Az érintőképernyőn megjelenő virtuálisbillentyűzet legfőbb (potenciális) versenyelőnye, hogy szoftveresen szinte korlátlanul testre szabható. A gyártók egyelőre visszafogottan élnek ezzel a lehetőséggel, a touchscreen hátrányait viszont kivétel nélkül minden felhasználó „élvezheti”: a sok tapogatástól a képernyő maszatos, ujjlenyomatos lesz, a felület pontatlanul érzékeli az érintést (azaz sokkal gyakoribb a melléütés), a sík és kemény kijelző nagy szövegek bevitelekor kényelmetlenné teszi a beírást.

Ezek az egyelőre nehezen kiküszöbölhető problémák biztosíják azokat a kisebbnagyobb piaci réseket, amelyekbe a reformbillentyűzetek gyártói benyomulhatnak. Hogy a kereslet létezik, azt nehéz lenne tagadni: gyakorlatilag az összes jelentős érintőképernyős készüléktípushoz (az iPhone-t, sőt az iPadet is beleértve) – létezik mechanikus klaviatúra, és nem csak az írógépen szocializálódott felhasználók kedvéért. És ha a fejlesztők elkezdenek a speciális rétegigények irányában tájékozódni, nem állnak meg félúton: az elmúlt egy-két évben robbanásszerű fejlődés mutatkozik az alternatív billentyűzetek területén.

Az olyan magától értetődő újításoktól, mint a világító vagy az átlagosnál nagyobb betű- és számgombokat tartalmazó klaviatúra, egészen a 100 százalékig újradefiniált – félgömb, kör vagy trapéz alakú, a megszokott betűkiosztást vadonatúj szisztémákkal helyettesítő változatokig terjed a skála. A WolfKing Warrior például célzottan az „alsó tízes éveiben” járó korosztálynak készült: az ő kezük még kicsi, viszont szeretnek gyorsan gépelni, a helyesírás kevéssé izgatja őket, a játékok vezérlése viszont annál inkább. Az egyedi szempontrendszer alapján a dizájnerek egy olyan billentyűzetet álmodtak a számukra, amely első pillantásra inkább egy mókás egéralátétre hasonlít: kör alakú, és a gombok is koncentrikusan helyezkednek el rajta (még egyszer hangsúlyozzuk: nem a szándékolt formabontás, hanem kimondottan ergonómiai okok miatt).

Az Optimus nevű periféria a testreszabhatóság terén próbál elmenni a fizikai határokig: itt maga a felhasználó definiálja az egyes gombokat, illetve a billentyűk „ellenállását” a saját kézmérete, gépelési szokásai, anyanyelve, szemerőssége és egyéb egyedi jellemzők szerint. Hasonlóval próbálkozik a Logitech Comfort Wave nevű billentyűzetcsaládja: ezen a csuklópárna és a gombsor elhelyezkedése, dőlés szöge változtatható, vagyis az eszközt néhány mozdulattal nagyon kényelmessé lehet varázsolni. A Microsoft a saját csúcsklaviatúráin próbálja automatizálni az alkalmazkodóképességet: ez a hardver a felhasználóhoz, illetve a képernyőn futó alkalmazáshoz igazítja a legfontosabb funkcióbillentyűk kiosztását.

Közben az érintőképernyő-fejlesztés sem állt le. Az egyik új irány a kinyitható (laptop formátumú), de teljes egészében érintőképernyős tabletek fejlesztése. Ezeknél az alsó képernyő alapesetben a felső folytatása, de billentyűzetté is alakítható, és a felülete a szokásosnál jobban bírja a gépelést. Hasonló megoldást először az Acer mutatott be (ott az alsó térfélen teljesen egyedi, billentyűk nélküli érintős kezelőfelület is kialakítható), és hamarosan a Sony is piacra dob egy ilyen könyv alakú, két képernyős tabletet.

A másik ígéretes lehetőség azokon segít majd, akiknek az érintőképernyős mobilok szövegbevivő felülete túlságosan kicsi. Az új rendszer „kitalálja” (optikai, illetve hőérzékelőkkel), hogy az ujj melyik virtuális billentyű felé közelít, és egy bizonyos távolságon belül a kérdéses gombot felnagyítja,megkönnyítve a találatot. Ezzel a gépelés a hardverméret növelése nélkül is sokkal komfortosabbá tehető, ami – ha beválik – ugyanakkora áttörés lehet, mint annak idején maga az érintőkijelző.

Kényelmes formabontó újdonság a Logitechtől