Háromdimenziós, azaz térbeli tárgyakat is előállító nyomtatót már a kilencvenes években is használtak a porkohászat egyik különleges eszközeként. Lényege, hogy a printer anyagfogadó részébe töltött műanyag- vagy fémpor legfelső, sík rétegére komputerrel rávetítik a kívánt tárgy síkbeli, 2D-s körvonalait, majd abból egy lézersugárral kivágják annak egy mindössze tizedmilliméter vastag lapját.

Aztán a printerrel a nyomtatást addig folytatják, míg a készítendő munkadarab magassága is eléri a kívántat. (Két centiméter vastag tárgyat például 200 lap alkot.) Végül a már tárggyá olvadt munkadarabot kiemelik, a vele kitoluló hulladékot meg visszatöltik a gépbe. Eldobandó hulladék így nem is keletkezik. Ha viszont a repülőt titánporból szeretnék kialakítani, ehhez már nem elég a lézer hője, ilyenkor elektronsugarat használnak a nyomtatóban. Az angol szakemberek azonban a jóval könnyebb műanyag mellett döntöttek.

A kis gépet öt nap alatt több darabból állították elő, majd szerelték össze. Törzse geodetikus, azaz keresztrácsos szerkezetű. A leválasztható orr-részébe került a farába helyezett, légcsavarját forgató, akkumulátor táplálta elektromotor. Kereket nem szereltek rá, hanem két lécből álló kétméteres, ferdén emelkedő kis rámpáról csúszva indul, majd visszatérve, a magas fűben hason csúszva száll le – olyankor a légcsavarja vízszintesbe fordul.

A 600 méteres magasságot elérő repítéseire Paul Heckles neves robotvezető-pilótát kérték fel, aki ősszel már versenyeken is indítani szeretné a kis szerkezetet.

A Sulsa a még vízszintes indítórámpán