Rendszerallergia
A számok alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy a növekedésnek politikai okai vannak, az azonban kevéssé valószínű, hogy a tömegessé vált légúti irritáció a bukott rendszer kései boszszúja lenne. A szénanáthás esetek számának növekedése egész Európában megfigyelhető (igaz, az arányok tekintetében kontinensbajnokok vagyunk). A hihető tudományos magyarázatok egyelőre három fő irányba mutatnak: ezek szerint a szén-dioxid-koncentráció növekedése, a klímaváltozás, illetve – és ez az igazi paradoxon – a környezetvédelmi előírások szigorúbbá válása lehet a felelős.
Az egyik elmélet szerint az extrémen magas szén-dioxid-szint önmagában is kiválthat allergiás reakciókat. Egy németországi kutatásból az derült ki, hogy a szén-dioxid-koncentráció sokkal szorosabb összefüggést mutat a szénanátha gyakoriságával, mint a levegőben szálló pollenek mennyisége. Az üvegházhatás, illetve a földi klíma melegedése közvetett módon is hatással lehet a légúti allergiákra. A felmelegedés hatására olyan növények jelennek meg a környezetünkben, amelyekkel két-három generációval korábban élt elődeink még alig találkoztak. Például a parlagfű is ilyen.
Agresszíven irritáló pollenjéhez az európai ember immunrendszerénekmég nem volt ideje hozzászokni. Az enyhülő éghajlat hatására ráadásul egyre több egzotikus növény szabadul ki az arborétumokból és díszkertekből – vagyis évről évre több növényfaj virágporát lélegezzük be. A harmadik ok tűnik első pillantásra a legkevésbé hihetőnek, pedig ezt támasztja alá a legtöbb kísérleti eredmény. Azt már régóta tudjuk, hogy az irritatív virágporszemcsék a dízelfüsttel keveredve sokkal intenzívebb hatást képesek kiváltani. Az viszont csak a közelmúltban derült ki, hogy ezt a jelenséget a korszerű dízelautók részecskeszűrői tovább fokozzák: a koromégetők már csak azokat a nagyon kisméretű részecskéket engedik ki a levegőbe, amelyek – olykor a pollenekkel összetapadva – a légzőrendszer legeldugottabb zugaiba is akadály nélkül eljutnak.
Mindez talán megvilágítja, miért vált a szénanátha a legelterjedtebb betegséggé Európában, a kimagaslóan rossz magyar adatok azonban további indoklásra szorulnak. E ponton pedig tényleg vissza kell nyúlnunk a rendszerváltáshoz: ahhoz is, amelyik megtörtént, meg ahhoz is, amelyik elmaradt. A termelőszövetkezetek felszámolása azzal is járt, hogy vidéken, illetve a városok külterületein sok a nem művelt, gazdátlannak tűnő föld, márpedig a feltört, majd művelés nélkül maradt talajt az első körben a parlagfű, az üröm és a hasonló gyomok foglalják el a legkönnyebben. Ez a gazdasági megroggyanás következménye.
Azért pedig az elsumákolt közlekedési modernizáció (mindenekelőtt az elaggott buszpark, meg a szocializmusból ránk maradt teherautó-matuzsálemek sokasága), illetve az útpadkák, járdaszigetek rendszeres portalanításának hiánya a felelős, hogy Európa-szerte Magyarországon az egyik legmagasabb a szállópor-koncentráció, ami szintén növeli a pollenérzékenységet. Mindehhez járul az immunrendszert gyengítő stressz, meg az a növekvő mennyiségű vegyszer (ételszínezék, tartósító, növényvédő szer stb.), amit naponta elfogyasztunk, és már el is készült az a koktél, amelyik miatt minden negyedik magyar ember szénanáthás. Ha úgy vesszük, tényleg a rendszerre vagyunk allergiásak – de ebben alig van politika.
