Emberekben az Y-kromoszóma az eredeti 800 génjéből már csupán 19-et hordoz. Ilyen vesztéségi ütemmel számolva egyes genetikusok azt jósolták, hogy az Y-kromoszóma 4,6 millió éven belül elveszíti utolsó génjét is.

Jennifer Hughes amerikai kutató szerint, akinek vizsgálatairól a New Scientist is beszámolt, azonban nem ez a sors vár az Y-kromoszómára. Kollégáival genetikai elemzésnek vetettek alá egy rhesusmajmot. E főemlős a törzsfejlődés során az emberektől kb. 25 millió évvel ezelőtt vált el.

A kutatók azt találták, hogy a majom Y-kromoszómája 20 olyan gént tartalmaz, melyek illenek az X-kromoszóma génjeihez, és közülük 19 azonos a humán Y-kromoszóma génjeivel. Ezt úgy értékelték, hogy az ember Y-kromoszómájából csupán egy gén veszett el, az emberek és a rhesusmajmok utolsó közös ősének létezése óta. Ha ez igaz, az elmúlt 25 millió évben az Y-kromoszóma stabilan tartotta magát. Valószínűleg a gének többségét közvetlenül az X-kromoszómával való rekombinálódás végét jelentő, említett „baleset” után veszítette el. Elképzelhető, hogy a 19 megmaradt gén életfontosságú biológiai funkciókat tölt be, és a közeljövőben várhatóan nem mozdul el a helyéről.

Az ausztrál kutatónő, Jenny Graves, az eltűnő Y-kromoszóma-elmélet támogatója szerint bár a rhesusmajmos vizsgálat szép munka, nem győzi meg arról, hogy az Y-kromoszóma sokáig megmarad. Ha a 19 gén változatai megjelennének más kromoszómákon – és ez bármikor bekövetkezhet –, az Y-kromoszómán lévők helyettesíthetőek lennének, és a férfiaknak nem lenne szükségük az Y-kromoszómára. XY helyett X0 lenne belőlük, mert csupán egy X-kromoszómát hordoznának, az egykori Y helye pedig egy üres lenne.

Ez már csak azért sem elképzelhetetlen, mert van is rá példa az állatvilágban. A japán Ryukyu-szigeteki bambuszegér hímjéből például hiányzik az Y-kromoszóma, mégis remekül megvan nélküle.

X és Y – a női kromoszóma uralja a képet