Ha belegondolok, az embriológia az a tudomány, amelyik a legkevesebbet fejlődött az utóbbi száz évben. Ha Edison meglátna egy laptopot, igencsak csodálkozna. Egy mai embriológiai laborban viszont aránylag jól kiismerné magát a XX. század elejének tudósa.

Vajta Gábor a gödöllői laboratóriumban kezdett szaporodásbiológiával foglalkozni, onnan Dánián és Ausztrálián keresztül vezetett az útja a világba. Most kínaiakkal jött haza, hogy részt vegyen a két ország tudósai közös projektjeinek szervezésében. – Töltöttem egy kis időt Dél-Afrikában is – meséli –, elterjedt, hogy oroszlánokat klónozni utaztam oda. Sajnos csak egy borjúig jutottam.

Orvosi diplomát szerzett a mai Semmelweis Egyetemen, tucatnyi évig kórboncnokként dolgozott. – Erősen rutinmunka – mondja. – Nem nekem való, én sokat hibázom. Azután tanulmányútra mehettem egy amerikai géntechnológiai laborba. Hamar szólássá vált náluk, hogy „a Vajtát ne engedjétek a közelbe!”, mert bármihez nyúltam, baj lett belőle.

Mégis ez változtatta meg az életét, és ettől kezdve amibe fogott, általában sikerrel végződött. Itthon laboratóriumi munka után nézett. Jelentkezett a Gödöllőn épülőfélben levő Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontba. Azt kérdezte az igazgató, jó lesz-e, ha az IVF-labor vezetését bízza rá. – Nekem jó – felelte –, de mi az? (A méhen kívüli megtermékenyítés angol rövidítése. – A szerk.) „Vak vezet világtalant” alapon vágtak bele a lombikborjúprogramba, de gyorsan jött az eredmény: három hónappal később megvolt az első vemhesség!

Nem szívesen beszél arról, miért is jött el Gödöllőről, én arra tippelek, hogy volt része ebben szakmai féltékenységnek ugyanúgy, mint az ő munkamániájának meg annak, amit ma így fogalmaz meg: – Szégyenszemre csapatmunkára nem igazán vagyok alkalmas.

Néhány hónap után Dániában talált magának helyet. Az első lombikbocit sok másik követte világszerte, de az is eléggé gyorsan kiderült, hogy a szarvasmarha-tenyésztésben mégsem nyit új lehetőségeket ez a módszer. Csak az utóbbi években kezd tényleg profitot hozni, elsősorban Brazíliában.

Az egyik sarkalatos probléma az embriók szállítását megkönnyítő, tárolását lehetővé tevő mélyhűtés volt. – Tizenöt éve nagyon unatkoztam egy konferencián. Az előadók arról beszéltek, miért nem tudják a laborban készített embriót megfelelően hűteni – meséli. – Éhes voltam és dühös, mert nem tudtam kimenni a sor közepéről, mérgemben gondolkodni kezdtem a megoldáson, lerajzoltam egy ötletet, aztán otthon a konyhai főzőlap fölött megcsináltam hozzá a „célszerszámot”.

Egy héten belül kiderült, hogy a módszer működik. Ma is világszerte használják, a hozzávaló – „hihetetlenül egyszerű” – eszközt saját családi vállalkozásában készíti. Egy német és egy olasz cég látja el vele a világ laboratóriumait. A módszert pedig saját maga tanítja be például a Magyarországon is az emberi lombikbébiprogramban részt vevő intézetek munkatársainak.

– Óriási szerepe lehet a petesejt mélyhűtésének – magyarázza. – Harmincöt év felett egyre rosszabb minőségű a nők petesejtje, a méhük viszont még ötvenéves korukban is alkalmas a gyerek kihordására. Bármilyen okból késői szülésre kényszerül valaki, sokkal nagyobb esélye van egészséges gyermekre, ha még időben levett petesejtjéből jön létre embrió.

Beleborzong az ember – ráadásul komoly filozófiai kérdéseket vet föl –, hogy az embrió mélyhűtésével megszakítható az emberi élet, majd száz esztendő múltán folytatható. – Száz? Ezer vagy tízezer év múlva is – igazít ki.

Dániából útja a melbourne-i Monash Egyetemre vezetett. Úgy hívták meg, hogy rábízták, milyen kutatásokat fog végezni. – Megint szerencsém volt – állítja –, nemcsak azzal, hogy sikerült a világ első kézzel – na jó, bicskával – klónozott állatait létrehozni, de azzal is, hogy amikor a tartózkodási engedélyem hosszabbításért folyamodtam, egy különleges eljárás keretében gyerekeimmel együtt megkaptuk az állampolgári státuszt, bár semmilyen adminisztratív feltételnek nem feleltünk meg. A tisztviselő úgy látta, Ausztrália érdeke, hogy állampolgárságot adjon nekünk.

