Egyesek a végzetes dátumot a távoli jövőbe helyezik – így, ha netán mégsem következik be a vég, már nem kell magyarázatot adniuk melléfogásukra –, de van, aki erre az évre. Vajon miért születnek ezek a pusztulást, halált, végzetet jövendölő gondolatok?

960-ban a tudós Thüringiai Bernát azzal a bejelentéssel okozott nagy ijedelmet Európában, hogy számításai szerint a világ már csak 23 évig tart. Saját vége azután előbb jött el a megjósolt esemény időpontjánál. Néhány évszázaddal később Michael Stiffel (Stifelius) matematikus és bibliakutató a végítélet pontos dátumát 1533. október 19. reggel 8 órára tette a Jelenések könyvének tudományos vizsgálata alapján. Amikor az esemény nem következett be, Lochau német kisváros polgárai alaposan elverték, és Stiffel nem tett közzé újabb jóslatot. 1881-ben egy csillagász felfedezte, hogy egy a Föld közelében elhaladó üstökös gázfelhője cianidot tartalmaz. Hatalmas pánik tört ki, mert az emberek azt hitték, hogy bolygónk halálos ciángázba merül, és elérkezik a végső pusztulás. És mégsem.

Jóval közelebbi eseményektől is illett rettegni. Ahogy a XX. század vége felé közeledtünk, egyre többen tartottak attól, hogy számítógépek okozzák a világ vesztét, mert nem tudják értelmezni a 2000-es dátumváltást. Katasztrófák, hatalmas áramszünetek réme fenyegetett. Sokan bunkereket építettek, hogy túléljék a dátumváltást. Ez a katasztrófa sem következett be, de a következő év olyan terrort hozott, amelyre addig nem volt példa: a Világkereskedelmi Központ ikertornyai ellen elkövetett 2001. szeptember 11-i merényletet. Próféciáiban állítólag ezt is megjósolta a termékeny fantáziával megáldott Nostradamus. A francia orvos és jós könyve, A próféciák zömében négysoros (kisebb számban hatsoros) rímes versekből áll, melyeket Nostradamus százas csoportokba, centuriákra osztott. Az első kiadás 1555-ben Lyonban jelent meg – ennek minden példánya elkallódott. A második kiadást (mely az elsőhöz képest 300 új verset is tartalmazott) 1557-ben nyomtatták. Nostradamus 1558-ra további háromszáz verset írt.

Jézusnak a Bibliában beígért második eljövetele miatt a keresztény kisegyházak és szekták is vonzzák a világvégejóslatokat, de azért az apokalipszis várása nem csak a kereszténység, még csak nem is a vallások sajátja. 2012-ben például a maja naptár egyik időegysége fordul át, vannak emberek, akiknek már ez is elég az apokalipszishez. Vagy ott vannak a Nibiru nevű bolygótól rettegők, akik szerint az állítólagos égitest hamarosan összeütközik a Földdel. Vagy ha nem ütközik is össze, a Nibiru miatt megfordul a Föld mágneses polaritása, ami katasztrófák sorozatát indítja el. A Nibiru-hívők újabb és újabb időpontot jelölnek meg az ütközésre, mert eddig egyik sem jött be. Az amerikai űrkutatási hivatal szinte hetente teszi közzé, hogy Nibiru nem létezik, ám hiába.

– Sokan a kereszténység kezdeténél istudni vélték, hogy „mikor jön el az idő” – mondja Beer Miklós váci püspök, hozzátéve, hogy a katolikus egyház mindig elutasította ezeket a spekulációkat. A szekták között talán éppen azért jelentkezhet erősebben a világvégevárás, mert ezzel igazolhatják saját fölfogásuk igazát: ők tudják, amit mások nem tudnak.

Egyes pszichológusok szerint a próféták világvégejóslatai saját közelgő haláluktól való félelmük kivetülései. Elfogadhatatlannak érzik hamarosan bekövetkező elmúlásukat, ezért alkotnak egy forgatókönyvet, amely mentesíti őket a halállal való szembenézés terhétől. Hiszik, hogy ők jó helyre kerülnek, ha bekövetkezik a világvége, és a kivételezettség érzése elnyomja halálfélelmüket.

