Nos, nem. A jelenség koppintás néven sok évtizede közismert, sőt mondhatni, bevett gyakorlat a verseny hajtotta fogyasztói társadalomban. Vagyis a támadás nem új, legfeljebb egy új technológia bukkant fel az ipari kémkedésként közismert folyamatban.

Az egyik példa, amelyet a Physibles kapcsán felemlegettek, a hamisított edzőcipő. Mármint hogy ha a 3D-s nyomtatás még egy kicsit fejlődik, akkor a megfelelő eszköz birtokában bárki az eredetivel azonos minőségű tárgyat állíthat elő magának otthon. Közismert, hogy minden kínai sportruházatgyártó az eredetivel azonos anyagokból és ugyanazon a gyártósoron ugyanabból a tervből „saját márkás” terméket is készít? Az egyetlen különbség (ott a gyárban), hogy az eredeti terméket az eredeti gyártó általában rendkívül szigorú követelményei szerint ellenőrzi, és (elvileg) csak a megfelelő példányok kerülhetnek az eredetit árusító boltok polcaira.

Nincs ok aggodalomra. Először is a 3D-s nyomtató, bár valóban sokkal olcsóbb, mint öt évvel ezelőtt, még mindig inkább tíz-, mint ötezer dollárba kerül, viszont jóval gyorsabb, könnyebben kezelhető, mint öt éve. Némi bűz árán már irodakompatibilis, és a legyártott tárgy tényleg használható, ha úgy tervezték, hogy 3D-s nyomtatással fogják legyártani.

Mert az a néhányféle műanyag, amely a 3D-s nyomtatásban használható, egyáltalán nem felel meg az edzőcipő használati körülményeinek. Szó nincs arról, hogy az összetett anyagú és amellett komplex formájú termék – amilyen a textil-műanyag-fém anyagú edzőcipő – nyomtatható lenne.

De azért ne becsüljük le a 3D-s nyomtatást. Tavaly kora ősszel az okozott „húúú”-reakciót a technikaimádók körében, hogy két nappal a tervek elkészülése után már repült az a modell- (kém-) repülő, amelynek legfontosabb alkatrészeit 3D-s nyomtatóval állították elő. Nyilván a törzsről, a szárnyakról és a vezérsíkokról (a gép „sárkányáról”) volt szó, a motor, az elektronika stb. hagyományos módon készült. De hát erre találták ki a 3D-s nyomtatást: hogy a tervből a lehető leghamarabb szilárd modell, tárgy készülhessen. Amúgy mellesleg a digitális tárgymodellek már régóta éppúgy kerengenek a weben, mint a filmek – csak sokkal kevesebb a tárgytervező és -készítő, mint a filmbefogadó, ez az „anyag” eddig (és ezután is) egy szűk réteg számára volt (lesz) értékes.

A gépésztervezésben szokásos állományformátumokból eddig is lehetett prototípust készíteni 3D-s nyomtatóval. Egyes műanyag tárgyaknál ez a prototípus teljes értékű lehet, és ez a 3D-s nyomtatási anyagok fejlődésével egyre gyakoribb lesz. Talán itt az idő, hogy az a néhány magyar 3D-s nyomtatási szolgáltató kilépjen a laikus végfelhasználói piacra, például maszkok, egyedi sakk-készletek, műtárgy- és épületmásolatok vagy éppen a Physiblesről letöltött modellek készítésével.

Protézisnyomtatás

A 3D-s nyomtatás használata az orvoslásban is egyre gyakoribb. Régóta használják fogászati tömések kialakítására, legutóbb Belgiumban egy hölgy teljes alsó állkapcsát sikerült pótolni. Az eljáráshoz lézerszinterezéses nyomtatót használtak titánszemcséket tartalmazó oldattal. Lézerszinterezéskor a megfelelő összetételű folyékony oldat felszínére rajzolja a sugár a tárgy egy metszetét, amely néhány tizedmilliméter vastagságban megszilárdul. Ezt a felszín alá süllyesztik, és a sugár a következő metszetet rajzolja ki – és így tovább.

3D-s printeléssel készült bizsuk