Szívgyógyászat Viagrával

Eredetileg a szív koszorúereinek tágítására szánták a Viagrát, a kék pirula most visszatér a szívgyógyászatba.

Az erekcióképtelenség elleni legendás gyógyszer, a Viagra puszta említése sokakat még ma is szemérmes mosolyra fakaszt. Ennek ellenére patikai forgalmazásának több mint tíz éve alatt nem csak a szexualitás új tudományos elemzését segítette elő. Kiderült, hatóanyagával, a sildenafillal más betegségek is kezelhetők. A tüdőmagasvérnyomás-betegségében (az úgynevezett primer pulmonális hipertóniában) már évek óta használják. Az is ismert, hogy tartós adagolása a verőerek falának számos megromlott funkcióját javítja. Ezért is mutatkoztak eredmények a kéz és a láb ujjainak érgörcsös rohamainál, a Raynaud-betegségben. A terápiás kísérletek szakadatlanul folynak, a tudományos közlemények száma meghaladja az ezret.

Most a bochumi Ruhr Egyetem és a rochesteri Mayo Klinika orvosai közös kutatással, kutyakísérletben igazolták azt a biokémiai mechanizmust, ami a sildenafil kedvező hatását egy újabb területen, szívelégtelenségben is megmagyarázza.

A betegségre az jellemző, hogy a szív bal kamrájának a vért kilökő (szisztolés) és a vért befogadó, elernyedési (diasztolés) képessége külön-külön vagy együttesen is elégtelen. A diasztolés formában a kamra fala merevvé válik, tágulékonysága jelentősen csökken.

Egészséges férfin az erekció során a hímvessző barlangos testjeinek mikroszkopikus simaizomzata ellazul, ezáltal e testecskék képesek vérrel megtelni. Az elernyedést a cGMP (ciklikus guanozin-monofoszfát) nevű anyag biztosítja. A sildenafil úgy hat, hogy ennek az anyagnak megakadályozza az elbontását.

A szív falának diasztolés elernyedése a barlangos testekéhez hasonló. Ha ilyenkor sildenafilt adagolnak, a cGMP itt sem bomlik el, a merev szívfal enged feszüléséből, tágulékonnyá válik, és akadálytalanul képes a beáramló vért befogadni.

Az említett kísérletek beszámolója Kalkidau Bishu és Nazha Hamdani tollából a Circulation szaklap online kiadásában 2011. december 5-én jelent meg. A kutatócsoport vezetője, a bochumi Ruhr Egyetem élettanásza, Wolfgang Linke professzor e-mailbeli megkeresésünkre néhány nappal korábbi sajtónyilatkozatát idézte: jóllehet ismerjük a diasztolés szívelégtelenség okát, de hatékony gyógyszerünk nincs rá. A szívizom sejtjeiben egy titin nevű fehérje van, és ilyenkor úgy viselkedik, mint valami túlhúzott gumiszalag, ami sildenafil hatására enged a kóros feszülésből.

Ha az emberi alkalmazás próbái sikerrel járnak – nyilatkozta lapunknak Linke professzor –, az állatkísérlettel most feltárt biokémiai mechanizmus elméleti alapot nyújt. (Egy 2008-ban indított amerikai–kanadai, placebokontrollos, Relax elnevezésű humánvizsgálat 2011 decemberében már be is fejeződött. Az eredményeket most értékelik.)

Mint ismert, a Viagrát az érfalat ellazító hatása miatt a múlt század kilencvenes éveiben eredetileg az angina pectoris kezelésére szánták (a cél a szív koszorúereinek tágítása volt). Később kiderült, erekciós zavar esetén inkább hatásos. Nem a diasztolés szívelégtelenség lesz tehát az első, amikor a sildenafil egyfajta tudományos meglepetéssel szolgál.

Sokféle hatását látva egyáltalán nincs okunk pironkodva beszélni róla.

Szívtájékon is hat
Szívtájékon is hat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.