Protonütközést mértek a CERN-ben

A Europhysics Letters folyóirat összesítette hasábjain a 2011-ben megjelent eredményeket, és készített egy Best of 2011-listát, amelyre felkerült a genfi nagy hadronütköztető (LHC) TOTEM kísérletének mérését leíró cikk is. A TOTEM eredménye a négy legjobb részecskefizikai cikk közé jutott.

A kísérleti munka fő megállapítása, hogy hét teraelektronvoltos ütközési energián a protonok teljes ütközési felülete (hatáskeresztmetszete) lényegesen nagyobb, több mint kétszer akkora, mint a korábbi, kisebb energiával működő protonütköztetők kísérleteiben mért hatáskeresztmetszet. A TOTEM-együttműködésnek tagja az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontja is, illetve ELTE-s doktorandusz és oktató is dolgozik a kísérletben, így az elismerés a magyar kutatóknak is szól.

Az LHC-n eredetileg 2008 őszén indultak volna az első mérések, azonban technikai problémák akadályozták a gyorsító indulását. A javítás és az újragondolás miatt egy évet csúszott a program. Végül 2009 novemberében startoltak az első igazi fizikai kísérletek. 2010. március 30-án minden korábbinál nagyobb energiájú ütközésekre került sor. Ekkor sikerült először hét teraelektronvoltos ütközéseket elérni, majd ugyancsak először tudták ezt stabil nyalábokkal is megtenni. Ezzel új korszak kezdődött az LHC-nál, egyúttal a nagyenergiás fizikában. Az extrém energiára gyorsított protonok ütközését nemzetközi együttműködésekben megépített berendezésekkel vizsgálják. Az LHC-nál jelenleg hét jóváhagyott kísérlet működik: az ALICE, az ATLAS, a CMS, az LHCb, az LHCf, a MoEDAL és a TOTEM. Magyar kutatók az ALICE, a CMS és a TOTEM kutatásaiba kapcsolódtak be.

A TOTEM célja a teljes proton-proton hatáskeresztmetszet mérése és a proton szerkezetének mélyebb megértése. A TOTEM tavaly megmérte a nagyenergiás proton-proton kölcsönhatás teljes hatáskeresztmetszetét. (A hatáskeresztmetszet az az ütközésre merőleges síkon elfoglalt terület, amelyet az ütköző részecskék célfelületként nyújtanak.) Ez az eredmény azért kiemelkedően fontos, mert ez az összes, proton-proton ütközéseken végrehajtott mérés alapját jelenti. A magyar kutatók a TOTEM detektorainak építéséhez elektronikai fejlesztéssel és kontrollrendszer építésével járultak hozzá. A csoport vezetője Csörgő Tamás, tagja Nemes Frigyes, Csanád Máté, Novák Tamás és Sziklai János. A kezdeti lépésekkor Dénes Ervin, Ster András és Sótér Anna is részese volt a kutatómunkának.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.