Korunkban, amikor a világ népességének immár bő fele él városokban, és ez az arány a század végére elérheti a háromnegyedet, egyre szorítóbb probléma a gondoskodás az eltávozottakról, tisztességes, a társadalmak és az egyének által elfogadott, és egyúttal – bármily furcsán hangzik is – a környezetet minimálisan terhelő módon. A temetői helyek egyre fogynak, egyre szűkösebbek a hagyományos lehetőségek. Érthető, hogy újabban számos új módszert javasolnak az ezzel foglalkozó szakemberek.

Hazánkban is mind kevesebb a „hagyományos”, koporsós földbe temetés. Terjed az elhamvasztás, és főleg a városokban a hamvak szétszórása szép ceremónia keretében. Ám voltaképpen a hamvasztás meglehetősen környezetterhelő eljárás. Egyrészt viszonylag sok energiát igényel: egy tetem elhamvasztása átlagosan 35 kilowattórát fogyaszt (ez annyi, mintha tíz automata mosógépet járatnánk több mint másfél óra hoszszat). Helyes, jól szabályozott működés esetén mintegy 35 köbméter gázt használnak el, hogy elérjék a szükséges 800 Celsius-fok körüli hőmérsékletet. Amellett az égetésből jelentős mennyiségű szén-dioxid kerül a légkörbe (kb. 269 kg egy testből). És végül, bármily meglepő, a fogtömésekből származó mérgező higanykibocsátás is számottevő lehet.

De az elföldelésből is keletkezhetnek káros hatások. Főleg a tehetősebb országokban vált divattá a bebalzsamozás a jómódúak körében, ami viszont azzal jár, hogy az eltemetett testekből rákkeltő anyagok mosódhatnak a talajba. Ezért figyelemre méltó az egyik nagy brit temető egykori vezetőjének, Ken Westnek a javaslata: a „természetes eltemetés”. Mint a New Scientist írja, a már kilencvenes évek óta bevezetett módszer lényege, hogy a bebalzsamozott tetemet kartonból vagy más, újrahasznosított anyagból készült koporsóba helyezik és egy sekély mélységű sírba teszik. A test így viszonylag gyorsan, természetes úton elbomlik.

A „természetességet” még fokozza, ha nem is helyeznek a sírra követ, hanem csak egy fát ültetnek oda. Amikorra betelik a temető, akár szép erdő vagy füves rét válhat belőle, megvalósítva a természetes körforgás elvét. Angliában már több mint kétszáz ilyen temető van, és terjednek az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában is.

Másfajta lehetőséget kínál egy amerikai cég, a szép nevű Eternal Reef (örök sziklazátony). Ez az egyedi módszer nem kerüli meg az elhamvasztást, mégis közel visz a természethez. A hamvakat egy betongömbbe helyezik, és feldíszítve, a gyászolók előtt bocsátják le a tengerbe egy koralltelep közé. A beton támasszá válhat a zátony struktúrájának kialakulásában, elősegítheti a korallok növekedését, egyéb élőlények, pél dául kagylók megtelepedését. Ám több hátránya is van ennek az eljárásnak. Egyrészt kell hozzá olyan tenger, ahol korallok élnek, másrészt nem marad el a környezetet terhelő, energiát fogyasztó hamvasztás, és amellett meglehetősen drága is, mert akár hétezer dollárral is megnövelheti az egyébként csak 1600 dollárba kerülő krematóriumi költséget.

Teljesen új utat jár egy skót cég, a Resomation, amely az elégetés helyett a cseppfolyósítást ajánlja. A lúgos hidrolízises módszerrel a tetemet vízzel és kálium-hidroxiddal megtöltött nyomáskamrában helyezik el, amelyet mintegy három órán át 180 fokon (ami az elégetési hőmérsékletnek alig negyede) fűtenek. A test csontjai ettől fellazulnak, összetörhetők. A végeredmény egy aminosavakból és fehérjékből álló, világosbarna és sterilen tiszta, sűrű folyadék, amit biztonsággal le lehet ereszteni a csatornába, vagy akár a földeken is szét lehet teríteni, megtermékenyítő anyagként. Az ár még bizonytalan, de a cég szerint valamelyest drágább ugyan, mint egy átlagos hamvasztás, de olcsóbb az eltemetésnél.

Ugyancsak újnak számít a fagyasztásos-szárításos eljárás, amit a svéd Promessa Organic cég fejlesztett ki. E módszerrel a tetemet folyékony nitrogénnel megfagyasztják, rezgéssel aprítják, amíg porszerű anyag válik belőle. A port azután nyomás alatt vákuumkamrában felmelegítik, így párologtatják el a még benne található vizet. További –mágneses teret alkalmazó – lépésben kikeresik és eltávolítják a fém maradékokat. Végül a megtisztított port kukoricakeményítőből készült koporsóban sekély sírba helyezik, ahol egy éven belül elbomlik és a test molekulái végül visszakerülnek a természet körforgásába.

Az új eljárásokban okos környezetvédelmi gondolatok keverednek ügyes üzlettel. Nyitott kérdés azonban, hogy a társadalmak, az egyének és a vallások mennyire akarják és tudják ezeket befogadni.

Elhunytak hamvaiból készített „halhatatlan jade-kövek” – egy dél-koreai cég kegyeleti találmánya az idén májusban Hongkongban rendezett Ázsiai Temetési Világkiállításon