Billentyű, ami nincs

A touch screen (érintőképernyő) egyértelműen átvette a hatalmat a mobiltelefonok esetében, és egyre kelendőbbek a tabletszámítógépek, amelyeknél már nincs is hagyományos billentyűzet. Érdekes módon keresettek a piacon az olyan érintőképernyők, amelyek speciális effektusok segítségével billentyűlenyomás érzetét keltik a felhasználóban.

Tapintási technikákkal foglalkozó amerikai kutatók azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az érintőképernyő sima üvegfelületén billentyűlenyomás érzetét keltsék. Ezt a hatást úgy lehet a legegyszerűbben létrehozni, hogy megrezgetik a képernyőt az ujj érintésekor. Az eszköz így mintegy „visszajelzi” a virtuális billentyű lenyomását és egyúttal tagolja is a sima felületet. A kapcsolat leheletfinom, mégis mintha valódi billentyűzeten dolgozna a felhasználó. A rezgetés erősségével, időtartamával, modulációjával változatos hatásokat lehet elérni, amit a készülék tulajdonosa is beállíthat.

Bonyolultabb a helyzet, ha az ujjbegy sima felületen történő siklását kell érzékeltetni. Ed Colgate és munkatársai az Illinois-i Northwestern University kutatói ezt úgy oldották meg, hogy egymásra merőleges rezgetéssel modellezik az ujjbegy üvegen történő siklását és az adott pont lenyomását. Az alig észlelhető mikrorezgések becsapják az ember tapintóérzékét és azt az érzetet keltik, mintha háromdimenziós billentyűzeten siklana az ujjbegy.

A téma szakértői elismeréssel fogadták Colgate beszámolóját a „World Haptics” konferencián (http://www. haptics2011.org/en/), ahol bemutatta a „Vibráló érintőképernyő” megoldását. Véleményük szerint az eljárás alkalmazható lesz nagy érintőképernyős készülékek esetében is.

Az ujjlenyomás érzetét állítják elő
Az ujjlenyomás érzetét állítják elő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.