Katasztrófák tanulságai
A megépült tározókba egyébként sem fér túl sok víz, ellenben a nagy nyomás miatt a tározók gátjai mentén buzgárok alakulhatnak ki. További gond, hogy a tározókból nem lehet a Tiszába visszavezetni a vizet, legfeljebb szivattyúkkal” – mondta lapunknak Schweitzer Ferenc, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója.
Kis országunk is mind nagyobb katasztrófákkal néz szembe, bár szerencsénkre olyat, mint az Indonéziát tegnap 8,6-os erősséggel megrengető földmozgás, még nem szenvedett el. Ellenben sok a gondunk a vízhiánnyal és a hirtelen vízbőséggel. A gátak közé szorított alföldi folyók például szűkös árterükön terítik szét azt a hordalékot, amit korábban, még a töltések nélküli időben, több kilométeres szélességben adtak le. A következmény: egyre magasabban, a maguk által felhalmozott hordalékkúpon folydogálnak, és mivel az árterek feltöltődése folyamatos, az áradatokat kivédő gátakat is egyre magasabbra kell építeni.
A Katasztrófák tanulságai címmel tegnap megjelent kötet szerint a gátak közé szorított Tisza medrének feneke évente átlagosan három centivel emelkedik. Emiatt az elmúlt százötven évben hétszer emelték meg a tiszai gátak magasságát. És mivel ez a folyamat nem állt le, fél évszázad múlva másfél-két méterrel magasabb gátakkal lehetne kivédeni például a 2006-os rekordot hozó vízmennyiséget. De képtelenség a folyó hazai szakaszán ilyen magasságra felhúzni a töltéseket. A szakma szerint az ország árvízvédelme érdekében a folyók mentén szabályozni kellene a földvásárlást és a területek hasznosítását. Az országos átgondolatlanságra példa, hogy a néhány éve megépült M6-os autópálya megfelezte a víztárolásra alkalmas Adonyi-öblözetet és árvízkor az autópálya töltése fogná fel a Duna vizét.
Katasztrófahelyzeteket okozhatnak a folyamatosan omló, folyó menti löszfalak – ami a hatóságok felelősségét is felveti, hiszen olyan helyre adnak építési engedélyt, ahol bármikor beszakadhat a talaj. Az utóbbi húsz-harminc évben a domb- és hegyvidéki területeken a villámárvizek okoztak katasztrófát. Ennek oka, hogy egyre gyakoribbá váltak a 100 millimétert meghaladó napi csapadékösszegek. Az eddigi csúcs: Heves városában 1988. augusztus 23-án egy óra alatt 120 milliméternyi eső hullott. A vizsgálatok szerint egyértelmű kapcsolat mutatható ki a villámárvizek és a kipusztított part menti növényzet között.
Az extrém mennyiségű csapadék és az emberi felelőtlenség okozta a kolontári vörösiszap-katasztrófát. Az új kötet szerkesztője, Schweitzer Ferenc szerint a hasonló hazai tározók biztonságát az érintett térségek vízmentesítésével lehetne fokozni. A kolontári tározónál például a Torna-patakot kellene a régi medrébe visszavezetni. A megoldás nem kerülne többe, mint egy kilométernyi autópálya, de a geográfus szerint „bizonyos javaslatokkal épp az a gond, hogy olcsók.” A vízmentesítést az is indokolja, hogy a Duna menti tározókból vörösiszappal szennyezett források lépnek ki a tározók tövében, ráadásul a szennyezés időnként a Dunában is megjelenik. A neszmélyi vörösiszap-tározókból például 1986–99 között 832 ezer köbméternyi víz szivárgott el.
