Fogfehérítés: szépség áldozatokkal
– Annak az állításnak, amely szerint a fogorvosok azért nem javasolják sosem a patikában vagy az interneten kapható otthoni fogfehérítő készletek használatát, mert féltik a saját üzletüket, kétségkívül van valóságalapja, de azért a helyzet nem enynyire egyszerű – szögezi le dr. Nagy István, aki egy vidéki nagyváros fogászati magánklinikáján maga is foglalkozik fehérebb fogakra vágyó páciensekkel. Szerinte a szakemberek „jobb helyeken” nem utasítják el kategorikusan az otthoni fogfehérítést sem, ám egy előzetes szakorvosi kontrollhoz és konzultációhoz ilyenkor is ragaszkodnak.
Először is fel kell mérniük a fogak és az íny állapotát, az erős oxidálószernek számító fehérítők ugyanis a szuvas fognak kifejezetten ártanak, és a sorvadt, sebes vagy érzékeny ínynek sem tesznek jót. (Az ínysorvadás egyébként is ok a fehérítés elhalasztására vagy mellőzésére: a kilátszó fognyakban komolyabb kárt is tehet az oxidálás). És körbe kell nézniük a szájban, hogy nincs-e ott más olyan probléma, ami a fogfehérítést ellenjavalttá teszi.
Ha a fehérítés rendelőben történik, a fogak közti réseket, a fognyakakat és az ínyt egy fedőréteggel átkenik, hogy az oxidálószer csak ott hasson, ahol a szépítésre valóban szükség van. A saját kezű kivitelezésnél erre természetesen nincs mód, de otthon – ha a beszerzés megbízható forrásból történt, és a páciens betartja a készítményhez mellékelt javallatban írtakat – eleve kisebb koncentrációjú, ártalmatlanabb (igaz, kevésbé intenzív és rövidebb hatású) szereket alkalmaznak.
A fogfehérítés során az oxidálószer lebontja a fog felszínére tapadt szennyezéseket és színezőanyagokat. Gyakori tapasztalat, hogy a fog felszíne a kezelés után érzékenyebbé válik, amiből sokan azt a következtetést vonják le, hogy a fogzománc is vékonyodik – ez egészséges fog és a technológia helyes használata esetén nincs így, de a túlzásba vitt gyakoriságú vagy időtartamú fehérítés valóban károsíthatja a zománcot (egyes vélemények szerint akár a fog szerkezetét is: olyan gyökérkezelt fogak esetében, amelyek már sok éve vagy akár egy évtizede is „elhaltak”, a fogorvos gyakran nem ajánlja a fehérítést, mert az ilyen fog a kezelés hatására állítólag olykor törékennyé válik – ez pedig aligha történhet másként, mint hogy az oxidáló anyag szerkezeti változást is okoz).
Maga a fehérítés kétféle technikával törénhet. A „pasztásnak” és „lézeresnek” nevezett módszerekben közös, hogy az oxidáló anyagot fel kell hordani a kezelendő felületre – a különbség csupán annyi, hogy a lézeres eljárás esetén fényre aktiválódó fehérítőszerről van szó. Ilyenkor a hatás gyorsabb és erősebb, aminek az esetleges káros mellékhatásait azzal igyekeznek ellensúlyozni, hogy a pasztába vagy gélbe olyan ásványokat kevernek, amelyek közvetlenül felszívódva erősítik a fogat. Az egészséges szervezet egyébként maga is gondoskodni tud az ásványpótlásról (megfelelő táplálkozás esetén), ennek azonban nagyobb az időigénye, ezért szoktak két kezelés között egy-két hét szünetet tartani.
Hogy meddig tart a fehérítőhatás, az a fog szerkezetétől, színétől és az életmódtól is függ (a sok tea, kávé, a dohányzás, bizonyos gyógyszerek és fogászati kezelések mind-mind újabb elszíneződést okozhatnak).
A leggyakoribb nem kívánatos mellékhatás a fogak fájdalom- és hőérzékenységének megnövekedése, ami jobb esetben csak átmeneti jelenség. A gyakran és sokszor ismétlődő kezelés mindenképpen vékonyítja a fogzománcot, hosszú távon ezzel a hatással is számolni kell. 16 éven aluliaknak és terheseknek egyáltalán nem ajánlják a fogfehérítést (azaz nekik otthon sem érdemes ilyesmivel próbálkozniuk, mivel a kockázat akkor is fennáll, ha az orvos nem figyelmeztet rá). A legkomolyabb veszélyt a szájüregben és a nyelven lévő sebek és egyéb elváltozások jelenthetik, ezeknél ugyanis az erős oxidálószerekkel történő találkozás kimutathatóan növeli a rák kockázatát.
