Budapest Award az MRI magyar származású atyjának

Sir George K. Radda, a világ egyik legismertebb tudósa és tudománypolitikusa vehette át pénteken a Semmelweis Egyetem legrangosabb tudományos díját, a Semmelweis Budapest Awardot.

A magyar származású kémikus munkájának köszönhetjük, hogy ma már rutineljárás az MRI-vizsgálat a klinikai gyakorlatban – eredményeiért Radda 2000-ben lovagi címet kapott az angol királynőtől.

A 2009-ben alapított Semmelweis Budapest Awardot másodszor adták át. Az elismerést olyan nemzetközileg elismert, az orvosbiológiai kutatások terén aktív külföldi tudós kaphatja meg, akinek teljesítménye méltó az egyetem névadójának szellemiségéhez. Feltétel továbbá, hogy a kitüntetett kutatásai az emberiség javát szolgálják, és új utat mutassanak az élő természet megismeréséhez. A tízezer eurós pénzjutalommal járó díjat tavaly Jeremy K. Nicholson, a londoni Imperial College professzora vehette át.

A mostani díjazott, Sir George K. Radda, azaz Radda György Károly Győrben született 1936. június 9-én. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett 1954-ben, Magyarországot 1956-ban hagyta el.

Radda kutatásai rendkívül széles tudományterületet ölelnek át, és magukba foglalják a humán betegségekkel kapcsolatos enzimszabályozás, a bioenergetika és a biokémia területeit. 1974-ben a világon elsőként ő írta le a mágneses rezonancia spektroszkópia jelentőségét a szövetek tanulmányozásában. Ezen tanulmányai alapján jött létre a világ első klinikai MRS (mágneses rezonancia spektroszkópia) laboratóriuma az Oxfordi Egyetemen, ahol Radda György a világ első molekuláris kardiológia tanszékét alapította.

Sir George K. Radda
Sir George K. Radda
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.