A Google a legzöldebb

Google, Cisco, Ericsson – első pillantásra azt gondolnánk, hogy nehéz olyan iparági rangsort kialakítani, amelyben ez a dobogós helyezések sorrendje (tekintve, hogy a Google főleg az online szolgáltatásokban, a Cisco és az Ericsson pedig elsősorban a hálózati megoldások területén számít erősnek). A fenti eredményt hozó összehasonlító elemzést (Cool IT – a kifejezés előtagja érthető úgy is, hogy „menő”, de jelentheti akár azt is, hogy a „hűvös”, vagyis a globális felmelegedéshez kevéssé hozzájáruló, kis szén-dioxid-lábnyomú) nem is egy ágazati piacelemző, hanem a Greenpeace publikálta, és a lista a nemzetközi zöldszervezet szerint a legzöldebb IT-cégeket rendezi sorba.

Az immár ötödik alkalommal elkészített toplista éllovasa, a Google a 100 megszerezhető pontból 53-at vitt, ami azt jelzi, hogy a legjobbnak is van még hova fejlődnie (a keresőjéről ismert vállalat elsősorban a szerverpark áramellátásának modernizálása, a nap-, szél- és vízenergia innovatív használata miatt került az élre).

A Greenpeace elsősorban azt vizsgálta, hogy az érintett cégek tesznek-e nyilvánosan elérhető és ellenőrizhető vállalásokat a zöldítés érdekében, betartják-e a belső és a külső szabályokat, igyekeznek-e leépíteni a környezetszennyező anyagok használatát, és működtetnek-e újrahasznosítási programokat. Ennek megítéléséhez persze a szóban forgó vállalatok együttműködése is kell (ezért maradt ki most például az Apple, amely tavaly megsértődött a rossz helyezés miatt).

A dobogóról lemaradt, de az első tízbe bejutott még a Fujitsu, a Vodafone, az Alcatel-Lucent, a Sharp, a Softbank, az IBM és a Hewlett-Packard is. A Microsoft a középmezőny alján végzett, az utolsó (21.) hely az Oracle-nek jutott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.