Régen gyávaságnak tartották, ma abnormális helyzetre adott normális reakciónak
Az egyik maláriaellenes szerről ugyanis régóta tudják, hogy a – New Scientist tudományos lap szerint – a páciensek harmadánál pszichiátriai zavarokat (depressziót, pszichózist) okoz. Sokan fejfájásra is panaszkodnak. A vizsgálat elkezdődött, eredményt későbbre ígérnek.
Bármit is derítenek ki a hatóságok, bármivel is magyarázzák az öldöklést, hasonló események sűrűn előfordulnak a világ háborús övezeteiben. Ártatlan civilek meggyilkolásán át az ellenfél brutális kínzásáig bármi bárhol előfordulhat. Egy szakmai anyag segítségével rávilágíthatunk arra, hogy mi játszódhat le a háborús övezetekben szolgáló katonákban.
A harci stressz a harcmező, a katonaifeladat-ellátás egyik legsajátosabb jellemzője. A veszély, a testi kimerülés, a terep és az éghajlat idegeket felőrlő hatása, valamint a szemben álló fél harctéri tevékenysége együttesen az általános feszültség állapotát hozza létre. A harci terhelések és a gyakran elkerülhetetlen rossz életkörülmények károsan befolyásolják a fizikai és mentális teljesítőképességet, valamint a túlélési esélyeket – olvasható Choma Krisztina pszichológus által írt, a Bocskai István Lövészdandár honlapján közölt szakmai anyagban.
A harci stresszt kiváltó hatásokat fizikai és pszichikai tényezőkre (stresszor) szokás osztani. Fizikális stresszor például a szélsőséges időjárás, az alapvető és minimális kényelem hiánya, a harci tevékenységeket kísérő zajok, a mérgek, a sugárzás. Pszichikai stresszorok esetén értelmi és érzelmi stresszorokat különböztetnek meg. Értelmi stresszor lehet a túl sok vagy túl kevés információ, érzékszervi túlterheltség vagy ennek ellentéte, de akár a hosszú várakozás is. Érzelmi stresszor a félelem, a fenyegetés, az elkeseredés, a harag, a düh, az aktivitás hiánya miatti unalom. Az hogy ki, milyen mértékben kerül a harctéri stressz állapotába, a körülményektől, valamint az egyéntől függ.
A körülményeket tekintve egy magyar vizsgálat szerint az Irakból hazatérő magyar katonák körében vezető traumának számított például a robbanás, a fegyveres támadás elszenvedése, valamint részvétel a harci cselekményekben. Irakból hazatért amerikai katonák körében vezető stresszforrás a bevetés okozta stressz, a tapasztalt ellentmondások (pl. terrorista fészeknek vélt, mégis gyerekruhákkal, játékokkal teli lakások átkutatása), bajtársak elvesztésének szörnyű emlékei voltak. (A katonák 2/3-a tudott olyan ismerős bajtársról, aki meghalt vagy megsérült.) Horvát katonák számára a Balkánon dúló háború során a fogságba esés, harcostársak halálának látványa, súlyosabb sebesülések, az elhunyt harcosok maradványainak összegyűjtése, az ellenséges gyűrűből való kitörés, katonai közelharc jelentette a legsúlyosabb megpróbáltatást.
A katonák harctéri pszichikai összeomlásának jelensége régóta ismert. A XIX. század végéig azonban negatívan álltak hozzá ezekhez a jelenségekhez. Azokat, akik a harcok folyamán vagy azután félelmet, lehangoltságot mutattak, gyenge jelleműnek, gyávának tartották, és rendszerint megbüntették. A XX. század második felében azonban megváltozott ez a felfogás. Manapság a katonák harctéri stresszre adott pszichés tüneteinél az a vélemény érvényesül, hogy ez normális emberek reakciója „abnormális” körülményekre, azaz nem minden esetben tekinthetők kórosnak. Így a stressz megjelenése, melyet intenzív félelemérzet kísér, semmiképpen sem azonosítható a gyávasággal. Az „abnormális” helyzetre adott normál reakciók többnyire az alkalmazkodást segítik.
Arra is számos példát látni, hogy a trauma után néhány hónappal jelentkeznek zavarok, amelyeket poszttraumatikus stresszzavarnak (PTSD) neveznek. E betegségcsoport tanulmányozása a vietnami háború alatt és után vált erőteljessé. Megfigyelték, hogy az amerikai katonák hazatérésüket követően nagyon nehezen illeszkedtek vissza a civil életbe, és még hosszú éveken keresztül küzdöttek pszichés zavarokkal. E tünetcsoportra különösen jellemzőek az éjszakai rémálmokkal kísért alvászavarok, pánikrohamok, düh- és erőszakkitörések, az emberekkel való kapcsolatok súlyos sérülése, valamint átmeneti bénulás is felléphet náluk.
A harctéri stresszzavarok kezelése sokat változott az utóbbi időben. Míg a második világháborúban a harci kimerülésben szenvedőt eltávolították a hadszíntérről, és hosszabb időre kórházban helyezték el, izraeli kutatások alapján ma már nem javasolt az akut stresszbetegségben szenvedő katonák eltávolítása, hanem rövid pihenés után visszatérhetnek az egységükhöz. Csak akkor evakuálják és gyógykezelik a sérültet, ha a pszichés zavarok 14 nap elmúltával is fennállnak.
A misszióba készülő katona tudatában van annak, hogy háborús veszélynek teszi ki magát, megsérülhet, maradandó károsodást szenvedhet, sőt, életét is veszítheti. A magyar és bármilyen más nációjú békefenntartók háborús körülmények közé kerülve személyesen tapasztalhatnak meg életveszélyes szituációkat, katasztrófákat, láthatnak súlyosan sebesült embereket, halált. Ezek a traumatikus élmények, a hirtelen vagy folyamatosan fellépő stressz gyengítik a fizikai aktivitást és az egészséges védekezőképességet.
Éppen ezért fontos a megfelelő kiképzés, melynek segítségével elérhető, hogy a fenyegető helyzetekben jelentkező stressz az önvédelmet szolgálja, hogy a katona megtanuljon teljes energiájával az adott veszélyre koncentrálni, és felkészülni a fenyegetésre adandó válaszlépésre. Choma Krisztina szerint a megfelelő alvás, pihenés biztosítása, a zaj- és egyéb hatások csökkentése, a megfelelő táplálkozás, testi higiénia biztosítása jelentős mértékben befolyásolja a katonák harci teljesítményét, a harctéri stressz feldolgozását.
