Amerikai rák uralja a Dunát
Néhány évtizeden belül több mint 200, csak ebben a tóban élő halfaj pusztult ki. A Kárpát-medence hasonló hatásoktól szenved, hiszen a betelepülő növény- és állatfajok száma itt is folyamatosan gyarapszik. A megváltozott klíma eddig nem inváziós (betelepült) fajok terjedését is lehetővé teheti – például nagyobb területet foglalhatnak el a melegigényes hínárfajok, a szárazságtűrő fajok –, ugyanakkor egyes inváziós fajok élőhelye beszűkülhet. Az átrendeződések csökkenthetik az őshonos közösségek ellenálló képességét. A szakma a jelenség láttán olyan alapvető kérdéseket is feltesz: mi alapján lehet megkülönböztetni a természetes terjedést és az inváziót? A korábban itt élő, de a jégkorszakban kipusztult és most viszszatelepedő/visszatelepített faj idegen fajnak számít (példa erre a mocsárciprus)? Egy elég régen behurcolt faj tekinthető-e őshonosnak, és ha igen, akkor mennyi idő után?
Az inváziós fajok sokféle módon veszélyeztethetik az őshonos élővilágot: az új ragadozó kipusztíthat olyan fajokat, amelyek nincsenek felkészülve a ragadozók jelenlétére. Erre példa a nílusi sügér már említett betelepítése vagy a barna gabonasikló véletlen behurcolása Guam szigetére, ahol addig nem élt ragadozó, és ahol ez a kígyó a szigeten élő 11 madárfajból kilencet kipusztított. Máskor a hasonló életmódú (és gyakran közeli rokon) őshonos faj elől veszik el az életteret, mint az európai vörös mókust kiszorító amerikai szürke mókus.
Időnként nem a behurcolt faj, hanem a vele együtt behozott parazita okozza a gondot: a behurcolt rákfajokkal együtt jelent meg Európában a rákpestis, amely az őshonos fajoknál halálos kór, míg az amerikai fajok ellenállóak. Gyakran a környezet megváltoztatásával is hatnak az inváziós fajok: a Hawaii-szigetek fiatal vulkáni talaja nitrogénben szegény, és az őshonos fajok ehhez alkalmazkodtak. A behurcolt Myrica faya nevű cserje nitrogénkötő baktériumokkal él együtt, és megnövelve a talaj nitrogéntartalmát, más idegen fajoknak is utat nyit.
Puky Miklós és munkatársai a Biológiai inváziók a magyarországi Duna-szakaszon című tanulmányukban írták, hogy az első inváziós fajok már a XIX. század óta jelen vannak a folyó árterén, mások (például egy Európában korábban csak üvegházakban előforduló alga) csak az elmúlt néhány évben jelentek meg. Számos faj jelenlétét a XX. század legvégén észlelték, de azóta több érintett lény gyors terjedését regisztrálták. A Corbicula fluminea nevű kagyló például alig egy évtized alatt az egyik leggyakoribb kagylófajjá vált a Duna főágának hazai szakaszán. Ez a faj súlyos gazdasági károkat is okozhat például ipari létesítmények csőrendszereinek eltömítésével. A hazai Duna-szakaszon élő gerinctelen fajok mellett a gerincesek között is számos inváziós faj akad. Több halfaj, például gébek mellett a vörösfülű ékszerteknős is megjelent. Szaporodása egyelőre nem bizonyított, de az éghajlat változása, a hőmérséklet emelkedése miatt más európai országokban szerzett tapasztalatok alapján ez is bekövetkezhet. Bizonyos állatcsoportok képviselői közül csak idegenhonos fajokat találunk a Duna hazai szakaszán. A tízlábú rákok (Decapoda) esetében például az észak-amerikai cifrarák a folyó domináns faja, amely számos szakaszon egyedül képviseli ezt az állatcsoportot. Mohács alatt a kecskerák még megtalálható, de aránya a cifrarák mellett egyre kisebb, tíz százalék alá is csökkenhet.
Botta-Dukát Zoltántól, az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársától tudjuk, hogy a Magyarország területén élő növényfajok száma megközelíti a két és fél ezret. Túlnyomó többségük évezredek óta megtalálható e tájon, van azonban számos olyan faj, amely valamelyik idegen földrészről lett a magyar flóra része. E jövevény növények között több hasznos, de vannak közöttük olyanok is, melyek szinte kezelhetetlenné váltak, és inváziószerűen özönlik el a természetes, illetve természetközeli területeket.
A parlagfüvet gabonaszállítmányokkal hurcolták be Észak-Amerikából a múlt század elején. Mára hazánk egész területe kisebb-nagyobb mértékben megfertőződött, annyi van belőle, mintha 300 ezer hektáron kizárólag parlagfüvet termelnének. Az Észak-Amerikából származó fehér akác mintegy 300 évvel ezelőtt került hazánkba. A bálványfa épületek réseibe fúródó példányai még a beépített betonelemeket is képesek szétfeszíteni. A száraz, gyenge talajokon is megél; a homokos talajt kifejezetten szereti. Testnedvei, szövetei olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek másmilyen magvak csírázását, illetve más növények növekedését gátolják.
A kaukázusi medvetalp a Nyugat-Kaukázusból dísznövényként került a botanikus kertekbe, így Magyarországra is az 1800-as évek vége felé. Az 1900-as évek végén viszont már bőven voltak példányai Zirc, Keszthely, Vép, Vácrátót környékén, a Zemplénben és a Mátrában is. Levelei olyan vegyületeket tartalmaznak, melyek az emberi bőrön gyulladásos felhólyagzást okoznak, ami feltétlenül orvosi kezelést igényel. Hatalmas leveleivel az elözönlött termőhelyen teljesen beárnyékolja a talajfelszínt, így a fényigényes fajok eltűnnek a területről. A selyemkóró Észak-Amerikából származik, valószínűleg dísznövényként került Magyarországra, ahol a XX. században termesztették is. Bőséges tejnedvéből gumit szerettek volna gyártani, magjából olajat nyerni, de ezek a próbálkozások kudarcot vallottak. Keserű tejnedve miatt a legelő állatok nem szeretik, alig fogyasztják. Az általa okozott kár óriási, miután a természetközeli növénytársulások megújulását megakadályozza.
Botta-Dukát Zoltán szerint a kereskedelem vagy éppen a turizmus által az ember akarva-akaratlanul elősegíti az idegen növényfajok behurcolását, amelyek azután nagyon könnyen kivadulhatnak és válhatnak nemkívánatos özönnövényekké. A biológiai invázió ellen a legjobb védekezés a szándékos behurcolás és a véletlen betelepítés megakadályozása. Különösen az előbbi fontos, hiszen legtöbb özönnövényünk dísznövényként vagy erdészeti fafajként került Európába, és csak később „szökött meg”. A megunt és szabadon eresztett házi kedvencek (például a mosómedve Nyugat-Európában vagy a házi macska több óceáni szigeten) szintén gyakori kiindulópontjai a későbbi invázióknak. A hasonló esetek elkerülése közös feladat.
