Énekesnő-múmia a Királyok völgyéből

Egy egyiptomi–svájci kutatócsoport egy 1100 éve eltemetett énekesnő sírjára bukkant Luxor közelében, a híres Királyok völgyében.

Elena Pauline-Grothe, a Bázeli Egyetem kutatója az AP munkatársának elmondta, hogy a sír bejáratát véletlenül találták meg még 2011-ben, az arab tavaszi forradalom első napjaiban. Nem számítottak új sír felfedezésére, de olyan közel volt egy száz éve már megtalált sírhoz, hogy belebotlottak. A zavaros politikai helyzet miatt azonban nem tudták feltárni, ezért vaslemezzel lezárták, és mélyen hallgattak róla. A kutatók most visszatértek és felnyitották az énekesnő sírját. A nem bolygatott, díszítetlen sírban a fakoporsó mellett lévő kis sztélébe Nehmes Bastet nevét vésték. Kiderült, hogy a – mint a neve elárulja – Bastet macskaisten védelmébe ajánlott nő a thébai (ma Luxor) Karnak-templomban Amon-Ré napisten énekesnője volt a 22. dinasztia alatt (kb. Kr. e. 945.– Kr. e. 712.).

– A Királyok völgyében fáraók és családtagjaik temetkeztek. Ez az első olyan feltárt sír, amelyben a halott nem tartozik fáraói családhoz – mondta el az AP munkatársának Mansour Boraik, Luxor régészeti főfelügyelője.

A Királyok völgyében mintegy 500 éven át temetkeztek a Kr. e. XVI.– Kr. e. XI. században az Újbirodalom fáraói és családtagjaik, miután felhagytak az Óbirodalom uralkodóinak azzal a szokásával, hogy látványos, feltűnő piramisokba temetkezzenek. Azokat ugyanis még saját korukban feldúlták, megfosztva így az uralkodókat túlvilági életükhöz szánt kényelmi tárgyaiktól. A Királyok völgyében sziklákba vájták a sírokat, ám ezek többségét is megtalálták és kifosztották. A Howard Carter által 1922-ben megtalált Tutanhamon-sírt is megbolygatták, bár a sírmellékletek nagy része – az utókor szerencséjére – a sírban maradt. Nehmes Bastet nagyon jó állapotban maradt fenn, eredetileg feketére festett és feliratokkal ellátott szarkofágját Susanne Bickel, a Bázeli Egyetem professzora nyitotta fel. A nagyon gondosan és „szépen” bepólyált múmia sértetlenül feküdt koporsójában több mint 3000 éven át – mondta el a professzornő a BBC munkatársának.

A sírt nem az énekesnőnek készítették, egy 400 évvel korábban épített nyughelyet használtak fel újra, ez kiderült a sírban talált néhány sírmellékletből, azt azonban eddig nem sikerült kideríteni, eredetileg kinek készült a sírépítmény, mivel a falakon nincsenek sem képek, sem feliratok.

Nehmes Bastet a 22. dinasztia egyik magas rangú főpapjának lánya volt. Akkoriban líbiai királyok uralkodtak Egyiptomban, de a thébai főpapok függetlenek voltak. Pauline-Grothe szerint ez tette lehetővé számukra, hogy családtagjaikat a Királyok völgyébe temettessék.

A sír a KV64 hivatalos sorszámot kapta.

Ré Napisten énekesnője volt
Ré Napisten énekesnője volt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.