Kalózinternacionálét tartottak a múlt hét végén Prágában. Az online fájlcserélés legalizálásáért küzdő kalózpártok már egy összeurópai szervezet létrehozásában gondolkodnak, hogy közösen indulhassanak a 2014-es európai parlamenti választásokon. Ezzel újabb szakaszába lépett az a háború, amelyet a zenekiadók, filmvállalatok, szerzőijog-védők, kormányzati szervek vívnak a felhasználók érdekeire, az internet szabadságára hivatkozó civil mozgalmak, hackerek, hacktivisták és kalózok ellen.

A kiadói szövetségek, szerzőijog-védők azzal érvelnek, hogy aki letölti a filmjüket, zenéjüket, az nem nézi meg moziban, nem veszi meg az albumot, ráadásul a letöltéseken nem az alkotók keresnek, hanem a főkalózok, a fájlcserélő oldalak üzemeltetői. Magyarán: vagy büntessük, vagy fizessenek érte. A kalózok olvasatában viszont éppen hogy a multik akarják védeni a jogi háborúval azt a status quót, amelyet a szabad internet kezdett ki: a mozikon, album-eladásokon, a DVD-extrákon és a brandelt uzsonnásdobozokon alapuló (jogdíjas) üzleti modelljüket. Ahogy a Kalózpárt oldalán olvashatjuk, „a közös jogkezeléssel beszedett milliárdok túlnyomó része mindössze néhány, a kulturális piacot monopolizáló média-óriásvállalatot gazdagít. Eközben zeneszámok, mozifilmek és könyvek milliói váltak hozzáférhetetlenné amiatt, hogy ugyanezeknek a média-óriásvállalatoknak nem éri meg, másnak pedig nem szabad újra kiadni őket.”

Az elmúlt időszakban a küzdelem egyre csak durvult, a blogoszférában sokan már harmadik világháborúról beszélnek, ami nemcsak a torrentezésről, hanem az internet fölötti hatalom megszerzéséről szól.

A szerzői jogok védelmének égisze alatt zajló háború több fronton zajlik. A legnagyobb csapásokat a politika méri a kalózokra, az amerikai és az európai törvénygyárak a zene- és moziipari lobbi nyomására szinte ontják magukból az egyre elrettentőbb kalózellenes törvénytervezeteket és megállapodásokat. Közéjük sorolható az amerikai SOPA- és PIPA-javaslat – mellyel a szolgáltatókat köteleznék a jogsértő oldalak blokkolására –, a felhasználók monitorozását lehetővé tevő angol és a netkapcsolat elvágásával fenyegető francia nettörvény, továbbá az egész EU és Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény, a kereskedelmi kalózkodás megfékezését célzó, ugyancsak elrettentő büntetésekkel fenyegetőző ACTA vagy az ugyancsak amerikai nyomásra elfogadott spanyol kalóztörvény.

A hacktivisták, kalózok és más szabadságpárti aktivistacsoportok eddig több-kevesebb sikerrel verték vissza a rohamot: világszerte tízezrek tüntettek az internet kontrollálása – konkrétan a SOPA/PIPA és az ACTA – ellen az elmúlt évben, s emiatt az USA és az EU is kihátrálni látszik a kezdeményezések mögül. Közben a virtuális hadszíntereken is kemény ütközetek zajlanak: a szabadságharcosok – élükön az Anonymous hacktivista hálózattal – összehangolt túlterheléses támadásokkal tüzelnek (hogy háborús hasonlatnál maradjunk: a támadó szoftvereket alacsony, illetve magas röppályájú ionágyúnak nevezik; ezekkel fektették meg a többi között az amerikai titkosszolgálatok, bankok, kormányszervek, hatóságok weboldalainak százait). A kormányok nem fújtak teljes visszavonulót, inkább csak átcsoportosították erejüket: Washingtonban érik a következő „csapás”, a cyberbűnözés elleni CISPA-javaslat már a „lator” felhasználók adatainak kötelező átadását is előírná a szolgáltatóknak, nem csak a jogsértő tartalmak szűrését. Egymást érik a látványos kommandós akciók, razziák világszerte, ezért sok szolgáltató és fájlcserélő oldal már maga is szűri a tartalmakat.

Az erőviszonyok tehát egyenlőtlenek, és nem csak azért, mert az igazi fegyverek a hatóságoknál vannak. A nemzetközi szerzői jogi háború fő patrónusai ugyanis a hollywoodi film- és zeneipari óriások, akik évente milliárdokat buknak az internetes kalózkodáson, és leplezetlen céljuk, hogy minél keményebb büntetésekkel rettentsék el a netezőket az illegális fájlcseréléstől. A hollywoodi lobbinak az amerikai és az európai kormányok sem nagyon állnak ellen (az Egyesült Államokban nemcsak törvényjavaslatokat írnak Hollywoodban, de a kiadók szövetsége megfenyegette Obama elnököt is, hogy kivonulnak az újraválasztási kampányából, ha nem fogadtatja el a kalózellenes törvényeket).

