Elszabadult egy planéta a Naprendszerből
Az Uránuszt és a Neptunuszt felépítő anyagok kifejezetten ritkának mondhatók a Naptól akkora távolságban, ahol a bolygók most elhelyezkednek.
A Naprendszeren kívüli exobolygók is ezt az elgondolást erősítik. A fiatal exobolygórendszerek ugyanis kisebb átmérőjűek, mint idősebb társaik. S bár napjainkban még túl kevés rendszert ismerünk ahhoz, hogy ezt a megállapítást bizonyítottnak tekintsük, mégis nagyon valószínűnek tűnik, hogy a Naprendszer bolygói egykor közelebb lehettek a Naphoz.
Hosszú évek óta dolgoznak a csillagászok azon, hogy rájöjjenek, mivel magyarázható a bolygók távolabbi pályákra vándorlása. A választ két irányból igyekeztek megadni: egyrészt a jelenlegi bolygórendszer ismeretében próbálták visszatekerni az időt néhány milliárd évvel, másrészt a kialakulás kori állapotból próbálták „előállítani” a jelenlegit. Mindezt nehézzé tette, hogy a bolygókra nemcsak a Nap van hatással, hanem önmaguk is: a Jupiter gravitációja a Mars pályáját igen észrevehetően alakítja, hiszen az óriásbolygó, amikor keringése során elhalad a Mars mellett, kissé maga felé „húzza” a vörös bolygót.
S persze az összes bolygó hat az összesre, így azokat is figyelembe kell venni. Noha a bolygórendszer egymásra hatása (ez a többtest-probléma) fizikai törvényekkel leírható, matematikailag igen nehezen kezelhető, hosszú időtartamot vizsgálva pedig már-már kaotikus.
Az, hogy más naprendszereket is megismertünk, kialakuló bolygórendszereket vizsgálhatunk, lehetővé tette, hogy pontosítsuk a számításokat. David Nesvorny (Southwest Research Institute, Colorado) és munkatársai komoly számítógépes háttérrel körülbelül hatezer különböző szimulációt futtattak le, s érdekes megállapításra jutottak.
Vizsgálataik során különböző számú bolygót és különböző pályatávolságokat vettek kiinduló esetként. Az egyes szimulációk során 100 millió éven át követték a bolygórendszer változásait közvetlen attól az időszaktól kezdődően, hogy a Napot a Naprendszer kialakulásakor körülvevő por- és gázkorong eltűnt. Amikor négy óriásbolygóval számoltak, akkor tízből kilenc esetben csupán három maradt, egy pedig a gravitációs egymásra hatás következtében kirepült a Naprendszerből.
Azonban ha a kezdeti időszakban öt óriásbolygót feltételeztek, akkor az esetek csaknem felénél végeredményül már négy bolygót kaptak. Sőt a bolygók Naptól mért távolsága is úgy változott, hogy az a jelenlegivel közel megegyező legyen. Úgy tűnik tehát, hogy nagyon is elképzelhető, a Naprendszerben a jelenlegi négy helyett egykoron, körülbelül négymilliárd évvel ezelőttig, öt óriásbolygó lehetett.
A kilökődött ötödik óriásbolygó valahol a Szaturnusz és az Uránusz közötti pályán alakulhatott ki, s jelenleg magányos bolygóként járhatja útját a tejútrendszerben. Ilyen magányos bolygót vagy vándorbolygót már azonosítottak a csillagászok. Ezek az égitestek szintén valamely bolygórendszer elhagyásával kerülhettek a csillagközi térbe. A jelenség tehát egyáltalán nem szokatlan. Persze ahhoz, hogy biztosak legyünk a Naprendszert elhagyó bolygó létezésében, még több szimulációra, a bolygók összetételének és felépítésének jobb megértésére van szükség.
Addig is a kutatók már az eltűnt bolygó nevén gondolkodnak. Nesvorny munkatársai már javasolták a Hádész nevet például, de volt olyan is, aki a Valami-1 megnevezést preferálta. Ez utóbbit azzal indokolta, hogy lehet, egyszer majd kimutatják, hogy még egy „szökevény” bolygó lehetett – ebben az esetben az lehetne a Valami-2. (Hivatalos nevet persze csak akkor kaphatna az égitest, ha felfedeznék.)
Ma a történelmi atlaszokban nem szerepel a Naprendszer felépítése. Esetleg hamarosan bekerülhetne egy ábra a múltból: a bolygók közelebb keringenek a Naphoz, az óriásbolygók sorrendje pedig Jupiter, Szaturnusz, Hádész (vagy Valami-1), Uránusz és Neptunusz.
