A hulladék már nem szemét

A világ hulladéktermelése az elmúlt években rohamosan nőtt, ez Magyarországon is érezhető. Hogy ezt csökkentsük, előbb szétválasztjuk a szemetet, majd az így keletkezett szelektív hulladékot újrahasznosítjuk. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) szelektív hulladékgyűjtő szigetei ezt a célt szolgálják. Budapesten mintegy ezer ilyen sziget és további 16 lakossági hulladékudvar található.

Régóta kézenfekvő és higiénikus megoldás a hulladék elégetése is. Ily módon nem csak a szemét tűnik el, de energia is termelhető, melyet távfűtésre és elektromos áram előállítására is hasznosíthatunk. Budapesten a távfűtés négy százalékát biztosítja hulladékégetés, melyet a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű végez, ezzel szemben Bécsben ez az arány 25, Malmőben 60, Párizsban és Oslóban 50, Koppenhágában pedig 30 százalék. A budapesti települési szilárd hulladéknak megközelítőleg a felét szállítják a hulladékhasznosító műbe, ahol a szemetet eltüzelik és hőt, valamint villamos energiát állítanak elő belőle. Évente mintegy 410 ezer tonna hulladékot égetnek el, ez a mennyiség mintegy 140 ezer ember évi villamosenergia-szükségletét, továbbá 25 ezer lakos távhőigényét fedezi.

Magyarországon évente megközelítőleg 540 ezer tonna vegyes műanyag hulladék keletkezik, de ennek csupán egyharmadát lehet újrahasznosítani. A fejlett nyugat-európai országokban már egyáltalán nem működnek lakossági vegyes hulladékot befogadó szeméttelepek. A vegyes hulladék száz százalékát hulladékhasznosító erőművekben égetik el. Németországban például hetven, a rákospalotaihoz hasonló üzem működik. Idehaza ma még a lakossági hulladék 69 százaléka szeméttelepekre kerül.

Földünk legjobb úton a kiközösítés felé
Földünk legjobb úton a kiközösítés felé
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.