Itt az iPhone 4S

Az Apple saját központjában már Steve Jobs nélkül mutatta be október 4-én legújabb iPhone készülékét, a 4S-t.

Bár hónapok óta pletykálnak az 5-ös változatról, az új generációs telefon nem érkezett meg, csupán a jelenlegi széria turbósított változata. Az iPhone 4S megkapta azoknak a tulajdonságoknak a jelentős részét, melyek az okostelefon-piacon mára már sztenderdnek számítanak.

Megjelent a mobilban az Apple A5-ös dupla magos processzora, mely processzorteljesítményben kétszer, míg grafikusban akár hétszer gyorsabb, mint az iPhone 4. Ez főként azoknak kedvezhet, akik sok alkalmazást használnak. Bár Magyarországot közvetlenül nem érinti, de a CDMA- és a GSM-hálózatért felelős chip egyszerre kapott helyet a 4S-ben, így a világ összes szolgáltatójánál használható a telefon. Új antennarendszer felel a 3G-s mobilinternetes hálózatért, aminek következtében már kétszer gyorsabban lehet letölteni az adatokat.

Ezáltal értelmet nyertek a nagy sebességű mobilinternetes csomagok. A fényképező 8 megapixeles lett, a korábbi négy helyett öt lencsét tartalmaz, ráadásul megjelent a Full HD-s videofelvétel, másodpercenkénti 30 képkockás rögzítéssel. Nemcsak 16, illetve 32 GB-os verzióban lehet majd kapni, hanem 64-es változatban is, vélhetően azért, mert a videók jóval több helyet foglalnak majd, így nem kell kompromisszumokat kötni, hogy milyen tartalmak kerüljenek rá a telefonra.

Többen a 4S-t tartják Steve Jobs utolsó nagy művének, annak ellenére, hogy a közeljövőben bemutatásra kerülő termékekben egyaránt jelentős szerepe lehet, mégis ez volt az utolsó, aminek kivitelezését teljes mértékben koordinálni tudta. Az iPhone 4S az USA-ban és a nagyobb országokban október 14-től lesz elérhető, míg hazánkba a második körben érkezik, így október 28-tól lehet megvásárolni az iPhone-okat eddig is forgalmazó két mobilszolgáltatónál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.