Ugyanakkor egyre több kutatási eredmény jelenik meg arról, hogy a megújuló energiaforrások nagymértékű, kiterjedt használata is kihat a földi klímára. Somnath Baidya Roynak, az Illinois Egyetem munkatársának több éven át gyűjtött adataiból például látható, hogy a szélrotorokkal bőven ellátott Kaliforniában ezek az óriások megváltoztathatják a helyi klímát – a felszínen mérhető hőmérséklet a turbinák előtt és mögött több fokkal eltérhet egymástól, és ez lokális változásokat idéz elő.

Kanadai és német tudósok modellekkel próbálják feltárni, milyen hatást gyakorolhat a klímára az a tény, hogy a szélből energiát „húznak ki”. Egyelőre inkább csak a kérdések megfogalmazása folyik, végleges, megnyugtató válaszok még nincsenek. Kérdés az is: egyáltalán mennyi energiát lehet kinyerni a szélből? A Max Planck Intézet munkatársai 68 TW értékre jutottak. Ám a modellkísérletek megbízhatósága nem egyértelmű, amit bizonyít, hogy további modellezések szerint ez az érték legfeljebb 18 TW lehet, ami eléggé nyugtalanító válasz, hiszen csaknem négyszeres a két becslés közti eltérés. Mindenesetre van elég tartalék, merthogy 2011 végén még csak mintegy 0,2 TW-ot hasznosított a szélből az egész világ.

De nemcsak a szél, a napenergia befogása is kihat a klímára, egyebek között azzal is, hogy a nagy, sőt egyes térségekben óriási területeken telepített napelemek változásokat idézhetnek elő a sugárzás visszaverődésének mértékében. Különösen jelentősek lehetnek a lokális hatások, amikor nagyon világos, például homokfelületekre telepítik a viszonylag sötétebb paneleket. Például Dél-Spanyolországban, ahol 1983 óta végeznek méréseket, az adatok szerint ennek következtében több mint 0,6 fokkal csökkent a levegő hőmérséklete.

A megoldások kergetése közben akadnak merész, futurisztikus elképzelések. A napsugárzás hasznosítása esetében például geostacionárius pályára állított, hatalmas kollektorokról nyernék az energiát, amit antennák segítségével mikrohullámként lesugároznának a Földre. Egy ugyancsak bizarr megoldási javaslat szerint Egyenlítő-közeli, sivatagi térségekben állítanának fel gigantikus naptornyokat. Ezek tényleg nagyon hasznosak lehetnek, csak éppen a vízellátást és az energiaátviteli rendszert kell (nagyon drágán) megoldani hozzájuk. És természetesen várható, hogy ezek a gigászi szerkezetek is jelentős klimatikus hatásokat váltanak ki.

A szél esetében is találkozhatunk érdekes javaslatokkal. Ilyen például Cristina Archernek, a Delaware és Ken Caldeira-nak, a Stanford Egyetem munkatársának az Energy folyóiratban megjelent elképzelése. Abból indulnak ki, hogy a most használatos szélerőműveket általában száz méter körüli magasságokban telepítik, ahol a szél sebessége átlagosan és rendszeresen tíz-húsz km/óra. Ha viszont tíz kilométer fölötti magasságokba emelkedünk, ott már az átlagos szélsebesség jóval meghaladja ennek a tízszeresét is. Becsléseik szerint a nagy magasságokban előforduló széláramokban a földfelszínközelinél kinyerhető energiának akár a százszorosa is elérhető lenne. Csakhogy ez a lehetőség veszélyekkel is járhat, mert ha jelentős mértékű az energiakinyerés az ezekben a magasságokban telepített rendszerekkel, akkor ott lelassulhatnak a szelek, és ezáltal lassulna az Egyenlítő és a sarkok között a hőátvitel is. Emiatt a sarkok hőmérséklete erősen csökkenne, az egyenlítői térségeké pedig nőne.