Víz, édesvíz!
A most 86 éves George Mougin francia mérnök bő negyven éve jött rá, hogy a leszakadó jéghegyek óriási vízkészletet jelentek, amit hasznosítani is lehetne.
Földünkön egyre kevesebb az édesvíz, és nemcsak a hírhedt Szahel-övezetben, hanem immár Európa déli részein is. Úgy tetszik azonban, lehet némileg enyhíteni a gondokat egy nem is új elképzelés segítségével. A most 86 éves George Mougin francia mérnök bő negyven éve jött rá, hogy a leszakadó jéghegyek óriási vízkészletet jelentek, amit hasznosítani is lehetne. Azóta – a feltételezett globális felmelegedés nyomán – egyre sűrűbben válnak le hatalmas jéghegyek a sarki tömbökről, és leúszva a tengerekbe, szépen el is olvadnak. Mi lenne, gondolta el Mougin, ha ezeket a az úszó táblákat körbevennénk valamilyen szigetelőövvel, ami védi ezeket az olvadástól és vontatóhajókkal szépen elúsztatnánk a vízre áhítozó térségekbe, ahol aztán felolvadván, megfelelő elvezetésekkel, csőrendszerekkel továbbítani lehetne az életadó vizet.
A hetvenes évek közepén még a technika nem volt alkalmas a megvalósításra. Amellett a költségek is horribilisnek látszottak. Akkori árakon egy 6,5 millió tonna tömegű jéghegy kísérleti vontatása mintegy tízmillió dollárba került volna.
Mára sokat változott a helyzet. Belépett a történetbe egy világcég, a Dassault Systémes, amely háromdimenziós szimulációs módszerekkel végez teszteléseket többek között olyan óriásoknak,mint a Toyota vagy a Boeing. A DS vállalkozott rá, hogy modellkísérletekkel igazolja az elképzelések megvalósíthatóságát. Nem kis munka: tizenöt ember dolgozott rajta. Kimutatták, hogy egy normál vontatóhajó 141 nap alatt tudna elhúzni egy 6,5 tonnás jéghegyet Új-Fundlandtól a Kanári-szigetekig, és eközben a jégnek mindössze 38 százaléka olvadna el. A viszonylag biztató olvadási arány a megfelelő szigetelőövnek köszönhető. Ez, az első közelítés szerint egy kilométer hosszú és 12 méter magas szerkezet lenne, amit két vontatóhajó tekerne a jéghegy köré. A szimuláció a virtuális valóságban nem is túl nehéz feladat, ám a való világban azt jelenti, hogy nagyon megfelelő időjárási viszonyok kellenek (ne legyen vihar, túl nagy hullámzás például), és amellett rendkívül ügyes, jól képzett személyzet is álljon rendelkezésre, akik azt is képesek megoldani, hogy a jég és a textília között csak néhány centiméteres rés maradjon. Az övről súlyos zsákok lógnak a vízbe, ezek ballasztként szolgálnak.
A jéghegy alakja sem közömbös. A változatos formák közül, amelyek lehetnek tömbök, kúpok, ék- vagy kupolaalakzatok, a legalkalmasabbnak a tábla felszínű hegyek látszanak. Vizsgálni kell azt is, hogy hol várhatók leszakadó jéghegyek. Az IIP, a nemzetközi jégmegfigyelő társaság ad tájékoztatást a jégtömbök nagyságáról, alakjáról, állapotáról. A jéghegy víz alatti profilját, szállíthatóságát robotokra szerelt szonárokkal vizsgálják.
A szimulációknál rengeteg adatot használnak, a visszamenőleges meteorológiai és oceanográfiai adatoktól kezdve egészen a műholdakról gyűjtöttekig. A számításokhoz nemcsak sok, hanem nagyon különféle jellemzőt kell gyűjteni: egyebek között széljárásokat, hőmérsékleteket, áramlatokat, sótartalmat, örvényeket. Szimuláltak például az út során egy nagy vihart is, ám ez nem okozott semmiféle gondot. A hat különböző modellváltozat között azonban akadt egy komolyan figyelmeztető is. Miközben a tengeri áramlatok igen hasznosak lehetnek a vontatásban, sőt segítségükkel jelentős üzemanyag-fogyasztást lehet spórolni, ebben a modellkísérletben a vontatóhajó az áramlat során örvénybe került, és egy jó hónapig körözött gyakorlatilag egy helyben. Ami nagy baj lehet, hiszen közben a jég olvad, meg az üzemanyag is jócskán fogy. A megoldás döbbenetesen egyszerűnek bizonyult. Az indulást el kell tolni egy hónappal, május közepe helyett június közepére, mert addigra már nem keletkeznek örvények.
A meggyőző modellkísérletek után most már a valóságban is ki kellene próbálni a jéghegyvontatást. Hát persze, a pénz! Egy ilyen kísérlet több millió dollárba kerül, bár kétségtelen, hogy a DS-szimuláció alapján már reményteli lehet a kalapozás. Mougin abban reménykedik – írja az Economist –, hogy 2012-ben elindíthat egy kísérleti tesztet és rá egy-két évvel már életnagyságú vontatások következhetnek.
A kilátások tehát biztatók. Kérdés, mit szólnak mindehhez a környezetvédők?
