A rák olyan seb, amely nem „forr be” magától, mint a krumplihámozáskor véletlenül elmetszett bőr – véli Michael Lisanti onkológusprofesszor (Kimmel Cancer Center, Pennsylvania). Nem azért, mintha nem indulnának be a szervezet helyreállító folyamatai, hanem azért, mert sosem áll le a helyreállítást beindító jel. Ha elvágjuk a kezünket, egy ilyen jel a sérülés helyére vonzza az immunsejteket, azok kijavítják a hibát, a seb begyógyul, a jelzés pedig leáll.

A daganat szintén ad ilyen jelet, oda is mennek a javító „csapatok”, csakhogy a rákos burjánzás „elbánik velük”– energiát termel magának belőlük –, és még erősebben sugározza a hívó jelzést. A rák növekszik, és közben felőrli a szervezet őreit.

Ebben a leegyszerűsített, de a folyamat lényegét jól szemléltető megközelítésben az a jó, hogy egyértelmű beavatkozási pontokat kínál a gyógyításhoz. A kutatóknak ugyanis végre sikerült pontosan meghatározniuk, hogy mi a jel: a hidrogén-peroxid. Ezt termelik a bőr hámsejtjei is sérülés esetén, és csak nemrég figyeltek fel rá, hogy a daganatossá váló sejtek szintén ezt az anyagot kezdik kibocsátani magukból.

A daganat vázát képező kötőszövet fibroblasztnak nevezett sejtjeiben, illetve a környezetébe gyűlő sejtekben a hidrogén-peroxid hatására szabad gyökök keletkeznek, amelyek lebontják saját energiatermelő sejtszervecskéiket, a mitokondriumokat. Emiatt kénytelenek áttérni egy másik, rosszabb hatásfokú energiatermelési módszerre – ennek termékeit a rákos sejtek képesek felhasználni a saját növekedésükhöz.

„Ez nem egyedülálló a természetben – magyarázza Lisanti –, a malária kórokozója is bejut az ép sejtekbe, hasonló módszerrel (szabad gyökök termelésével ún. oxidatív stresszt kiváltva) lebontja a sejtszerveket, és ezzel táplálékhoz jut.

Kísérleteik során emlőrákos sejteket tenyésztettek fibroblasztokat tartalmazó kötőszövettel együtt. A rákos sejtek a kísérlet második napján kezdtek hidrogén-peroxidot termelni, az ötödik napon a fibroblasztokban már kimutatható volt a szabad gyökök jelenléte és a mitokondriumok teljesítményének, illetve számának csökkenése, továbbá az új energiatermelési mód termékeinek szaporodása.

Lisanti kutatócsoportja azt is kimutatta, hogy miként fedezhető fel, ha valaki szervezetében ilyen folyamat zajlik. A fibroblasztok pusztulásával arányosan csökken a caveolin-1 nevű fehérje mennyisége. Emlőrákos betegeket vizsgálva azt tapasztalták, hogy ha a daganat kiújul vagy áttétet ad, ennek a fehérjének a koncentrációja akár 40-50 százalékkal is csökkenhet a vérben.

Most válik igazán érthetővé Steven Paget brit orvos 100 évvel ezelőtti feltételezése, amely szerint a rák olyan „mag”, amelynek megfelelő „talajra” van szüksége, hogy növekedjen. Lisanti szerint a daganatok számára megfelelő mikrokörnyezet a kötőszövet, a megtermékenyítő közeg pedig a hidrogén-peroxid.

Az utóbbi évtizedek kutatásai elsősorban a pusztító ráksejtekre koncentráltak, az őket körülvevő ép kötőszöveti sejtek kevés figyelmet kaptak. Márpedig amennyiben a daganat „parazita” kapcsolatban áll velük, az új kezelési lehetőséget is jelenthet. Lehet, hogy nem a rákos sejtek utolsó szálig való elpusztítása a valódi cél, hanem a fibroblasztok átalakítása – véli Ian Hart londoni kutató (Barts Cancer Institute). Ehhez egy kataláz nevű enzimet javasol, amely lebontja a hidrogénperoxidot, és így nincs, ami beindítsa, majd fenntartsa a daganat növekedését. A daganat egyszerűen „éhen hal”. De van más befolyásolható pontja is a folyamatnak.

A klorokvin nevű hatóanyag, amelyet a malária gyógyítására használnak, a sejt belső szerveinek lebontását gátolja – ha a daganat is hasonlóképpen jár el, mint a malária kórokozója, a gyógyszerük is lehet közös. Így a malária elleni szert most kezdik daganat elleni gyógyszerként is kivizsgálni.

Sőt, van egy további reménybeli szer is: a metformin, amellyel Magyarországon is sok cukorbeteget kezelnek. Ez a hatóanyag is befolyásolhatja a daganatok energiafelhasználási lehetőségeit – a Gastroenterology című orvosi folyóirat nemrég közzétette, hogy tartós szedése mellett a daganatkockázat csökkenését tapasztalták.

Ebből a „fibroblasztelméletből” sajnos az is következik, hogy a hagyományos kemoterápia esetleg épp ellenkező hatású, mint gondoltuk. Hiszen ez épp a halálos mennyiségű szabad gyök termelésével próbálja elpusztítani a rákos sejteket, a szabad gyökök viszont az új elmélet szerint a daganat malmára hajtják a vizet.

„Apámat hagyományos kemoterápiával gyógyították ki a vastagbélrákjából” – idézi a New Scientist folyóirat Lisanti professzort, aki hozzátette: „Akinél viszont a kemoterápia nem pusztítja el a daganatot, lehet, hogy elősegíti a kiújulást vagy az áttétek képződését. Túl nagy a szerepe a szerencsének abban, hogy a megfelelő adagot kapja-e az ember”. Lehet, hogy a lassú kiéheztetés lesz a hatásosabb.

A fibroblasztok lehetnek a ráknövekedés kulcssejtjei