Az internetszolgáltatók valahol a két front között állnak: miután a fájlcserélés adja a világ internetforgalmának negyedét, nem érdekeltek kuncsaftjaik elvesztésében, de a kormányokkal sem szívesen packáznak. A multik és a kormányok több fronton is fokozták a nyomást a szolgáltatókon – és rajtuk keresztül a felhasználókon is –, amikor törvényekkel próbálják kötelezni őket a renitens netezők szankcionálására, akár adataik kiadására.

Ettől persze nem áll meg a világ a fájlcserélők között sem: fejlesztik a valóban központmentes, teljesen decentralizált, tehát „lelőhetetlen” fájlcserélő hálózatokat, de már a földfelszín fölött lebegő szerverhotelekről is megjelentek hírek, vagyis a kalózok nemzetközi vizekre (pontosabban légtérbe) evezve próbálják elkerülni az ellen csápjait.

Időközben az olyan netmogulok is a szabadságpártiak ellenségévé váltak, mint az Apple és a Facebook. Ezek ugyanis olyan „zárt kerteket” hoztak létre, amelyekben a felhasználók elfogadják a cégek által diktált korlátozott jogokat és a laza adatvédelmi szabályokat is. A Google-alapító Sergey Brin ezért az internet elleni legnagyobb fenyegetésnek nevezte a két – egyébként Google-rivális – céget, amely hálózataival falakat húz a felhasználók köré.

Magyarországot eddig annyiban érintette a háború, hogy az ACTA egyezmény aláírása után volt néhány kisebb tüntetés, hackerek nálunk is megbénítottak kormányzati weboldalakat – a magyar kalózmozgalom is szépen nő a teher alatt. A közelmúltban alakult meg immár a második magyar kalózcsoport: a Kalózpárt után a Magyar Kalózpárt és a magyar Anonymous is egyre többször hallat magáról.

Nemrég a magyar kalózok, szabad szoftveresek és hacktivisták konferenciát tartottak, majd a kormányzati Hamisítás Elleni Nemzeti Testület tanácskozásán is képviseltették magukat. A mozgalom olyan ismertebb alakjait idézzük, akik a barikád mindkét oldalát megjárták. A legszemléletesebben talán a kalózpártos Maróy Ákos beszélt a háború főbb jellemzőiről. Szerinte a kiadók egyenesen vadásznak a letöltőkre, ezt arra vezeti vissza, hogy az elmúlt évtizedekben bekövetkezett technológiai változás a szerzői jogokban is éreztette a hatását: amíg csak nyomdákban lehetett könyvet másolni, keveseket érintettek a szerzői jogi törvények, most viszont mindenkire kiterjed, akinek számítógépe van. Azóta szerinte a „szétperellek” mentalitás jellemzi a kiadókat. Az Egyesült Államokban 25 zeneszám letöltéséért több ezer dollárra pereltek egy négygyerekes anyát, az egyik ítélet-előkészítő anyagban a büntetési javaslat 60 ezer dollár volt, ami végül „lement” 25 ezerre. Maróy megfogalmazása szerint ez a zsarolás rendkívül hatékony eszköz a kiadók kezében: a termék, tehát egy zeneszám csak egy dollárt ér, a jogsértő felkutatása minimális pénzbe került, de milliókat lehet rajta kaszálni. „A magyar zsarolási séma úgy működik például egy DJ esetében – mondta a kalózok összejövetelén Maróy –, hogy ha nem akar rendőrségi razziára számítani a buli közepén, ahogy ez számos nagy fesztiválon még külföldi fellépőkkel is előfordult, akkor fizet évente hetvenezret az Artisjusnak a jogdíjakért.”

A kalózok érvelése szerint a felhasználót – legyen az DJ vagy esti filmtorrentező – nem bűnözőként kellene kezelni, hanem egy fenntartható üzleti modellt kellene teremteni, ahol az alkotó is bevételhez jut, és a felhasználó is fellélegezhet. Már tettek is lépéseket ebbe az irányba, nemrég állapodott meg például a YouTube az Artisjusszal, így a videomegosztón alkotói hozzájárulással felhasznált tartalmakon futó reklámok bevételeiből a jogbirtokosok is részesülhetnek.

