Befutók az űrben
Talán későbbi történészek erre az ötven évre datálják majd az űrkutatás első korszakát, bár lehet, hogy a távoli jövőben ez a néhány évtized úgy összezsugorodik majd, hogy csak az első időszak legelső mozzanataként szerepel majd. Számunkra viszont még minden részlet közeliként nagyítódik fel, akár olyan momentumok is, amelyek utódainknak már nem számítanak majd fontosnak. A legnagyobb érdeklődést kiváltó emberes űrrepülések tekintetében azonban az űrsiklók mindenképpen lényeges szakaszt jelentettek, hiszen velük jelentek meg az újra felhasználható űrjárművek.
Most, hogy befejezték küldetésüket, új szerkezetek veszik majd át a helyüket, mert – pénzügyi krízis ide vagy oda – az emberiséget egyik legelemibb vágya, kíváncsisága nem tudja elfordítani a végtelen világűrtől. Ez pedig a politika számára is hívószó, s innentől már csak a pénz számít. A tudományon nem múlik.
De ahogy a világ sem kétpólusú többé, az űrkutatás sem csak az amerikaiak és a szovjethatalomból kikászálódott oroszok játszótere már. Sőt jelenleg úgy tűnik, mintha az amerikaiak az oroszokra lennének utalva, hiszen űrhajósaikat momentán csupán orosz űrhajókkal tudják a nemzetközi űrállomásra juttatni. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy az amerikaiak lemaradtak volna az űrtechnológiában. A mostani helyzet inkább egyfajta időzítési zavar, lépésváltási bénázás, egyfajta pénzügyi és politikai huzavona eredménye, az amerikai űrkutatás – amibe most már az új űrsiklókkal kapcsolatos magánkezdeményezéseket is beleszámíthatjuk – technológiai fejlettség tekintetében most is vezeti a mezőnyt. Az oroszok persze tesznek időnként bombasztikus kijelentéseket – mint amikor Putyin kormányfő a bolygóközi utazások számára kifejlesztendő nukleáris hajtóműről beszélt –, s ott vannak az amerikaiak nyomában, de igazán új fejlesztésekkel mostanában nem rukkoltak ki. Kínával viszont ma már nemcsak a világgazdaságban kell számolni, az egyre izmosodó ázsiai óriás is az űrkutatás fellendítésében látja világhatalmi státuszának egyik zálogát. Az ezredforduló óta kész saját űrhajójuk, elindultak az első tajkonauták, űrszondákkal feltérképezték a Földet, és Pekingben már megcélozták a Marsot is. De az európaiak is ott vannak még az élmezőnyben. Eddig két, ember nélküli teherűrhajót lőttek fel a nemzetközi űrállomásra, a bolygókutatásban számos önálló program fut, és az Európai Űrügynökség 2020 körül – hogy a sárga csillagos gyűrűs kék lobogó se hiányozzon égi kísérőnkről – még embert is szeretne küldeni a Holdra.
Franciaországtól Japánon és Izraelen át Nagy-Britanniáig és Indiáig számos ország rendelkezik nemzeti hordozórakétával, műholdak tekintetében pedig már jóval szélesebb a kör. Ha pedig azokat az országokat is az űrnemzetek közé vesszük, ahol egyáltalán valamilyen űrkutatás folyik, vagy amelyeknek állampolgára valaha Föld körüli pályáról kukkantott le, akkor még hazánk is a listán van.
Az űrverseny tétjei a földi műholdas kommunikációtól a slágernek számító Marsra szálláson át egészen a Naprendszeren túli térségek felfedezéséig terjednek. Ám hogy kik a befutók, persze idelenn a Földön dől el.
