A Google titkos boszorkánykonyhája
A Microsoft Kinect nevű mozgásérzékelős játékvezérlője ugyanúgy „hozott anyagból” készült, mint a legújabb iPhone-ban lévő hangvezérlés vagy a Nokia telefonok navigációs rendszere. A sajátos újítási gyakorlatnak praktikus oka van: a fejlesztés korai szakaszában nemigen lehet még sejteni, hogy miből lesz piacrobbantó alkalmazás, és még a leggazdagabb vállalatoknak sincs annyi pénzük, hogy egyszerre az összes lehetséges ötletre „ráfejlesszenek” – olcsóbb megvenni olyan ígéretes fejlesztéseket (akár cégestül), amelyeket már csak egy-két apró lépés választ el a termékké válástól.
Természetesen a Google is előszeretettel vásárolja fel az egyetemközeli garázscégek szellemi termésének legjavát, a napokban azonban kiderült, hogy a vállalat egy házon belüli, nagy kapacitású „újdonsággyárral” is rendelkezik. A Google X nevet a technológiai újdonságok iránt érdeklődők régóta ismerik (ezen a néven a böngészőjéről ismert amerikai vállalat nagy értékű tudományos díjakat szokott kitűzni azoknak, akik először oldanak meg valamilyen korszakos műszaki problémát magánerőből, állami források nélkül). A The New York Times azonban kiderítette, hogy az elnevezés valójában a Google saját titkos laboratóriumát jelöli: egy olyan boszorkánykonyhát, ahol a jövő meghatározó(nak szánt) technológiáival kísérleteznek.
Az amerikai lap cikkének utalásaiból az derül ki, hogy egy létszámát és anyagi forrásait tekintve is komoly centrumról lehet szó, amely ráadásul az iparág számos jó nevű fejlesztőmérnökét és kutatóját beszippantotta már a konkurens IT-cégektől és az amerikai elit egyetemekről (sőt a Google alapítói is itt töltik munkaidejük jelentős részét) – ehhez képest valóban meglepő, hogy mindeddig a létezéséről sem lehetett tudni. A Google szóvivője most sem kommentálta a napilap információját, csupán annyit mondott (minden bizonnyal a részvényesek megnyugtatása végett), hogy a stratégiai jelentőségű befektetések viszonylag apró hányadát költik a Google X működésére.
Maga a labor annyira titkos, hogy némelyik munkatársa állítólag nincs is beavatva a létezésébe (!): hivatalosan a Google egy-egy publikus részlegénél dolgoznak, ám a munka, amelyet végeznek, része a Google X valamelyik projektjének. Állítólag létezik egy folyamatosan frissülő lista a legtöbbet ígérő elgondolásokról, és nagyjából tucatnyi beavatott szakember döntésén múlik, hogy ezek közül melyik léphet a megvalósítás fázisába. A fejlesztések ebben a szakaszban is gyakran „fedettek” maradnak: egy-egy részfeladatot rendszerint kiadnak a vállalat valamelyik részlegének, de úgy, hogy a részleteken dolgozóknak sem egymás munkájáról, sem a projekt voltaképpeni céljáról nincs tudomásuk.
A kutatások részben az űrtechnológiára (például a rakéta nélküli űrutazás és teherszállítás megvalósítására), részben a robotizálásra, részben a mesterséges intelligencia és az ember–gép kapcsolatok fejlesztésére irányulnak – legalábbis a The New York Times munkatársa ezeket a fő irányokat azonosította. De a Google X gyümölcse például az a vezető nélküli autó is, amely már sok százezer kilométert tett meg Európa útjain a Google Mapshoz szükséges fotókat készítve. Ez az innováció tökéletes példa annak illusztrálására, hogy mire jó a Google X: a technológia sokkal fejlettebb és érettebb az autógyárak hasonló próbálkozásainál, és piacvezetővé teheti a Google-t egy olyan területen, amely az egész autóiparnak kulcsfontosságú lehet a jövőben. De a Google X-ben készülnek például az androidos telefonról távirányítható, az internetre kapcsolódó háztartási eszközök is.
A The New York Times szerint a Google X sokat költ, és viszonylag sűrűn melléfog – ez egy olyan üzletág, amelyben a költséghatékonyság fogalma nehezen értelmezhető. De ha minden száz fantasztikus ötlet közül csak egyből lesz sikertermék – és ezzel biztosítani tudják a Google piacvezető státuszát vagy azt, hogy a cég egy-egy új alkalmazási területre is betörjön –, már megéri: ha a fejlesztés esetleg nem hozza be az árát, legalább a versenytársakat gyengíti.
