Fára is mászott a kínai ősanya
Meglepően jó állapotban megőrződött emlősmaradványt találtak Északkelet-Kínában. A lelet új ismereteket kínál a mai méhlepényes emlősök legkorábbi őseiről. Az őslénykutatók valóságos mérföldkőnek tekintik a fosszíliát. Az állat ugyanis 35 millió évvel korábban jelent meg, mint azt az eddigi legidősebb lelet alapján gondolták, és fontos láncszem az emlősök evolúciójában. Az eredményeket a Nature-ben tette közzé a Carnegie Természettudományi Múzeum kutatócsoportja.
Az emlőst Juramaia sinensisnek nevezték el. 160 millió évvel ezelőtt, a jura időszakban élt, kis testű, cickányszerű lény volt. Az állat a legkorábbi ismert képviselője annak a csoportnak, melyből az összes méhlepényes emlős kifejlődött. Azokban az időkben élt, amikor a méhlepényes emlősök különváltak az erszényesektől és a tojásrakóktól. A Juramaia ilyenképpen az összes ma élő méhlepényes emlős ük-ükanyjának tekinthető.
A fosszíliát az utóbbi évtizedben rendkívüli ősmaradványairól elhíresült Liaoning tartományban találták meg és Pekingben vizsgálták meg. Neve azt jelenti: a kínai jurakori anya. A fosszíliának egy koponyatöredéke és a csontváz egy része került elő, sőt szőrmaradványai is. Ami a legfontosabb, hogy megmaradt a Juramaia teljes fogazata és a mellső lábainak csontozata is, ami lehetővé tette a paleontológusoknak, hogy megállapítsák: az állat sokkal közelebb állt a mai méhlepényes emlősökhöz, mint az erszényesekhez.
Egy evolúciós szétválás nagyon fontos. A modern molekuláris, DNS-alapú vizsgálatok alapján megállapítható a „molekuláris óra”, azt azonban ellenőrizni kell a fosszíliákon is. A Juramaia felfedezése előtt az elválási időszakot az addigi ismeretek alapján jóval későbbre tették, bár sejthető volt, hogy az elválás jóval korábban megtörtént. A legidősebb ismert méhlepényes emlős maradványa, a 2002-ben leírt Eomaia korát 125 millió évben állapították meg.
A Juramaia olyan jellegeket mutat, melyről a jura időszaki környezeti állapotokhoz való nagyon jó alkalmazkodást lehet kiolvasni. Mellső végtagjai a mászáshoz alkalmazkodtak. Mivel a jura időszaki emlősök szinte mindegyike a talajon élt, az a képesség, hogy szükség esetén valamely állat fára tudott mászni vagy menekülni, nagy előnyt jelentett. A lombkoronában való megjelenés egyben új ökológiai fülke megszállását is jelentette az emlősök számára. A méhlepény megjelenése a magzat védelme szempontjából hatalmas evolúciós előnnyel járt, de amint a kutatók mondják, ehhez a sikerhez a fákon való életmód kövezte ki az utat.
