Talán már nem egyszerű elmélet, hanem empirikusan bizonyított tény, legalábbis Bernd Schultes, svájci endokrinológus, azaz hormonzavarokkal foglalkozó tudós szerint. Munkatársaival az alvásmegvonás hormonális következményeit vizsgálta. A németországi Lübecki Egyetemen végrehajtott kísérletben tizenöt egészséges férfi önkéntes csak hajnali háromnegyed háromkor feküdhetett le, és szegényeket már reggel hétkor kirázták az ágyból, alig négy órát alhattak.

Ezt követően oly mértékben megemelkedett a cukorkoncentráció a vérükben, és a napi vércukorszint is olyan típusú változásokat mutatott, mint amilyeneket korai stádiumú ún. 2-es típusú (régebbi nevén, felnőttkori) cukorbetegségben szoktak regisztrálni. Vércukorszintjük annak ellenére nőtt meg, hogy megugrott az inzulin szintje is, holott ennek a hormonnak az a feladata, hogy csökkentse a vércukorszintet.

Mint Bernd Schultes a német Der Spiegel folyóirat tudományos rovatában kifejtette, ennek oka –illetve feltételezett kórélettani háttere az, hogy, hiába termelnek elegendő, sőt fölös mennyiségben inzulint a hasnyálmirigy Langerhans-szigetei, a szervezet sejtjei már nem igazán érzékenyek rá. Ezért a cukor felhalmozódik a vérben – akár a 2-es típusú diabétesz kialakulásakor.

Az alváshiány valószínűleg a vegetatív idegrendszer fokozott működésén keresztül hat a hormonális rendszerre. Ezt bizonyítja az is, hogy alváshiányban megnő a stresszre adott válaszban döntő szerepet játszó kortizol nevű mellékvesehormon mennyisége.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Schultes kísérlete nem az első. Négy éve az Amerikai Diabétesz Társaság éves kongresszusán a Chicagói Egyetem kutatói az alvásmegvonás és a vércukorszint-változás között hasonló összefüggést mutattak ki, melyet szintén a szövetek csökkent inzulinérzékenységével magyaráztak.

Ehhez hozzájárulás egy egyszerű megfigyelés: ha az ember rosszul alszik, másnap fáradtabb lesz, kevesebbet mozog – és többet eszik. Dr. Hevesi Judit Ildikó, diabetológus szakorvos elmondta, hogy nagy létszámú csoportokon végzett vizsgálatok bizonyították a kevés alvás és a testtömegindex (BMI) közötti kapcsolatot, azaz az álmatlanság elhízást okoz. Ugyanis a kevés alvás befolyásolja az éhségérzetet szabályozó hormonokat: az étvágyat csökkentő leptin szintje alacsonyabb, míg az étvágyat növelő ghrelin szintje magasabb lesz. Egy egészséges férfiak körében végzett ellenőrzött vizsgálat szerint napi négyórás alvás jelentősen megnövelte a kalóriadús, magas szénhidráttartalmú ételek után érzett vágyat.

A tudósok nagyon is gyakorlati problémákra keresik a válaszokat, hisz felgyorsult korunkban az alvásra szánt idő mindenütt a világon számottevően csökkent. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO adatai szerint, az elmúlt száz évben az átlagos éjszakai alvásidő jelentősen, átlagosan két órával lett rövidebb. Az is közismert, hogy a 2-es típusú, tehát (legalábbis kezdetben) inzulin adására nem szoruló, tablettákkal és diétával karbantartható felnőttkori cukorbetegek száma is nagyon megugrott. Évente mintegy 3 százalékkal nő az előfordulás gyakorisága. A WHO statisztikái ma 240 millióra becsülik a számukat, 2025-re pedig már 380 millióan fognak ebben a kórban megbetegedni.

Merész feltételezés lenne, hogy az ismert kockázati tényezőkön kívül, a megváltozott életmód mellett (új étkezési szokások, mozgáshiány, stressz stb.) ok-okozati összefüggés van az álmatlanság és a cukorbetegség között is?

Az alváshiány stresszére adott egyfajta válasz lehet a cukorbaj FOTÓ: REUTERS