Az ELTE etológia tanszékének kutatócsoportja 30 gyerek, tíz felnőtt és egy csapatnyi mudi segítségével próbálta felmérni, hogy mennyire „jönnek át” az állatok aktuális érzelmei a hallható jelek révén. – A gyerekekből és a felnőttekből alkotott csoportok számára három különböző szituációban vonultattuk fel a kutyákat: az elsőben az állatokat egyedül („magányosan”) hagyták egy ideig, a másodikban egy idegennel kerültek szembe a kapu előtt, a harmadikban pedig játék közben figyelték meg a reakcióikat, különös tekintettel a hangokra –nyilatkozta lapunknak Pongrácz Péter adjunktus, a kutatás témavezetője (a vizsgálatban rajta kívül Molnár Csaba PhD-hallgató, Dóka Antal adjunktus, illetve Miklósi Ádám tanszékvezető vett részt).

A magányos, az idegent látó és a játékos állatok ugatását a felnőttek többsége képes volt értelmezni. A mutatott érzelmek közül az agresszi vitást és a félelmet a kutatásba bevont 6–10 éves gyerekek is mindig meg tudták fejteni (még azok is, akiknek a családjában nem volt kutya), viszont a játékos szituáció felismerésére csak a tízéves gyerekek és a felnőttek voltak képesek. A kísérletsorozat választ adott arra a kérdésre, hogy a kutyák hangkommunikációjának megértéséhez hosszas tanulásra van-e szükség. (Ezt már csak azért is fontosnak tartották a magyar tudósok kideríteni, mert időközben egy angol kutatócsoport felvetette, hogy a kutyák viselkedésének vizuális jeleit a gyerekek gyakran félreértik, vagyis a látványnál nyil ván va lóan jelentős a tanulás szerepe a kódfejtésben. Ehhez képest különösen indokolt annak tisztázása, hogy az érzelmekhez tár suló hangok felismerése másképp működik-e.)

A magyar vizsgálat eredményei szerint a hang felismerése általánosabb kommunikációs elvek szerint történik, mint a vizuális jeleké. – Az emberben már egészen fiatal, 6–10 éves korban is megvan a képesség a kutyaugatásban rejlő alapvető érzelmek felismerésére. Ebben nem játszik szerepet, hogy a vizsgálatban részt vevő gyermek előzőleg mennyi kutyás tapasztalatot szerzett. Valószínű, hogy az érzelmek felismerését itt hasonló akusztikai törvényszerűségek segítik, mint az emberek közötti kommunikációban – fogalmazott Pongrácz Péter.

A vizuális jelek megértése lényegesen összetettebb, és a felnőtteknek sem könnyű. Mint a kutató kérdésünkre elmondta: nem állítható egyértelműen, de nem is kizárt, hogy egyes kutyák képesek a mosolygásra is, ezzel kapcsolatban a közeljövőben jelentős felfedezések várhatók. Ha kiderül, hogy van kutyamosoly, az a konvergens evolúció egyik érdekes példája lesz. Az ember legközelebbi rokonai nak számító emberszabású majmok ugyanis csak nevetni tudnak, mosolyogni nem – vagyis a mosoly egy viszonylag fiatal evolúciós fejlemény (és a kutya talán az embertől tanulta – pontosabban az emberi szelekció előnyben részesítette az ember számára kellemes mimikai gesztusokat produkáló egyedeket).

Pongrácz Péter azt is kifejtette: annak,hogyagyerekekakutyák vicsorgását sokszor nevetésként értelmezik, az a vélhető oka, hogy az ő környezetükben a fogsor látványa kezdetben döntően nevetést, pozitív érzelmeket jelez, és csak később, tapasztalati úton vagy tanulással jutnak el annak felismeréséig, hogy ugyanez a kutyáknál inkább az agresszió jele. Ebből az a követendő magatartás következik (vagyis arra kell megtanítani a gyerekeket), hogy a kutyáknak nem az arckifejezését, hanem a hangját kell figyelni, ha el akarják dönteni, hogy milyen lelkiállapotban van, és mire készül.

A hangot tudjuk kezelni, a képet még tanuljuk