Szájkosár a klímakutatókon
A konzervatív kabinet bevezette például, hogy a kormányzati intézményeknél dolgozó kutatókhoz érkező interjúkéréseket (gyakran írásban bekért kérdésekkel) először hosszas procedúrával engedélyeztetni kell, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a kutatók valamely hírre gyorsan reagálhassanak. (A Bush-kormányzat óta az Egyesült Államokban máig tovább élő hasonló procedúráról lapunkban Szeplők a nyilvánosságon címmel, 2011. október 18-án számoltunk be.)
A kutatók elhallgattatásának talán legkirívóbb esetére a nyugat-kanadai folyókban élő lazacpopulációk csökkenésével kapcsolatban került sor. A Science folyóiratban közölt kutatás szerint a halakat egy olyan – feltehetőleg helyi halszaporító telepekről kikerült – vírus támadta meg, amelyet daganatos megbetegedésekkel is kapcsolatba lehetett hozni.
A cikk szerzőjének a kormányzati szervek nem engedték, hogy válaszoljon a világ minden részéből érkező újságírói kérdésekre. Ugyanaz történt egy Nature-ben tavaly októberben publikált kutatás esetében, mely az Északi-sark felett megjelent ózonlyukról közölt részleteket, illetve a fukusimai atomerőműben történt robbanás után, amikor az újságíróknak európai forrásokból kellett megszerezniük a kért adatokat, mert a kanadai illetékesek erre nem voltak hajlandók.
A tavaly márciusi japán földrengés és cunami következményeit a világsajtó amúgy is elferdítette – állították a tanácskozáson. Adódik a kérdés, mennyire hisz majd ezután a közvélemény a tudományról szóló sajtójelentéseknek, elvégre, bár beígérték, mégsem következett be az apokalipszis.
A fukusimai atomerőmű tavalyi károsodása következtében ugyanis szerencsére egyetlen ember sem halt meg, s Wade Allison oxfordi fizikaprofesszor szerint nem is fog, ám a cunami legalább 20 ezer ember életét követelte. A konferencián hangsúlyozták, a természeti katasztrófa első napjai után egyre inkább a fenyegető nukleáris katasztrófáról írtak a lapok, számoltak be a tévéállomások. Ezt olyan politikusi megnyilatkozások is erősítették, mint az Európai Unió német energiaügyi biztosáé, aki már a legrosszabbat vizionálta. „Halálos radioaktív felhők” ugyan nem jelentek meg Tokió felett, az evakuálás közben kitört pánik mégis több végzetes közúti balesetet okozott.
Mások mellett a brit kormány is felajánlotta állampolgárainak, hogy hazaröpíti őket olyan japán vidékekről, ahol a radioaktivitás kisebb volt, mint az aberdeeni vagy cornwalli természetes háttérsugárzás. S miközben a cunami egyre növekvő számú áldozatáról alig esett már szó, hét európai ország, köztük a fizikusi végzettséggel rendelkező Angela Merkel kancellár Németországa döntött az atomerőművek gyorsított bezárásáról vagy a fosszilis alapú energiatermelés nukleárisra való átállításának lassításáról.
S mindezt jóval az első valóban tudományos vizsgálat, a nemzetközi szakértői bizottság vezetőjéről elnevezett, 300 oldalas Weightmann-jelentés megszületése előtt, amely megállapította az erőmű tervezési hibáit, de azt is, hogy a károsodott reaktorok végül is egyben maradtak. Persze mondhatjuk, az ilyen reakciók voltaképpen természetesek, hiszen a bizonytalantól, a nehezen érthetőtől való félelem mindig mélyebb, mint a már megtörtént, könnyen felfogható dolgoktól való rettegés.
Talán ennek volt köszönhető, hogy a német médiajelentések 85 százaléka szólt a nukleáris balesetről, míg 15 százaléka a cunamiról, miközben a károk tekintetében fordított volt az arány – mondta lapunknak Ortwin Renn környezet- és technikaszociológus, a Merkel kancellár által tavaly létrehozott, atomenergiával foglalkozó etikai bizottság tagja.
Renn professzor megerősítette, Fukusima nélkül Németország valószínűleg hosszabb időt hagyott volna az átállásra, mint ahogy azt is, hogy a baleset után még a tudományos közösségben is nagy volt a zavarodottság, amit a magyarázatként a tudósokhoz fordult sajtó is visszaigazolt. A bizottság által készített felmérés szerint a németek 62 százaléka szerint a kutatóknak csak sejtéseik voltak arról, mi is történt valójában. A fő tudományos szervezetek és akadémiák mindenesetre a baleset óta számoltak le a német nukleárisenergia-termeléssel.
Renn szerint ugyanakkor a sajtó is hibázott, amikor a tények arányainak mellőzésével túlzottan a közvélemény elvárásait követte. Amely persze évtizedek óta olyan politikai közegben él, melyben az atomellenességet fő programpontjának tekintő zöldpárt az egyik főszereplő. Ennek könnyen érthető fő követeléseit – a sokkal nehezebben kommunikálható, komplex ismereteket igénylő nukleáris energia elutasításával együtt – mára még az egyébként más környezetvédő gondolatoktól tartózkodó mérsékelt konzervatív szavazók is elfogadják.
A történtek olvasata persze országonként más és más volt. A britek sokkal pragmatikusabban reagáltak, s az amerikaiak is épp e hónap elején jelentették be az 1978-as Three Mile Island-i baleset óta első atomreaktor-építési programjukat, melyben három helyszínen új típusú – energiaellátást nem igénylő – passzív biztonsági rendszerrel ellátott reaktorokat létesítenek.
A korszerű konstrukciók fontosságát hangsúlyozta lapunknak a konferencián ugyancsak felszólalt Roland Schenkel, az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának volt főigazgatója is, aki a jövőbeli hasonló nukleáris krízishelyzetek megelőzésére a 30-féle reaktorbiztonsági rendszer helyett egyetlen, de hatékonyabb nemzetközi szabályozást szorgalmaz, s a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség irányelveinek kötelezővé tételét javasolja. A nagy energiájú sugárzó hulladékok problémáját pedig az erőművek teljes életciklusára eső áramtermelés árának mintegy 5 százalékáért kiépíthető nagy mélységű geológiai tárolók kiépítésében látja.
A tudományos vonatkozású kritikus témák közül az atomenergia és a dohányzás okozta károk mérséklése mellett láthatóan a GMO-k váltották ki a legtöbb érzelmi reakciót a hallgatóságból, ami az egyik jelen lévő szakértő, Guy van den Eede szerint azzal magyarázható, hogy az ilyen termékek előnye nem a fogyasztóknál, hanem a termelőknél jelentkezik. A hasonló konfliktusok kezelése mítoszteremtés helyett mindenekelőtt nyitottságot, tiszta érvelést és a politikai döntéshozatalban a tudomány részvételét igényli – foglalta össze Patrick Cunningham, az ír kormány tudományos főtanácsadója. A politikusoknak voltaképpen egyetlen szempontot kell mérlegelniük: „a lehetséges haszon és kár elemzésekor – még ha egyikben sem látnak tisztán – az előbbinek kell jobban körvonalazódnia.”
