Hogy az első lépésnekmekkora volt a jelentősége, azzal bizonyára kevesen voltak tisztában 1991-ben, az azonban bizonyos, hogy Harri Holkeri akkori finn miniszterelnök közéjük tartozott, ő maga volt ugyanis a hívó fél. A hálózatot egy „ismeretlen” cég, a Telenokia építette, a hardver pedig – a méretektől eltekintve – ugyanolyan volt, mint ma: bázisállomások, kézikészülék, és a felhasználó azonosító adatait tartalmazó, egyik telefonból a másokba áthelyezhető SIM kártya.

Maga a nyílt – vagyis szabad platformú, nem egyetlen céghez kötött –GSM-szabvány (a jelenleg használt „széles sáv”, azaz a 3G, és a negyedik generációs LTE voltaképpeni elődje) 1987 óta létezett, a polgári alkalmazások kifejlesztése azonban lassan haladt, és épp a ritkán lakott skandináv régió kommunikációs igényei biztosították azt a húzóerőt, amely az áttöréshez kellett. A vezeték nélküli távközlés robbanásszerű fejlődése a súlyos gazdasági válságban lévő Finnországot is a csúcsra repítette.

Mára a fejlődés fő hajtóerejévé az adatkommunikáció vált, a technika rég túllépett a beszélgetésen. Húsz év alatt ugyanakkor az is kiderült, hogy az emberi természet megváltoztatása sokkal nehezebb: egy átlagember ma is nagyjából ugyanannyi személlyel tart kapcsolatot, mint a mobil előtt.