Plasztikai műtéttel sem lehet elbújni

Nem létezik a valóságban olyan arcfelismerő szoftver, amelyet ne lehetne számítógépes trükkökkel becsapni. Olyan program viszont, amelyiket nem lehet megtéveszteni plasztikai műtéttel, hamarosan kapható lesz.

Már az olcsó fényképezőgépek, sőt egyes okostelefonok fényképezői is felismerik, ha arcot látnak, újabban már oldalról is. A világ repülőterein sorra telepítik azt a szoftvert, amely a biztonsági kamerák valós idejű képén felismeri a körözött személyeket a tömegben (!), bekeretezi és követi őket, természetesen jelzést adva a biztonségi személyzetnek. Az interneten pedig a bombakészítési receptek mellett olyan tanácsok is találhatók, hogy milyen arcfestéssel lehet megtéveszteni az arcfelismerő szoftvereket.

Sok fejlesztés ötlete származik filmekből: a Helyszínelők című sorozatban látható egy sci-fibe illő módszer: a (valóságban nem létező) szoftver röptében elkészíti az alany fejének térbeli modelljét, megkülönböztetve benne a testrészeket, és rögzítve azok méretét, alakját és egymáshoz viszonyított helyzetét. Számos ilyen tulajdonságot egyébként valóban nem lehet plasztikai sebészeti úton megváltoztatni, másokat viszont igen.

Egy amerikai egyetemi munkacsoport a létező arcfelismerő szoftvereket kívánja feljavítani. Eljárásuk a felismerés (összehasonlítás) alapjául szolgáló képadatbázisban nemcsak az egész arcot, hanem annak elemeit is – a szemet, szemöldököt, orrot, szájat, állat stb. – tárolja. Ezeket az arcelemképeket hasonlítja össze a vizsgált személyről készült fotóból kiemelt elemek képeivel. Ha a szoftver által az adatbázisban talált illeszkedőminták közül több is ugyanahhoz a személyhez tartozik, a vizsgált és az adatbázisban tárolt személy nagy valószínűséggel azonos. Ez a fejlett arcfelismerő szoftver például a plasztikai műtét utáni állapotról készült képek alapján mintegy 78 százalékos sikerrel azonosította az alanyt akkor is, ha az adatbázisban még csak a műtét előtti állapot arcelemképei szerepeltek.

Az új szoftvert egy számítógépes képelemzéssel foglalkozó nemzetközi konferencián mutatták be, amelyen részt vett egy angol konkurens, a VisionMetric cég is. Képviselője szerint a csoport jó úton jár, a találati pontosság még növelhető – de nem olyan mértékben, hogy felismerésre önmagában alkalmas legyen. Egyébként a VisionMetric szoftvere sem érdektelen: maga a tanú állíthatja össze vele a fantomképet. Olyan egyszerű a kezelőfelülete, hogy kis segítséggel bárki elboldogul vele. Nem az arcelemeket cserélgeti, mint a diafilmes, klasszikus módszer, ez a sok évtizedes gyakorlat szerint nem mindenkinek megfelelő. Ehelyett az egész arcot változtatja a tanú utasításai alapján.

Tárolható arcelemek
Tárolható arcelemek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.