A gyermekkori hirtelen szívhalál megelőzhető

Gyermekkorban a hirtelen szívhalál (szívmegállás) rendkívül ritka. Magyarországon 2010 májusában volt ilyen eset, egy jászberényi 16 éves fiú esett össze testnevelésórán.

Victoria Vetter, a philadelphiai The Children’s Hospital kardiológusprofesszora az American Heart Journal című szaklapban egy „pilot” vizsgálatról számolt be (ez egy tervbe vett későbbi vizsgálat próbatanulmányát jelenti). A szerző szerint a hirtelen szívhalált okozó mögöttes szívbetegséget egyszerű EKG-vizsgálattal már előzetesen ki lehet szűrni, ami annál is fontosabb, mivel az Amerikai Szívtársaság érvényben levő irányelvei szerint az EKG csak sportoló/versenyző gyermekeken kötelező.

A philadelphiai munkacsoport 400, 5–19 éves korú tünetmentes gyermeket és fiatalt vizsgált meg, egyrészt a szokásos módon (kikérdezéssel, fizikális vizsgálattal), másrészt EKG-val és echokardiográfiával (szívultrahanggal). Szívbetegséget 23 esetben találtak, ebből tíz gyermeken súlyos formát. Ez a vizsgált gyerekek 2,5 százaléka! (További húsz esetben gyermekkori magas vérnyomást fedeztek fel.) A 23 szívbeteg gyermek korábbi fizikális vizsgálata semmire sem utalt, tehát levonható a következtetés: érdemes megfontolni az iskoláskorúak általános, szűrő jellegű EKG-vizsgálatát. Ezt bizonyítják az olasz és japán tapasztalatok is, ahol a gyermekeken végzett EKG kötelező előírás.

A kardiológiai szempontokon túl fontos kiemelni, hogy az EKG-vizsgálat nem tart tovább tíz percnél, és mint Victoria Vetter hangsúlyozza, viszonylag olcsó eljárás.

Dr. Kormos Zsuzsanna gyermekkardiológus főorvos tájékoztatása szerint a hirtelen halál 100 ezerből csupán 3-4 gyermeknél fordul elő. Míg idősebbeknél a koszorúerek meszesedése, addig gyermekeknél valamely genetikailag meghatározott rendellenesség vagy elektromos ingerképzési, vezetési zavar állhat a háttérben.

Külön figyelmet érdemelnek a szív gyulladásos betegségei, ezek előzetesen nem szűrhetők, hiszen heveny vírusbetegség során alakulnak ki. A lehetőségre az orvosnak különösen járványok idején kell gondolnia, és gyanú esetén a gyermeket speciális szívvizsgálatnak tanácsos alávetni.

Ez idő szerint egyébként a gyermekek EKG szűrő vizsgálata hazánkban sem kötelező.

Nem csak felnőtteknél segíthet az EKG
Nem csak felnőtteknél segíthet az EKG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.