Halálos időjóslás egy mérföldből

Fusson le egy mérföldet és az időeredményből megtudhatja, mekkora eséllyel lesz infarktusa nyolcvan éves koráig. Legalábbis amerikai kutatók szerint.

Meg akarja tudni, mit hoz a jövő, milyen egészségügyi veszélyek fenyegetik? Mondjuk, mekkora annak kockázata, hogy nyolcvanéves korában szívinfarktust vagy stroke-ot (agyvérzést) kap?

Nos, amerikai orvosok kutatásai alapján, bonyolult és költséges vizsgálatok nélkül is pontosan meghatározhatja az esélyeit. Ehhez elegendő, ha tiszta erőből lefut egy mérföldet (1,61 kilométert). Ennek alapján százalékokban megadható, mekkora egy végzetes szívroham vagy agyi érelzáródás veszélye.

A dallasi Texas Southwestern Medical Center kutatója, dr. Jarret Berry, a Journal of theAmerican College of Cardiology amerikai orvosi folyóiratban közölt munkájában elképesztő menynyiségű, mintegy negyedmillió adatot dolgozott fel. 1970 és 1990 között öszszesen 11 ezer 45–65 év közötti férfi állóképességét, pontosabban futóteljesítményét mérték, majd hosszú évekig nyomon követték a sorsukat. Ezekből már valóban korrekt statisztikai következtetések vonhatóak le.

A vizsgálatban részt vevők közül 2006-ig összesen 1106 férfi halt meg infarktusban vagy stroke-ban. Ennek alapján részletes „túlélési” számításokat végeztek. Ezekből számszerűsíthetővé vált az az egyáltalán nem meglepő tény, hogy a sportoló, egészségükre fokozottan ügyelőknek sokkal jobbak az esélyeik. Például annak az 55 éves, rendszeresen edző férfinak, aki nyolc percen belül futja le az egy mérföldet, tíz százalék az esélye, hogy nyolcvanéves korára infarktusban vagy agyvérzésben fog elhunyni. Ezzel szemben, annak a kevésbé „fitt” férfinak, akinek a táv leküzdéséhez már több mint negyedórára van szüksége, harmincszázalékos – azaz háromszoros – az időskori szív- vagy agyhalál veszélye!

A kissé morbidnak tűnő halálos „időjóslásnak” nem riogatás a célja. Épp ellenkezőleg: az adatok feldolgozásakor az is kiderült, hogy a negyven-hatvanéveseknekmég akkor is jelentősen megnőnek az időskori túlélési esélyei, ha csak ekkor kezdenek el rendszeresen sportolni. Azaz a sorsunkat saját kezünkbe vehetjük, ha valóban odafigyelünk egészségünkre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.