A vásárló is felelős, ha nem érdekli a termék eredete, hiszen akarva-akaratlan azt az erkölcsi normát támogathatja egy általa megvett árucikkel, amit az azt előállító cég képvisel. Ezzel a témával még a XX. században egy amerikai kezdeményezés kezdett el foglalkozni (CSR – Corporate Social Responsibility, Vállalati Szociális Felelősségvállalás), ám az EU-ban csak nemrég terjedt el ez a szemlélet. Minden vállalkozás legfőbb célja a profit, de szem előtt kell(ene) tartaniuk a külső tényezőket és a mellékhatásokat is. Mi, fogyasztók sem bújhatunk ki a felelősség alól: oda kell figyelnünk egyes cégek alapanyagainak a származására. A textil- és élelmiszeriparban (különösen az úgynevezett harmadik világban) megszokott a tömegtermelés, rossz körülmények között dolgoztatott nők és gyermekek által. Ezzel kívánja felvenni a kesztyűt például a kenőolajokkal foglalkozó Bantleon cég. A vállalat fejlesztési elképzeléseit az Ulmi Egyetem fenntartható gazdálkodás tanszékével együttműködve valósítja meg. Bár kérdés, hogy a felelősségérzet e fajtája tanítható-e egyáltalán. A válasz igen, jóllehet míg Magyarországon hasonló tanulmányok csak a Corvinus Egyetem környezetbarát vállalatirányítás szakán folytathatók, Németországban tucatnyi egyetemen működik ilyen tanszék. Ez egymagában még kevés. Amíg töméntelen mennyiségben vásárolják a környezeti következményekkel mit sem törődő vállalatok termékeit, az önpusztító folyamat továbbra is megállíthatatlan.