Csépe Valéria, az MTA főtitkárhelyettese, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének kutatóprofesszora szerint általános emberi tulajdonság a jövőnkre irányuló kíváncsiság. Nem egy hétre, nem egy hónapra, hanem hosszabb időre akarunk előre látni. A távoli jövőt, benne a lehetséges végzetet is. De nincs ilyen képességünk. A jövőbe mutató jóslatok nem megrendelésre készülnek, nem közösségek felkérésére születnek. Mégis kimutatható kiötlőjük részéről az erős vágy arra, hogy a világot tájékoztassa elképzeléséről, látomásáról. A jóslatok egyik alapja a fantázia, amely a mindennapi történésekből, eseményekből táplálkozik. Mai globalizálódó világunkban sokan értesülünk olyan dolgokról, amelyek bolygónk tőlünk távoli részén történtek. A jóról kevésbé, mint a rosszról, s így körbevesz bennünket a feldolgozhatatlan események sokasága. Ez szorongást, mindennapi frusztrációt válthat ki. Csépe Valéria szerint sokan tarthatnak attól, hogy elfogy az energia, a víz, az élelmiszer. A történelem során korábban is volt példa éhínségre, s úgy gondolják, ha akkor megtörtént, megtörténhet ismét. S meg is történik a fejlődő világban. Az élet tragédiái visszafelé tekintve nemegyszer beteljesült jóslatnak látszanak. Ilyenkor szorítják ki a józan gondolkodást az érzelmek és a sötét jövőre vonatkozó jóslatok.

A váci püspök szerint nem félelemben kell élnünk, hanem „józanul”. A keresztény életfelfogás a feltámadás hitéből táplálkozva éppen a kiegyensúlyozott, reményteli magatartásra bátorít. Az első Péter-levélben olvassuk: „Álljatok készen, hogy feleletet tudjatok adni azoknak, akik megkérdezik, hogy mi az alapja a reményeteknek, a ti szép életeteknek.”

– A világvége-várakozások mindegyike kivétel nélkül a világegyetem egy csendes, kozmikus eseményektől mentes zugában lezajló drámai eseményekre irányul –véli Patkós András atomfizikus. Kétségtelen, hogy a Nap vörös óriássá alakulásakor, azaz néhány milliárd év múlva vége lesz a Föld nevű bolygó történetének. Ám a jóslatok nem a bolygóval, hanem értelmes lakói tragikus gyorsasággal bekövetkező végzetével foglalkoznak, amire nehéz fizikai folyamatokon alapuló mechanizmust konstruálni. Fizikai folyamatok persze elvileg fenyegethetik az emberiséget, de a legnagyobb energiákat a legrövidebb idő alatt felszabadító csillagászati események (a szupernóva-robbanások, a gamma-kitörések és társaik) tőlünk térben és időben olyan távol következtek/következnek be, hogy örülünk, ha néhány fotont vagy neutrínót elkapva, tanulmányozhatjuk ezeket a folyamatokat. A Föld sorsát ezen események egyike sem befolyásolja.

A tudomány fejlődése során egyetlenegyszer került közel az apokalipszis beindításához, a hasadási-fúziós atomfegyverek kifejlesztésekor. Nem a világ felrobbantása fenyegetett, hanem az, hogy a légkör szennyeződik a kísérleti robbantásokban felszabaduló hosszú lebomlású izotópokkal, márpedig ez pontot tehetett volna az emberiség történetére a sugárzás okozta genetikai károsodások révén. Patkós András azonban emlékeztet: ezt éppen a tudós kutatók legjobbjai (Linus Pauling, Andrej Szaharov) ismerték fel, és megállították a kormányokat a világvégéhez vezető úton.

A világ a fizikus vagy a csillagász számára a világegyetem egészét jelenti. Ennek gyorsuló tágulása nem jelez semmiféle óriási energia felszabadulásával kísért, mindent elpusztító katasztrófát. Az egyirányú fejlődés képe sokak világnézetét frusztrálta, Albert Einstein sokáig az állandósult állapotú világegyetem képét megvalósító változatot kereste a gravitációs mozgás általa megalkotott elméletének megoldásai között. Híres pap csillagász kortársa, Lemaitre abbé, a Pápai Tudományos Akadémia későbbi elnöke a periodikus változású, önmagába visszahulló, elégő, majd hamvaiból újjászülető főnix világegyetemre utaló nyomokat keresett a csillagászati megfigyelésekben.

A váci püspök a bibliai szövegekre és a zsinatok tanítására alapozott katolikus felfogással reagál erre: Isten az embernek örök életet szán. Ez az „új ég” és „új föld” azonban túl van a jelenlegi tér-idő rendszerű világon. Jézus többször is beszélt arról, hogy „ez a világ elmúlik”, ám nem tudhatjuk „sem a napot, sem az órát”, a katolikusok tehát azt vallják, hogy egyszer megsemmisül az univerzum. Ez bármikor bekövetkezhet. Ugyanakkor van egy másik értelme is a világvégének: a személyes halál. Ezzel a mi számunkra ér véget a világ. Ez a vég egy hívő ember számára nem jelenthet állandó félelmet, rettegést, mert a hite alapja az a meggyőződés, hogy Isten szereti.

De miért sötétek a jóslatok? Csépe Valéria szerint azért, mert a bizonytalanság inkább szorongást vált ki, mint eufóriát. Boldog, szép jövőt nem jósol senki, mert az nem lenne természetes, nem hinnék el, még „hírértéke” sem lenne.

Nem kizárt azonban az sem, hogy a sötét jóslatok éppen „megnyugtatásul” születnek, annak reményében, hogy nem válnak valóra.