Két év után visszahívták Dániába. Itt is szarvasmarha-klónozással kezdte, de a munka állandó akadályokba ütközött. A probléma először abból adódott, hogy a dán parlament döntése megtiltotta emlősállatok klónozását. A politikusok ugyan biztatták, hogy nyugodtan vágjon bele: mire megszületnek az első egyedek, módosítják a szabályozást. De ott sem lehet jobban bízni az ilyen ígéretekben, mint Magyarországon. Kétszer is el kellett pusztítani a borjakat közvetlen születés előtt, mire valóban megváltozott a törvény. Közben az is kiderült, hogy a dán farmernek a klónozás sem kell, hiába bizonyosodott be, hogy semmiféle káros hatással nincs az állat húsára, tejére.

Új programba vágtak, malacklónozásba kezdtek. S nem a mezőgazdaságnak, hanem a gyógyszergyáraknak. A háziállatok közül a sertés hasonlít legjobban az emberhez: ugyanazt eszi, hasonlók a szervei, könnyen, gyorsan szaporítható, ideális betegségmodell. Sajnos elkövettek egy hibát: a végül megszületett malacok az Alzheimer-kór génjét hordozták ahelyett, hogy valamilyen gyermekbetegséget oltottak volna beléjük. A gyógyszergyárak azt mondták: Oké, szóljatok 15 év múlva, amikor már láthatóan elfelejtenek valamit, akkor majd vizsgálgatjuk őket, és kipróbáljuk rajtuk a gyógyszereinket.

Újra Ausztrália következett. Az ország északkeleti részén lévő Cairns városában épülő humán embriológiai klinikára szerződött. Annyira megragadta a Nagy-korallzátony közelében elterülő vidék szépsége, hogy itt tervezi leélni hátralévő életét annak ellenére, hogy a befektetők összevesztek, és még az építkezés befejezése előtt megszűnt az állása.

– Azóta vándorbűvészként járom a világ laboratóriumait – mondja. – Megjelenek, bemutatom a „trükkjeimet”, és szerencsés esetben hatékonyabbá válik a munka. Barkácsember vagyok. Az embriológia gyakorlati részéhez van érzékem, megpróbálok kitalálni valamit, amivel tökéletesíteni lehet a módszereket, így tudok mutatni egy-két olyan apró fogást, amellyel stabilabbá tehető az embrió állati vagy emberi lénnyé válásának folyamata. Hívnak, mert hét hónapja egy állat sem született, vagy zuhant a terhességi arány, odautazom, javasolok néhány dolgot, a felét megfogadják, és ha szerencsém van, pár hónap múlva jön az e-mail, hogy köszönet, javultak az eredmények.

Még Dániába jöttek a laboratóriumába fiatal kínai ösztöndíjasok. Nagyon szorgalmasak voltak, hihetetlenül gyorsan tanultak. Elődeik, szintén dániai kínai diákok egy dán professzorral közösen 1999. szeptember 9-én 9 óra 9 perckor megalapították Pekingben a BGI nevű kutatóintézetet, amely 2007 óta a 15 millió lakosú Shenzhenben működik. A hatalmas településen egyetlen egyetem sem volt, ezért csábította ide a polgármester az akkor már négyszáz munkatárssal működő intézetet. Ma négyezren dolgoznak benne, tíz évre másfél milliárd dollárt költhetnek genetikai kutatásokra. Génszekvenáló kapacitásuk nagyobb, mint az Egyesült Államok összes hasonló intézetének együttvéve. Ide mentek vissza Vajta Gábor diákjai is. – Valahányszor odautazom, jó érzés látnom, hogy 30 fiatal kutató egymással teljes szinkronban ugyanazokat a mozdulatokat végzi, amelyeket annak idején én alakítottam ki és tanítottam mostani főnöküknek Dániában.

A BGI Shenzhen Európában is terjeszkedik. Nyugat-európai központját Dániában építették föl az ottani kormány támogatásával. A múlt héten pedig Magyarországon tárgyaltak arról, hogy itt létesülne a közép-európai intézetük azzal a céllal, hogy a magyar kutatók a BGI-vel a háttérben megfelelő projektek kidolgozásával pályázhassanak uniós pénzekre.

– Nagyon szeretném, ha sikerülne a BGI Central Europe létrehozása – mondja Vajta Gábor. – Komoly lehetőség volna ez a magyar tudományos életnek. Október közepén Budapesten a BGI a Nemzeti Innovációs Hivatal segítségével bemutatkozó tudományos ülést szervez, ahol a magyar kutatókkal együtt eldöntjük, hogyan tovább.

Névjegy

VAJTA GÁBOR

1952. augusztus 25-én született Vácon. Orvosi diplomáját 1976-ban szerezte meg. Kórboncnokként dolgozott a Semmelweis Egyetemen. 1988–1989-ben a New York-i Mount Sinai Egyetemen volt tanulmányúton. A gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontban az IVF-labort vezette 1993-ig. Dániában az Aarhusi Egyetem foulumi kutatóintézetében dolgozott.

Nagydoktori címét 1999-ben a dán királynő jelenlétében vehette át.

A melbourne-i Monash Egyetem kutatója volt 1999-től 2001-ig. Jelenleg a világ különféle pontjain tart előadásokat és tanítja embrióhűtési, -tenyésztési és -klónozási módszereit. 2004-ben a Noran Kiadónál jelent meg Egy klónozó vallomásai című könyve.

FOTÓ: REVICZKY ZSOLT