-kibocsátás mérséklésével nem leszünk képesek a melegedést a 2°C-os küszöbérték alatt tartani.
Cox vizsgálataiban semmi nem cáfolja, hogy az éghajlat stabilizálásához szükség van a CO2-kibocsátás visszafogására, de rámutat az egyéb gázok korábban nem várt, fontos szerepére is. Ráadásul, a metánkibocsátás mérséklése olcsóbban valósítható meg, mint a szén-dioxidé, és egyéb jótékony hatással is járhat: a növények növekedésének már említett serkentésén és a troposzféra ózonmennyiségének csökkentésén túl fokozza számos termesztett növény növekedését, és csökkenti pl. a légszennyezésből adódó asztma kockázatát.
John Reilly, a Massachusetts Institute of Technology nem CO2 üvegházhatású gázokkal foglalkozó szakértője egyetért azzal, hogy a 40 százalékos metánemisszió viszonylag olcsón valósítható meg, elsősorban, a gázmezőkből és gázvezetékekből, illetve a szénbányákból és a hulladéklerakókból szivárgó metán mennyiségének csökkentésével. Azt azonban hangsúlyozza, hogy a 2°C-os átlaghőmérséklet-növekedési határ alatt maradáshoz meg kell sokszoroznunk az erőfeszítéseinket minden területen. Nem elég visszafogni vagy a metán-, vagy a CO2-kibocsátás mértékét, egyidejűleg van szükség mindkettőre.
Ha jó hír, hogy a metánemisszió mérséklése a vártnál kedvezőbb hatású, rossz hír, hogy Cox számításai szerint a metánkibocsátás további növekedése sokkal súlyosabb következményekkel jár, mint azt korábban gondolták. Végül is a metán az az anyag, amely eddig előre nem látott módon határozza meg, hogy mennyi szén-dioxidot lehet biztonsággal a légkörbe juttatni.
