Jéghegyeket szült a japán földrengés
A Japán északkeleti részét március 11-én megrázó Tohoku-földrengés, illetve az azt követő cunami még egy az epicentrumától 13 ezer kilométerre levő helyen is komoly változásokat okozott. Kiderült, hogy a cunamihullám következtében hatalmas méretű jéghegyek váltak le a Kelet-Antarktiszhoz tartozó Sulzberger-jégselfről.
Kelly Brunt, a NASA Goddard Űrku tatási Központjának munkatársa és kollégái, jégkutatási specialisták a földrengés kipattanása után azonnal dél felé kezdtek nézni. A megfigyelésekhez több műhold képeit is felhasználták, és megérzésük bejött. A cunamihullám kereken 18 órával a földrengés kipattanása után érte el az Antarktisz térségét, és rövidesen akkora méretű jégtömeget választott le a Sulzbergerjégselfről, melynek területe együttvéve nagyjából kétManhattan kiterjedésének felel meg. Amióta ezt a régiót figyelemmel kísérik, vagyis 65 éve, még csak megközelítőleg sem vált le ekkora jégtömeg erről a jégselfről. Ez volt egyébként a legelső alkalom, hogy egy cunamihullám és egy jéghegyképződés között közvetlen oksági kapcsolatot sikerült megállapítani. Brunték eredményeikről a NASA Goddard Űrkutatási Központjának internetes oldalán számoltak be.
A jéghegyek képződésének többféle oka is lehet, s ezeket az okokat eddig a kutatók mindig visszafelé próbálták kinyomozni, vagyis ha levált egy-egy nagyobb jéghegy, utólag kerestek rá magyarázatot, bár nem mindig találtak. A mostani esetben viszont teljesen egyértelművé vált, hogy a jéghegyek a cunamihullám nyomán keletkeztek. A kutatók már a hetvenes évek óta feltételezik, hogy akár a folyamatosan ismétlődő hullámzás is okozhatja egy jégself megbomlását és jéghegyek leválását. (A jégselfek többnyire nagy kiterjedésű, a szárazföldi jégtakaróból kinyúló jégfelületek, melyeknek a vége a szárazföldön nyugszik, az eleje pedig a tengeren lebeg.)
Becslés szerint a márciusi cunamihullám ugyan nem lehetett magasabb 30 cm-nél, mire elérte az Antarktisz térségét, ám még maradt annyi ereje, hogy megbontsa a jeget, mely ezen a részen nagyjából 80 méter vastag. A kérdéses márciusi időszakban erősen felhős volt az ég a Sulzberger-öböl fölött, így a műholdak többsége nem tudott használható képet adni a történésekről. Kivételt képzett az Európai Űrügynökség Envisat műholdja, melynek szintetikus apertúrájú radarja „átlátott” a felhőzeten, és miután ezt a képet összehasonlították korábban készült felvételekkel, kiderült, hogy két, jól megtermett jéghegy, valamint több kisebb is lebeg az öbölben. A legnagyobb jéghegy mérete nagyjából 60 négyzetkilométer területű volt.
A mostani felismerés nyomán alighanem sikerült megfejteni egy régi rejtélyt is. 1868 szeptemberében chilei tengerészek arról számoltak be, hogy szokatlanul sok jéghegy jelent meg a Csendes-óceán legdélebbi részein. Később feltételezték, hogy e jéghegyek az egy hónappal korábban a chilei Arica városa környékén kipattant földrengést követő cunamihullám nyomán váltak le. A mostani tapasztalat birtokában az összefüggés egyértelmű. Az is figyelemre méltó, hogy a Tohoku-földrengés idején a Sulzberger-öbölben alig volt tengeri jég, amely számottevően csillapítja a földrengések és cunamik hatását a jégselfekre. A 2004-es szumátrai földrengés idején sok tengeri jég vette körül az Antarktiszt, és nem is tapasztaltak olyan jéghegyképződést, ami az akkori cunamival kapcsolatba lett volna hozható.