Úgy néz ki, az Artisjus is ebben az irányban látja a kiutat. „A szerzőknek próbálunk segíteni az új világhoz való alkalmazkodásban, abban, hogyan lehet online pénzt keresni – mondja Kitzinger Dávid, a kiadókat képviselő Artisjus online hangfelvételek jogosításával is foglalkozó osztályának vezetője. – Inkább a jól menő szürkéket szeretnénk valahogy berángatni a fehér gazdaságba, a felhasználókat nem piszkáljuk” – magyarázza. Ezért is tartja jó megoldásnak az üreshordozó-díjat (az adathordozók árába épített jogdíjátalányról van szó), innentől ugyanis magáncélra letölteni, másolni már szabad, igaz, a feltöltés illegális, de ezt nagyon nehéz elkülöníteni. (A fájlcserélő hálózatokon már nem különül el a letöltés a feltöltéstől, itt már mindenki megoszt.) Kitzinger felhívta a figyelmet, hogy hazánkban nem indultak és nem is fognak indítani pereket magáncélú letöltögetés miatt. A Maróy Ákos által is említett DJ-ügy viszont más jellegű, mivel a DJ termelőnek számít, márpedig „az Artisjus mindenkitől igényt tart a jogdíjra, aki más zenéjéből jövedelmet termel”.

Ahogy annak idején rendőrt állítottak a nyomdagépek mellé, most is a hatósági jogérvényesítésnél tartunk a szerzői jogi vitában, legalábbis Bodó Balázs egyetemi oktató szerint. A szerzői jogok birtokosai először jobb törvényeket követelnek, majd amikor ez nem vezet sehová, akkor erősebb jogérvényesítést, amikor pedig ez sem old meg semmit, akkor következik az új üzleti koncepció. A zeneipar már belátta, hogy akkor jár jól, ha engedélyezi a jogvédett művek felhasználását. A következő áldozat, aki a saját kárán tanulja meg a leckét, a könyv- és a filmipar lesz. Ma már nem is a zene-, hanem a film- és a könyvkalózkodás a fő probléma.

A hazai netes szabadságharcos mozgalom másik ismert alakja, Stefan Marsiske már egyenesen gyarmatosításról beszél a netkorlátozási törekvésekkel, az ACTA-hoz hasonló egyezményekkel kapcsolatban. A harcban szerinte egyelőre vesztésre állnak, de azért lát pozitív jeleket is. „Ez egy folyamatos küzdelem, amely legalább két oldal ellentétes érdekei között zajlik. Az egyik oldal lehet, hogy sokkal erősebb gazdasági szempontból, a másik viszont szociálisan, etikailag megalapozottabb, erősebb. A két szemben álló oldalnak különböző eszközei vannak érdekei érvényesítésére. Miután a küzdelem gazdasági érdekek mentén zajlik, az ellentét kibékíthetetetlen. Amíg a kapitalizmus az utolsókat rúgja, addig nagyon nehéz is lesz megoldást találni, de nem lehet elvárni minden fogyasztótól, hogy fizessen a fogyasztott tartalmakért. Vannak, akik egyszer megnézik, belepörgetnek, aztán törlik a letöltött jogvédett tartalmakat, és vannak az elkötelezett rajongók, közöttük különbséget kell tenni” – jegyezte meg Marsiske. Szerinte az internet lehetővé teszi, hogy sokkal szélesebb közönséghez jusson el a munka eredménye. Ennek a közönségnek csak töredéke lesz hajlandó fizetni is, de lehet, hogy ebből olyan profitot tud termelni az alkotó, mint előtte abból az ötezer vásárlóból, amely már elég volt egy aranylemezhez.

Az elrettentés és az állandó nyomásgyakorlás szerinte arról szól, hogy tovább élnek a régi beidegződések, védik az elmúlt évtizedekben bebetonozott üzleti modelleket. Marsiske több felszólalásában célzott rá, hogy a harc nem csak a szerzői jogokról szól, ez csak a kezdet. „Ha körülnézünk a világban, a kínai nagy tűzfaltól az arab tavaszig, azt láthatjuk, hogy a szerzői jogi konfliktus csak gyakorló célpont. Ami ezek után jön, az sokkal keményebb lesz. A kontroll igénye ugyanis nemcsak a szerzői jogban, hanem a demokráciákban és a magukat demokratikusnak feltüntető rezsimekben általában is megjelenik.”

Az már most látszik, hogy a „világháború” fontosabb ütközetei még hátravannak, és nem tűnik teljesen alaptalannak a kalózok félelme, ha megnézzük az év végi dubai ENSZ-csúcs napirendjét. Itt vizsgálják felül a nemzetközi telekommunikációs szabályozást, amelyet Kína, Oroszország és India az internetre is kiterjesztene. Ez a gyakorlatban nemcsak a fájlcserélés mai formáját szüntetné meg, de egy világszintű, tehát nemzetközi hatáskörű internethatóságot hozna létre, s akkor már nemzetközi vizeken sem lehetnének biztonságban a kalózok.

FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD