„Apám anyánk halála után bátyámmal és öcsémmel együtt nevelőotthonba küldött bennünket. Szigorú ember volt, aki keményen számon kérte rajtunk a jó tanulmányi eredményeket. Mivel jó tanuló voltam, velem nem volt különösen sok baja.”

Állunk a Duna-parti lakóház kilencedik emeletén, és bármerre nézünk az erkélyről, nevezetes helyeket látunk. A Római-part a nagy csavargások helyszíne, de látni azt az adótornyot is, amelynek tövében sokat focizott. „Nem voltam csodagyerek. Egyszer Bozsik Cucu megdicsért, hogy jól passzolom a labdát. Az a csoda, hogy észrevett, mert tizennégy évesen alig 121 centiméter voltam.”

A vékonydonga miatt futballkarrierről nem álmodott. Az apja sem támogatta az efféle hóbortot, de jól tanult. Olyan jól, hogy felvették az orvosegyetemre – beteljesítendő az apai álmot, hogy Endréből orvos legyen. Nos, az első félév vizsgái előtt kilépett az egyetemről, mert rájött, hogy nem az ő világa. Segédmunkásként dolgozott a Finommechanikai Műveknél. Tette, amihez értett. Matekfeladatokat oldott meg az üzemvezetőnek, a piacon bevásárolt a melósoknak, segédmunkás társaival cipelte a nehéz szerszámokat. Egy középiskolás barátja unszolására az ELTE matematika–fizika szakára jelentkezett, másodszorra fel is vették.

Az egyetemen Turán Pál kivételes számelméleti óráját hallgatva gondolt arra, hogy esetleg matematikus lesz.

Turán professzor nemcsak mint matematikus volt rá nagy hatással, a tudós embersége is rendkívüli volt. Az egyetemi tanulmányainak befejezése után Szemerédi az MTA Matematikai Kutatóintézetébe került. Ott Erdős Pál professzor, aki gyakran látogatta az intézetet, arra biztatta, hogy foglalkozzon intenzíven a kombinatorikával. Számtalan problémát, megoldandó feladatot adott, nélküle biztosan nem lett volna matematikus.

1968-ban egy barátja unszolására kiment Moszkvába, Iszrael Mojszejevics Gelfandhoz tanulni. A szovjet professzor világhíres matematikus volt, de mint kiderült, olyan területekkel foglalkozott, amiről Szemerédinek halvány fogalma sem volt. Alekszandr Oszipovics Gelfond, egy másik matematikus lett volna az, aki olyasmit csinált, mint Turán Pál, valójában tőle akart tanulni. Szemerédi Gelfonddal egy hazai konferencián találkozott – őt, az oroszból kétszer megbukottat rendelték mellé. Hasznos volt a találkozó, hiszen hol a vendég feleségének kellett cipőt, hol a lányainak pulóvereket venni. A segítségnek örült Alekszandr Oszipovics, mert olyan portékát vehetett, amihez Moszkvában nem juthattak hozzá. Jóba lettek, Gelfond mondta is, menjen ki hozzá tanulni. Ment, de a tudós két hónap múlva meghalt infarktusban. Így maradt Gelfandnál.

Hajnal András, aki nagy hatással volt pályafutására, abban az időben fél évet Moszkvában töltött. Összehozta őket a kemény moszkvai tél meg a vodka – azért matematikára is jutott idő. Hazatérve ismét a Matematikai Intézet következett, s jött az Erdős–Turán-sejtés bizonyítása. Erdős Pál és Turán Pál még 1936-ban fogalmazták meg azt a sejtést, hogy az egész számok bármely pozitív sűrűségű sorozata tartalmaz akármilyen hosszú számtani sorozatot. Ezt igazolta Szemerédi mindössze 35 évesen. Az eredmény az Acta Arithmetica című folyóiratban, 1975-ben jelent meg On Sets of Integers Containing No k Elements in Arithmetic Progression címmel. A sejtés bizonyítását Hajnal Andrásnak mondta el. A szöveget Hajnal hozta végleges formába, fordította angolra, mert Endre akkor még nem tudott angolul.

A sejtés bizonyítása egy csapásra a világ legjobb matematikusai közé emelte Szemerédit. 1976-ban Pólya-díjat kapott, amit fontos elismerésnek tart. Az akadémiai tagságot is hamar elnyerte, mind többen ismerték, elismerték. 1990-ben meghívást kapott az Egyesült Államokba. Nívós egyetemen professzori állás várta, ment is, az itthoni fizetéséből nehezen tartotta el a családját, négy lányról és egy fiúról kellett gondoskodnia. Jó barátai mondogatják, hogy lódítson egy kicsit, amikor megkérdezik, miért ment ki Amerikába, de nem teszi. Igen, szeret oktatni, angolul is, de a legfőbb motiváció azért a jó fizetés volt. Azóta ingázik a két ország között. „Magyar vagyok, az is maradok, de mindannyian fontosnak tartjuk, hogy mindkét országnak az állampolgárai vagyunk.”

„A feleségem, Panni segítségével válaszolok e-mailekre, a számítógépet csak e-mailek és hírek olvasására használom. Nem vagyok modern, technikai ember. Még sohasem fényképeztem, mobiltelefonom is csak a családi kényszer miatt van. A tévét be tudom kapcsolni, hogy a tenisztornákat követhessem, de DVD-t csak akkor nézek, ha valaki, rendszerint a feleségem vagy az unokám bekapcsolja nekem. Idegenkedem a túl bonyolult eszközöktől” – vázolja saját korlátait. Később bevallja, ha nagyon akarná, meg tudná tanulni a számítógép kezelését.

Néhány éve még azt mondta, hogy ha végleg nyugdíjba vonul, akkor beiratkozik az ELTE matematikus szakára, mert anno nem volt elég szorgalmas. Erről a tervéről időközben letett. Öt év már sok lenne, esetleg egy számelméletkurzus szóba jöhet.

Panni, a feleség, azaz Kepes Anna három éve szerepelt ezeken a hasábokon – Latinos derű a katedrán címmel írtunk róla. Szemerédi Endre büszke párjára, szereti neje szarkasztikus humorát, és élvezi, hogy ahol ők ketten megjelennek, lehetősége van a háttérbe vonulni. A családot így is méltóképpen reprezentálják, ő nyugodtan ücsöröghet és figyelheti a többieket.

Az Abel-díjra nem számított, de nagyon örül neki. Megtiszteltetésnek tartja, hogy olyan nagy matematikusok – mint a magyar származású Lax Péter – után, tizedikként megkapta a Nobel-díj mintájára alapított, rangos norvég elismerést.

Általában egyetlen problémát választ ki, és azon nagyon sokat szokott gondolkozni. Lassan járja körül a feladványt, innen-onnan nézegeti. Gyakorta kudarcot vall. Akkor újra nekilendül, vagy hagyja az egészet. Egyes érdekes problémákat már száz-százötven éve nem tudnak megoldani, a Föld mégis forog tovább.

Hogy zseni-e? Nem az. A díjakkal sem lett több esze, mint korábban. A matematikához szerinte nem zsenialitás kell, hanem az, hogy az embernek az átlagostól eltérően legyen huzalozva az agya. Tizenegy éves unokája, Szandika szerint a papa jól magyarázza a matekot, és neki köszönhetők a mostanában szerzett csillagos ötösök.

Amiben igazán otthon érzi magát, az a sport. A Barcelona argentin sztárját, Lionel Messit zseninek tartja. Hasonló a véleménye az ausztrál teniszfenoménről, Rod Laverről, aki 1962-ben és 1969-ben is megcsinálta a Grand Slamet, azaz ugyanabban az évben mind a négy nagy tornát megnyerte. Szemerédi is teniszezik, főleg mióta olyan edzője van, aki pontosan oda üti a labdát, ahol ő áll. Megkopott csípőkkel nehezen robog a labdák után.

Lekísér a kilencedikről, beszélgettünk egy kicsit, de csak keveset. Érződik, hogy szeretne kikapcsolódni. Sétálni. Amíg nem fájt a csípő, órákon át járta a várost, nem törődve azzal, hogy esik vagy fúj. A probléma belül volt, az volt a fontos. Egyszer, amikor üldögélt és gondolkozott a Duna-parton, egy arra járó egy százast tett az általa hajléktalannak hitt professzor mellé. Az a százas érme azóta is megvan.

Névjegy

SZEMERÉDI ENDRE Magyar matematikus, Budapesten született, 1940. augusztus 21-én. Legjelentősebb eredményét 1975-ben érte el, amikor Erdős Pál és Turán Pál egyik sejtését bizonyította, miszerint minden pozitív felső sűrűségű sorozat tartalmaz tetszőleges hosszú számtani sorozatot. 1990-től a Rutgers Egyetem számítógép-tudományi tanszékén egyetemi tanár, és a Rényi Alfréd Kutatóintézetnél kutató professor emeritus. 1982-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben rendes tagjává. 2010-től az Amerikai Tudományos Akadémia tagja. Amerikai-magyar kettős állampolgár.

Díjai: Pólya-díj, Leroy P. Steele-díj, Rolf Schock-díj, Széchenyi-díj, Abel-díj.