Készül az űrhajót felbocsátó gigarepülőgép

A műanyag repülőgépeket gyártó Scaled Composit cég kaliforniai hangárjaiban megkezdődött egy kéttörzsű repülőóriás gyártása. A műholdakat, űrhajókat a sztratoszféra alsó rétegeiben útjukra bocsátó aeroplán a világ legnagyobb repülőgépe lesz. Szárnyainak fesztávolsága 115,5 méter, önsúlya 580 tonna, s hat darab Boeing–747- es hajtómű hajtja.

Az utolsó Space Shuttle űrsikló múzeumba szállítása óta orosz Szojuz űrhajókkal váltják a Nemzetközi Űrállomás (ISS) személyzetét. Az amerikai program célja, hogy 2016-tól ezt a feladatot, ahogyan a műholdak és űreszközök pályára állítását is, a hatalmas gép vehesse át.

Legfőbb előnye lesz, hogy a műholdakat, űrhajókat nem a szokásos módon, függőleges helyzetből, „a földön állva”, hanem a törzs alá függesztve, vízszintes helyzetben, a sztratoszféra már kisebb légellenállású rétegében indíthatják. Ha az űreszközt így bocsátják fel, kevesebbe kerül, mint a jól ismert függőleges start.

A hatalmas gép felszállásához a program összefogására létesített Spacelaunch vállalat Mojave-sivatagban lévő hat kilométeres betonpályája szükséges. Az anyagép sok ezer kilométernyi légi utat tesz meg, míg lassan felkapaszkodik az alája függesztett szállítmány indításához leggazdaságosabb 9000 méteres magasságba. A személyzet a repülőt a jobb oldali törzs orrába épített pilótafülkéből vezeti.

A felbocsátandó űreszközt egy bonyolult elektronikus rendszer tartja a repülőgép középső szárnyrésze alatt –az engedi el, majd indítja be, és a felszállástól-leszállásig „gondoskodik” a gép biztonságáról is.

A szállítmányt az elengedése után a repülőgép 900 km/órás tempójáról az ugyancsak a Spacelaunch vállalat által gyártott, bevált Falcon-9/Dragon típusú indítórakéta gyorsítja tovább. (Ezzel a rakétapárossal az elmúlt évtizedben, de a hagyományos módon, „állva” indítva, féltucatnyi repülőszerkezetet, műholdat bocsátottak kísérleti vagy Föld körüli pályára.)

Mielőtt elfogyna a már a kijelölt irányba emelkedő Falcon-9/Dragon indítórakéta hajtóanyaga, beindul az űreszköz saját, tovább gyorsító, majd a harmadik, a már a pályára állító rakétarendszere. Az indítórakéta leválik, visszahull – a hordozó-repülőgép pedig leszáll.

A merész program sikerének garanciája, hogy finanszírozója a Microsoft vállalat egyik alapítója Paul G. Allen, főkonstruktőre pedig a világhírű Burt Rutan – akinek kéttucatnyi repülőgépe állított már fel világrekordokat. A Skyship One +White Knight fiahordós géppárosukkal már 2004-ben utast szállítottak a súlytalanságba.

Némi technikatörténeti adalék az, hogy már 1947-ben hasonló módon indították egy B–29-es bombázó alól a hanggátat elsőként áttörő Bell X–1 rakétahajtású repülőgépet is.

A tervezett óriásgép a gyártó cég hangárja előtt (fantáziakép)
A tervezett óriásgép a gyártó cég hangárja előtt (fantáziakép)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.