Magyar 3D jönni Amerika

Sikeresen szerepelt a Las Vegas-i CES-en, és ezzel a világhír küszöbére jutott a Leonar3Do, a magyar fejlesztésű háromdimenziós „valami” (hivatalos nevén virtuális valóság platform és formatervező szoftver).

A térbeli formák számítógépes megtervezésére, illetve valódi tárgyak digitalizálására alkalmas rendszer szerencsés esetben akár a XXI. század első igazán jelentős magyar informatikai innovációja is lehet – a komoly üzleti potenciál azonban a realitások talaján maradva is mindenképpen benne van.

A történet 2005-ben kezdődött: akkoriban a Népszabadság az elsők között számolt be egy tehetséges magyar gimnazista, Rátai Dániel hardveres újításáról, amellyel több díjat is besöpört az Intel nemzetközi innovációs versenyén. Az eszközt annak idején jobb híján háromdimenziós szkennernek, illetve térbeli egérnek nevezték. Az Intel ítészeit az nyűgözte le, hogy a sokoldalú, bár nehezen definiálható rendszert a feltaláló fillérekből, gyakorlatilag sufnituning útján hozta létre.

Az eltelt csaknem hét esztendő alatt az időközben Leonar3Do névre keresztelt készlet professzionalizálódott, további díjakat nyert, jelentős kockázati tőkét és állami K + F-támogatási forrásokat vonzott, valamint egy fejlesztőcég is épült köré. A Las Vegas-i bemutatkozásnak az volt a célja, hogy a szakmai közönség bevonásával értékeljék az eredményt, és – ha lehet – megkezdjék a termés betakarítását, vagyis a piaci bevezetést.

Mint Rátai Dániel lapunknak elmondta, a bemutatkozást a reméltnél is nagyobb érdeklődés övezte, a Leonar3Do standját megszállták az érdeklődők (amennyire ezt itthonról meg lehetett ítélni, a magyar cég kiállítóhelye valóban a vásár egyik legfelkapottabb sarkának, a sajtó és a közönség kedvencének bizonyult). Ahogyan Mányai Roland, a cég marketingvezetője fogalmazott, a stand és a termék is lelkes fogadtatásra talált (részben talán azért, mert a legtöbb kiállító egy korábbról már ismert hardver vagy szoftver újabb változatával, és nem valami forradalmi nóvummal rukkolt elő, a Leonar3Dónak viszont ez volt az első „nagy” fellépése). A magyar fejlesztésű virtuálisvalóság-gyárat egyszerre hat munkaállomáson lehetett próbálgatni, a látogatókat játszani és tervezni is engedték.

A 3D-s szemüvegből, kamerából, szenzorokból, számítógépes alapszoftverből, fejlesztőkészletből és a „térbeli egérből” (amelyet ma már inkább madárnak neveznek, jelezve, hogy a hagyományos egerekkel ellentétben el tudja hagyni a „talajt”) álló készlet egyik első vásárlója az Iowai Egyetem 3D-s kurzusa volt – a diákok három-négy hónapja használják az eszközt, illetve annak formatervező szoftverét, és a mostani CES-en is bemutatták, hogy eddig mire jutottak vele: karaktereket terveznek, méghozzá úgy, hogy a fejben megalkotott figurától tíz óra alatt eljutnak az aprólékosan „megdizájnolt”, 3D-s nyomtatón kinyomtatott térbeli figuráig. A hallgatók egyebek között azt is demonstrálták, hogy a Leonar3Dóval a tárgytervezés nagyon gyorsan megtanulható: itt az eredmény nem azon múlik, hogy a felhasználó mennyire ismeri a szoftvert (az alapvető fogásokat fél nap alatt el lehet sajátítani), hanem sokkal inkább arról, hogy mennyire kreatív.

A készletből háromféle változat létezik: van otthoni, iskolai és professzionális kiadás is (a két előbbi 1000, az utóbbi 1350 dollárba kerül, amit Mányai Roland szerint az érdeklődők többsége attraktív árnak minősített). Az alapcsomaghoz különféle alkalmazásokat is lehet vásárolni, illetve a csomagban lévő úgynevezett fejlesztőkörnyezet (software development kit) segítségével maga a felhasználó is létrehozhat új alkalmazásokat. Az üzleti modell kétféle értékesítési csatornát kezel kiemelten: a Leonar3Dót részben viszonteladókon keresztül, részben pedig alkalmazásfejlesztő partnerek útján szeretnék terjeszteni. Ma még maga a magyar cég sem tudja, hogy mi mindenre lehet jó az eszköz, de a fejlesztések már iparág-specifikusan folynak: az autódizájn, a gép- és alkatrészgyártás, a tárgytervezés, az egészségügy, az oktatás, az építészet, a film és az animáció lehet a legfontosabb alkalmazási terület a jövőben. Hogy mást ne mondjunk, a Leonar3Dóval lehet például elektromos és mágneses mezőket modellezni, illetve megjeleníteni (nemcsak statikusan, hanem akár úgy is, hogy a monitor a mezők különböző hatásokra bekövetkező változásait mutatja), és CT-készülékekből származó felvételek importálására is képes már a rendszer.

Az újítás jövője tehát kiszámíthatatlan, az előjelek viszont biztatók: a standot átmenetileg a nemzetközi szaksajtó is megszállta (a Wiredtől a BBC-ig), így az eddig inkább csak a szűkebb szakmában ismert, illetve „Magyarországon világhírű” Leonar3Do talán már úton is van a globális ismertség felé.

A Leonar3Do standja a Las Vegas-i CES-en, a szórakoztatóelektronika legfontosabb seregszemléjén
A Leonar3Do standja a Las Vegas-i CES-en, a szórakoztatóelektronika legfontosabb seregszemléjén FOTÓ: LEONAR3DO
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.