A héten a kommunikációs zavarok – és megoldásuk – szó szerint házhoz jönnek: idén először Magyarország is eseménysorozattal készül a logopédia március 6-i európai napjára, amelyet az Európai Unió Logopédusainak Állandó Bizottsága (CPLOL) nyolc évvel ezelőtt indított útjára. Az idei év mottója: a kommunikáció több, mint a beszéd folyamatossága. Ma, kedden a Fővárosi Beszédjavító Intézet (FBI) – az ország első, 117 éves, ma is működő ilyen profilú intézménye – és a Bliss Alapítvány nyitott napot tart, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége Egyesület, valamint a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar fonetikai és logopédiai tanszéke pedig szombatra készül rendezvényekkel.

– Egyre nagyobb problémát jelentenek napjainkban a kommunikációs zavarok: a társadalom sokkal nagyobb igényt támaszt velünk szemben – magyarázza Mosányi Emőke, az FBI igazgatónője, a Magyar Fonetikai, Fonológiai és Logopédiai Társaság vezetőségi tagja. Számos munkahelyen ma már alapvetőnek számít például, hogy az ott dolgozók jól érthetően artikuláljanak, szabatosan fogalmazzanak, ne küszködjenek szövegértési, írási, számolási alapproblémákkal. A kör ördögi: a beszédhiba, a kommunikációs zavar stigmatizál is. Aki ilyenben szenved, az érzi, ő nem olyan, mint a többiek, akik ráadásul tudják is ezt róla. – Elég mondjuk a számolászavarral (diszkalkuliával) küszködő vevőre gondolni, aki már előre szorongva áll sorban a pénztárnál, mert megsaccolni sem tudja, jól adnak-e vissza neki. De az a tapasztalatom, minden akarat kérdése, a legtöbb problémán lehet segíteni, akár 60 éves korban is, és ezzel jelentősen javítható az életminőség – mondja Mosányi Emőke.

Van, akinek a hangképzése baleset következtében változik meg, másoknak mutálási rendellenességeik lehetnek, megint másoknál rögzül a nyelvlökéses, infantilis nyelés, ami fogszabályozási gondokhoz is szokott vezetni. Mindösszesen több tízezer ember életét keseríti meg ma Magyarországon a kommunikációs zavar. Az FBI, ahol tavaly 1500-an vettek igénybe terápiát, a megelőzésre, a korai fejlesztésre és a komplex terápiára helyezi a hangsúlyt. Olyan lehetőségeik is vannak kórkép készítésére, amilyenekkel kisebb intézmények, ambulanciák nem rendelkeznek. Mosányi Emőke az utóbbi időkben hazánkban is feltűnt jelenségként említi, hogy három-négy éves korban sem beszélnek még egyes kisgyerekek. Ennek pontos miértjére még nem találták meg a választ. Az angolszász szakirodalom szerint két és fél éves életkorra már ötven aktív szóval kellene rendelkezniük.

A logopédusszakma indokoltnak tartaná, hogy ötéves kor helyett már háromévesen kötelezően szűrjék a gyerekeket, hiszen hatéves korra kialakul az a nyelvi bázis, amelyen már nehéz változtatni. Egy további probléma a terápia általános társadalombiztosítási támogatottságának megteremtése és a beszédfogyatékos emberek fogyatékkal élőkként való elismertetése. Rászoruló fiatalok például azzal szembesülnek, hogy 21 éves koruk felett nem jár már a fejlesztés.

Vannak aztán olyanok is, akik a képzőművészetet vinnék közelebb a gyerekekhez. A Szépművészeti Múzeumban tavaly komplett sorozatot rendeztek a célcsoportnak: a szervezők meghívtak egy-egy művészt, előadót, akik kiválasztottak néhány képet, amelyekhez verseket, meséket társítottak, az élményt ott születő zenei improvizációk tették teljessé. Ez így, együtt újfajta asszociációkat vált ki, másmilyeneket, mint amilyen gondolatokat, érzelmeket ébresztene önmagában egy kép, vagy csak a felolvasás, a zene – magyarázták a matinék célját és értelmét. A múzeumben legutóbb Hendrick Avercamp Téli táj korcsolyázókkal, Richard Brakenburgh Mikulás-ünnep és Paul Gauguin Téli táj című művét igyekeztek befogadtatni a gyerekcsoportokkal, örömzenéléssel, játékkal.