Elképzelhető, hiszen az Európai Biofizikai Kongresszus díszvendégeként Budapestre érkezett Ada E. Yonathot hazájában, Izraelben sem sokan ismerték, mielőtt 2009 októberében, úgy este tizenegy körül telefonhívást kapott New Yorkból. Az Associated Press egyik munkatársa hívta és tájékoztatta: ő lesz a másnapi stockholmi bejelentés egyik főszereplője, két másik tudóssal együtt ké miai Nobel-díjat kap. Bár Amerikában délután volt, ő inkább aludni küldte a telefonálót, mondván, biztos sokat ivott. Még sajátmaga sem hitte el, hogymegnyerte a tudomány főnyereményét, hiszen pályáját addig inkább a meg nem értés és hitetlenség övezte. Kétségtelen, sokáig és szívósan kellett foglalkoznia kutatása tárgyával, a szervezet sejteken belüli fehérje gyáraival, a riboszómákkal, amíg felfedte titkukat.

–Miért is ismertek volna, ha évekig csak kudarcokról számolhattam be? –emlékezik a sikerig vezető útra. A „falu bolondjának”, de legjobb esetben is makacs álmodozónak tartották, hiszen sok neves tudós foga is beletörött a riboszómák szerkezetének felderítésébe. Sokáig nem is mert belevágni a nagy falatnak tekintett témába, hiszen minimális forrásokkal és műszaki lehetőségekkel nem sokat remélhetett. Türelem kellett? Egy fenét! – vág vissza a kemény, de riposztokra mindig kész, mosolygós szemű asszony. –Kérdezze a lányomat, hogy mennyire vagyok türelmes! Inkább kitartás. Az mindig megvolt, ha valami motivált.

Ahogy élete során gyakran, a megoldásban váratlan helyzetekből fakadó egyéni ötletek segítették. Egy kerékpárbalesetben szerzett agyrázkódásból való lábadozás közben jutottak eszébe a jegesmedvék. Hogy mi köze az északi sarkvidéki vemhes macik hibernációszerű téli álmának az apró sejtszervecskéhez? Csak annyi, hogy Yonath úgy vélte, az amúgy sérülékeny riboszómák az extrém hideget csak összezsúfoltan képesek elviselni. Ha pedig így van, akkor talán kristályosíthatóak, ami a szerkezet meghatározásához elengedhetetlen. Extrém körülményeket elviselő sejtek szokásosnál stabilabb riboszómáit kell tehát keresnie, és innen már csak egy lépés volt a szomszédos Holt-tenger sótűrő baktériumainak laborba cipelése. És bejött! Sikerült az áttörés, a kristályosítás, majd innen évek tudatos munkája, a röntgendiffrakciós módszer és a kutatótársak segítségével 2000-ben a szerkezet leírása.

Voltak persze, akik hittek benne és segítették. Ilyen volt Izrael korábbi elnöke, Ephraim Katzir, a biofizikus, aki még doktori dolgozatának elkészítésében is támogatta. A kutatási környezetet pedig két intézet, elsősorban munkahelye, a rehovoti Weizmann Intézet és egy másik világhírű agyközpont, a német Max Planck Intézet jelentette, amellyel huszonnégy év óta dolgozik együtt. Az utóbbiból sokszor autózott Budapestre, a városba, amelyet nagyon szeret. Mint mondja, a magyaroknak jó a humoruk és sokat mosolyognak, ami nem jellemző Izraelben. Egy magyar mérnökre még most is jó szívvel emlékszik, aki sokkal több gyakorlati ismeretet adott neki még diákként a jeruzsálemi egyetemi laborban, mint a tudományos konzulense. A laboratórium az egész életét végigkísérte, attól kezdve, hogy másodévesen egyik tanára megmutatta neki, hogyan végeznek el egy kísérletet. Ma is aktívan kutat, s mivel sok antibakteriális szer a riboszómák felületének speciális támadási pontjain fejti ki hatását, jelenleg még hatékonyabb antibiotikumokat szeretne kikísérletezni, de élénken foglalkoztatja az élet kémiai eredetének kérdése is.

Ada Yonath a negyedik női ké miai Nobel-díjas, a tágabban vett Közel-Keleten pedig az első. Valahol leírták, hogy tudományos példaképe a sorban első előd, Marie Curie volt. Ezt azonban tagadja. – Tudja ki volt az én példaképem?! Négygyerekes nagynéném, aki egy kibucban élt és marhákat tenyésztett!Még az Év szarvasmarhatenyésztője címmel is kitüntették, méghozzá 82 éves korában!

