Szakácsok és kertészek az űrben
Az első űrállomástervek évtizedekkel megelőzték az űrkorszak kezdetét. Először a tudományos-fantasztikus művekben találkozunk velük, később már a rakétatechnikusok, mérnökök is foglalkoztak a világűr lakható bázisainak gondolatával. Harry Ross 1949-ben a British Interplanetary Society (Brit Bolygóközi Társaság) lapjában már folyamatosan lakott űrállomás terveit közölte. Űrállomása személyzetének részét képezik a tisztek és altisztek mellett a szakácsok is. Hiszen ha egy lord a hétvégéjét az állomáson kívánná tölteni, szakácsra mindenképp szüksége lesz.
Bár az űrben Szultan bin Szalman bin Abdul Aziz al-Szaud személyében már herceg is járt, szakácsot természetesen ő sem vitt magával. Pedig az űrételeknek nincs jó híre. Még mindig tartja magát az elgondolás, miszerint szinte kizárólag tubusos ételeket lehet fogyasztani, melyeknek még ha van is tápértéke, íze azonban semmiképp.
Az űrhajózás hajnalán valóban nem lehetett kiadós étkezésekről beszélni, ahogyan az sem volt jellemző, hogy valaki a kedvencét ehette volna, mondjuk ebédre. Mára a helyzet gyökeresen megváltozott. Sokféle ételt, sokféle csomagolásban fogyaszthatnak az űrhajósok. A legelterjedtebbek a dehidratált ételek: még az indítás előtt kivonják belőlük a vizet, hogy aztán az űrállomáson a felhasználás előtt vizet hozzáadva visszanyerjék eredeti állapotukat. A háztartásainkban is használunk ilyen „űrételeket”: a leveskockák és a különböző tasakos ételalapok sokszor hasonló módon készülnek.
Ám az űrhajósoknak most már igyekeznek kedvében járni a földön ragadt „űrszakácsok”. Már kiképzésük során megbeszélik velük, mit szeretnének fogyasztani, hogy aztán azt, ha lehet, akkor dehidratált formában elkészíthessék. A húsoknál, zöldségeknél erre nincs lehetőség, így azokat konzervben vagy csomagokban kell feljuttatni. Az előbbieket még a földön meg kell főzni, illetve a baktériumoktól történő sterilizálás végett besugározni (gamma-sugarakat vagy elektronsugarakat alkalmaznak). A zöldségek, gyümölcsök három napon belül elfogyasztandóak. S mi történne, ha az egyik űrhajós mondjuk egy szelet dobostortát kívánna meg? Ha előre szól, akkor erre is van lehetősége. Korlátozott mennyiségben ugyanis még sütemények is szállíthatók.
Egy nemzetközi űrállomáson a legénység is nemzetközi. Az egyes országok követeiként az űrhajósok ezért a hazáikra jellemző ételekből is vihetnek fel (de akár a teljes menü összeállítását kérhetik ennek megfelelően), hogy aztán megismerhessék egymás „konyháit”. Minderre már Farkas Bertalannak is lehetősége volt 1980-as repülésekor: kalocsai mintás dobozban többek között sertéspörkölt, disznósajt, libamájpástétom, rakott káposzta és füstölt marhanyelv is jutott a Szaljut–6 űrállomásra.
Harry Ross ötlete az űrbéli szakácsokkal kapcsolatban, ha kicsit másképp is, de megvalósulni látszik. 2007-ben Peggy Whitson amerikai női űrhajós megmutatta, hogy az űrben sütni-főzni is lehet: hamburgerekkel lepte meg kollégáit. Nogucsi Szoicsi japán űrhajós 2010. február 24-én pedig samichivel kínálta a legénység tagjait, akik számára az űrben még szusit is készített – a szusi elkészítését a japán televízió élőben közvetítette. Az űrhajós néhány hónappal később ismét felvehette a kuktasapkát: Jamazuki Naoko akkor érkezett ugyanis az űrállomásra az amerikai űrrepülőgép utasaként, ám ő már kimonóban szervírozta az ételt.
Azonban a készétel akár az űrben, akár még indítása előtt, a földön készül, egy dolog biztos: azt föl kell vinni az űrállomás fedélzetére. Ez enyhén szólva megdrágítja az ételt, hiszen egy kilogramm feljuttatása 10-20 ezer dollárba is kerülhet. Az orosz Progressz, az európai ATV és a japán HTV teherűrhajókkal rendszeresen szállítanak ellátmányként ételt is az űrhajósoknak.
Ezt viszont egy távolabbi küldetés, például egy emberes Mars-utazás esetén már nem lehetne megtenni. Egy három éven át tartó program során a legénységnek – folyamatos utánpótlás híján – magának kell gondoskodnia az élelem előállításáról.
A hosszú időtartamú űrrepülések során a súlytalanságban nevelt növény nem biztos, hogy olyan tápértékű, mint azok földi megfelelője. Hogy ez kiderüljön, már csak egy „kertészre” volt szükség. Furukawa Szatosi 1964-ben született japán sebész. Az orvos-űrhajósok rendszerint számos biológiai kísérletet hajtanak végre az űrállomáson, Furukawa többek között a növények fejlődésének tanulmányozásával foglalkozott. A tavalyi év második felében végzett vizsgálatok során az űrhajós más-más megvilágítás, más-más tápoldat hozzáadása mellett figyelte meg az uborka növekedését a Kibo japán modul inkubátorában. Mindeközben orosz kollégái az űrállomás Zvezda moduljában a paradicsommal végeztek hasonló kísérleteket.
A vizsgálatokat nem csak egy esetleges emberes Mars-program megvalósítása indokolja. A korábban végzett hasonló megfigyelések arra utalnak, hogy a világűrben „termesztett” növények több vitamint tartalmaznak. Így ezekkel a kísérletekkel a növények élettanát is jobban megismerhetjük.
Furukawa és kollégái űrutazásuk végén azonban sajnos nem készíthettek paradicsomos uborkasalátát. Bár arra nem utal semmi, hogy a világűrben termesztett zöldségeknek bármilyen egészségkárosító hatásuk volna, a földi laboratóriumokban további vizsgálatokat végeznek a kozmikus sugárzás „érlelte” űrzöldségeken.
