A Fehér Ház múlt héten született válasza: az USA kormányának nincs olyan bizonyítéka, hogy bármiféle élet létezne bolygónkon kívül, vagy hogy egy földön kívüli létformával sikerült volna kapcsolatba lépni, netán az emberi faj egyik tagjával ők vették volna fel a kapcsolatot – írta Phil Larson, a Fehér Ház tudományos és technológiai tagozatának tagja. Ezen kívül nincs megbízható információ arról sem, hogy a kormányzat bármiféle bizonyítékot titkolna a nyilvánosság elől. Phil Larson szerint sok tudós kereste a választ rá, létezik-e a földön kívüli élet, és következtetésük szerint annak az esélye, hogy a milliárdnyi csillag között valahol létezzen egy bolygó, amelyen megjelent az élet egy formája, elég nagy. De ugyanezen tudósok szerint annak az esélye, hogy kapcsolatba is lépjünk egy intelligens fajjal, a minket elválasztó, hatalmas távolságot figyelembe véve rendkívül kicsi.

Idegen civilizációk földi jelenlétére tehát bizonyíték nincs, de igény lenne rá, hiszen mi másért születnek fantasztikus filmek, sci-fi regények? A modern média által kiváltott első tömeghisztéria is a földönkívüliekkel kapcsolatos. 1938-ban Orson Welles A világok harca című H. G. Wells-mű rádiójáték-változatát mutatta be. Az akkor mindössze 23 éves Welles az Egyesült Államokba helyezte át Wells eredetileg Angliában játszódó sci-fijét, és „élő közvetítésben” számolt be az ellenséges földönkívüliek New Jersey államban való landolásáról, majd a New York elleni sugár- és gáztámadásról. Wellesék váratlan programmegszakításokkal, gyorshírekkel és különböző hanghatásokkal olyan hitelesen manipuláltak, hogy rengetegen valóságosnak hitték a „tudósítást” – annak ellenére, hogy az adás előtt, majd alatta többször is felhívták a figyelmet: csupán fikcióról van szó.

Az idegen értelem tudományos kutatása csak az utóbbi ötven évben kezdődött el, de ilyen gondolatok jóval korábban léteztek. A négyszáz évvel ezelőtt máglyán megégetett Giordano Bruno többek között azt is hirdette, hogy lakott világok ezreinek adhat otthont az univerzum. Követői élő és gondolkodó lényekkel népesítették be a Holdat, a Marsot és a távoli csillagokat – a Mars-csatornák természetes vagy mesterséges eredetéről a XIX. század második felétől zajlott a vita. Nikola Tesla mérnök készített először olyan berendezést, amellyel a Mars rádiójeleit próbálta venni. A XX. század első évtizedeinek lelkesültsége az idegen értelem kutatása terén lassan alábbhagyott. Például azért, mert 1924-ben hiába fogadott „rádiócsendet” az egész Egyesült Államok, mégsem hallották a marsbeliek rádióadását. 1960. április 8-án Frank Drake vezetésével elkezdődött a Naprendszeren túlról érkező rádiósugárzásban értelmes üzenetet kereső SETI megfigyelési program. Drake szerint az akkor elkészült nagy rádiótávcső alkalmas arra, hogy a tíz fényév távolságon belüli technikai civilizáció észrevehető legyen. A tudósok megpróbáltak az univerzumot betöltő rádiózajban valami olyasmit találni, amit a természet biztosan nem tud véletlenül produkálni – mindeddig sikertelenül. Amíg Frank Drake 1960-ban egyetlen hullámhosszon próbálkozott, addig a kilencvenes évek elejére olyan számítógépes berendezések születtek, amelyek frekvenciák millióit figyelték egyszerre. 1999-ben civil pénzből az egész világra kiterjedően elindult a SETI@home program.

„Az utóbbi egy évben jelentősen áthangolódtak a kutatások” – állítja Almár Iván csillagász, akinek az idén jelent meg a témát átfogóan, de közérthetően tárgyaló, Kozmikus társkereső című kötete. Ennek egyik oka, hogy jelentősen megnőtt az általunk ismert exobolygók, azaz más csillagok körül keringő bolygók száma. Ezek között több az általunk lakható övezetnek tartott távolságban kering központi égiteste körül. Éppen ezen bolygók miatt mondja mind több kutató, hogy a földön kívüli életet kereső kutatásokat ki kellene terjeszteni a közeli, bolygókkal rendelkező csillagokra is. Eddig ilyen kutatási program csak a Naprendszeren belüli égitestekre, főképp a Marsra irányult. Az idegen civilizációk, az értelem felfedezése is ezekben a térségekben kecsegtet több eredménnyel. Azaz a bolygórendszerek a legígéretesebbek, de ahhoz, hogy eredményt érjünk el, finomítani kell a megfigyeléseket. Az új irány nem jelenti azt, hogy a hagyományos, ötven éve folyó SETI-programnak befellegzett, de az bizonyos, hogy újabb forrásokat kell bevonni az utóbbi időben megtorpant megfigyelésekbe. A fél évszázados kudarc ellenére Almár Iván vallja: „az univerzum még tele lehet meglepetésekkel.”

Ugyanakkor Almár Iván szerint szakítanunk kell azzal a merev felfogással is, hogy lakható égitesteket csak a csillagok „lakható zónáiban” érdemes keresni. Abban sem lehetünk biztosak, hogy milyenek a nálunk idősebb, fejlettebb civilizációk? Mire lehetnek képesek, és mennyire lennének barátságosak, ellenségesek vagy éppen közömbösek? Csak bizonytalan válaszokat adhatunk erre, mert a velük kapcsolatos félelmeinket és reményeinket a saját civilizációnkról és saját lehetőségeinkről alkotott elképzeléseink határozzák meg.

„Ha eddig a SETI rosszul kereste célját, akkor hiába dolgozott ötven évig, de ebből egyáltalán nem következik, hogy az 51. évben nagyobb lenne az esélye a sikerre” – véli Almár Iván, aki elképzelhetőnek tartja, hogy utódaink ugyanolyan nevetségesnek találják majd a SETI-ről folyó elméleti vitát, mint mi a régi csillagászokét, akik filozófiai alapokon próbálták az olyan problémákat megoldani, mint a bolygók vagy a csillagok természete.

Frank Drake a SETI-program alapítója egy kaliforniai rendezvényen 2008-ban