Persze Curie-nek is volt szerepe Yonath életében. Hat-hét éves lehetett és sokat olvasott. Volt egy könyve, A világ felfedezői, amiben Pitagorasz, Edison és Röntgen mellett Kopernikuszra is jól emlékszik, aki a képen egy távcső mellett üldögélt éjszaka, de a legszebb mind között Marie Curie volt, így őt választotta. Csodálta, amit elért, de soha nem gondolta, hogy ő is eljut a csúcsig. A tudomány is véletlenszerűen jött, egyáltalán nem készült erre a pályára. Egy jeruzsálemi szegénynegyedben laktak, de amikor rabbi édesapja tizenegy éves korában elhunyt, Tel-Avivba költöztek. 1950-et írtak, a fiatal állam is nélkülözött, a család is. A mama ráadásul egészségi gondokkal küszködött, így a kétszobás lakásban Adának sokat kellett segítenie. Az egyik szobát a mamával és a húgával lakták, a másikat kiadták három diáknak. Adának kellett takarítania a szobájukat, reggelit adott nekik, és vitte a húgát az iskolába. Őt egy jobb középiskolába küldték, amit a család nem tudott volna állni, de más diákokat korrepetált matematikából és kémiából, s emellett állást is vállalt. Padlót mosott, mosogatott, szendvicset árult és kasszában ült, mikor mit kellett. A továbbtanulás, a kémia is valójában csupán praktikus szempontból jött szóba. Igazából egy kibucba szeretett volna menni, de az távol volt, és neki az édesanyja mellett kellett maradnia. Mivel ösztöndíjat is kapott, a tudomány meg érdekesnek tűnt, a jeruzsálemi Héber Egyetem mellett döntött. Így saját magáról is gondoskodott és a mamát is támogatni tudta.

Hogy milyen is a kutatói szakma, csak első diplomája kézhezvétele után kezdett kirajzolódni számára. A mai diákoknak persze sokkal könnyebb a tanulás, akkor nem volt internet, egyegy információ felkutatásához néha hetekig kellett könyvtárban ülni. Ma mindez csupán néhány kattintás. A mostani fiatalok ezért lehet, hogy többet tudnak, de talán kevésbé mélyen – tanakodik. „Igaz, mi nem ismertük az űrkutatást és nem tanultunk még a DNS-ről,míg a tévébőlmamár az ötödikesek is tudják, hogyan használják a nyomozók az örökítőanyagot a tettesek azonosításához.” Viszont az ismeretekből nem válik igazi kíváncsiság a tudományos szakma iránt, ma minden gyerek azonnal pénzt akar keresni. Úgy látja, összességében a tömegtermelésnek köszönhetően több a kutató, mint bármikor korábban, és különösen Kínában, Indában vagy Szingapúrban nagy a lelkesedés. Amerikában és főleg Európában azonban kisebb a tudományos pálya becsülete. Az egyébként is gyakran utazó professzor asszony ezért mindenhová elmegy, ahol fiatalok vannak, hogy hírnevét felhasználja a tudomány népszerűsítésére. Szinte védjegyévé vált göndör ősz haja gyakran tűnik fel iskolákban, ahol a gyerekekkel és a szülőkkel is elbeszélget. Amikor Nobel-díját átvette, még óvodába is meghívták, hogy a baktériumokról és az ellenük való védekezésről meséljen a kicsiknek. Megtalálta velük a hangot, ahogy minden korosztállyal. A hatás nem is maradt el. Amíg azon 17–18 évesek aránya, akiket 2009 nyarán Tel-Aviv utcáin arról kérdeztek, szeretnének-e a jövőben kutatók lenni, nagyon alacsony volt, egy második ugyanilyen felmérés Yonath díja után ennek az aránynak a kétszeresét hozta ki.

Saját családjában felemás az eredmény. Lánya orvos, tizenöt éves unokája pedig – bár a színház mellett érdeklik a természettudományok is –még nem tudja, mi szeretne lenni. Az lesz, amit akar – mondja a Nobel-díjas nagymama, aki a svéd éremnél is nagyobb kitüntetésnek tartja, hogy a kislánytól már évekkel ezelőtt megkapta az Év nagymamája díjat, amit az adományozó még mindig nem vont vissza.

Névjegy

ADA E. YONATH

A Jeruzsálemben született biokémikus 1964-ben végzett a Héber Egyetemen, doktorátusát a Weizman Intézetben védte meg, ahol azóta is dolgozik. A fehérjék kristályosításának úttörője, a sejt fehérjegyárának számító riboszóma szerkezetének leírásáért 2009-ben kapott megosztott kémiai Nobel-díjat. Emellett birtokosa egyebek mellett a kémiai Wolf-díjnak, az UNESCO/L’Oréal Nők a Tudományokban díjnak és a kémiai Izrael-díjnak. Egy lánya és egy unokája van. Síkra szállt a bebörtönzött Hamasz-tagok elengedéséért, mondván, „ha mindenkit elengednének, a palesztinoknak nem lenne indokuk az izraeli katonák elrablására”.