Más naprendszerek hétköznapjai
Húsz éve például tudtuk, hogy más csillagok körül is minden bizonnyal sok bolygó kering, de egyet sem ismertünk. 1992-től aztán egyre másra olyan mérésekről érkeztek hírek, melyek alapján exobolygó létére lehetett következtetni. Azonban hosszú évekig kellett várni, míg ezeket a méréseket megerősítették vagy épp elvetették, de van olyan „exobolygójelölt” is, melynek létezését több mint tíz éve nem bizonyították be, más mérésekkel nem igazolták.
Így ma ismerünk olyan exobolygókat, melyeket többszöri méréssel, vagy több különböző módszerrel is vizsgáltak, s rajta vannak azon az e sorok írásakor 555 égitestet tartalmazó listán, melyek a megerősített felfedezéseket tartalmazzák. Ám ezen felül a NASA idén februárban bejelentette, hogy az amerikai Kepler-űrtávcső további 1235 exobolygójelöltet fedezett fel, összesen 997 csillag körül. Az 1235 jelölt között van hat (az újabb számítások alapján viszont csak öt) olyan is, melyek tömege nem haladja meg a Föld tömegének kétszeresét, s emellett még az ún. lakhatósági zónában is tartózkodnak, vagyis csillaguktól olyan távolságra, hogy a víz még folyékony állapotban fordulhasson elő felszínükön. Ezeknek az új, Kepler-űrtávcsővel felfedezett bolygóknak a létét azonban még meg kell erősíteni, mielőtt fölkerülnek a bizonyított exobolygók listájára.
Azonban tételezzük fel egy pillanatra, hogy ezek valóban léteznek, néhány hónapot szaladjunk előre az időben, s képzeljük el, hogy már közel 1800 exobolygóról tudunk bizonyosan. Ezek között pedig legalább öt olyanról, amely akár az élet hordozására is alkalmas lehet. 1800-ból öt elég jó aránynak tűnik, hiszen kb. 360 exobolygóra jut egy Földhöz hasonló. (Fontos megjegyezni, hogy a figyelembe vett mérések és eljárások alapján a Vénusz és a Mars is a földszerű bolygó kategóriájába tartozik.) De mégis, hány ilyen, „földszerű” exobolygó létezhet összesen?
Ennek kiszámításához figyelembe kell vennünk azt, hogy a Keplerrel csak azokat az exobolygókat tudják fölfedezni, melyek keringésük során a Földről nézve elhaladnak csillaguk előtt. Az űrtávcső ugyanis a csillag fényességét méri nagy pontossággal, a bolygó elhaladásakor pedig ez a fényesség kicsit lecsökken, hiszen a bolygó kitakarja a csillag egy részét. Vagyis az összes többi bolygó, amely tőlünk vizsgálva nem halad el csillaga előtt, láthatatlan a Kepler számára... Nem csak ezzel az űreszközzel fedeznek fel idegen planétákat. Június 14-én egyébként a francia–európai közös projekt keretében indított CoRoT űrtávcsővel kapcsolatos bejelentést tettek az Oxfordi Egyetem munkatársai: 10 új exobolygót azonosítottak. Ezek között azonban a legkisebb tömege is a Neptunuszéval egyezik meg, azaz egyik sem tekinthető Föld-típusúnak.
Seth Shostak, az amerikai SETI Intézet csillagásza Kepler eredményeinek bejelentését követően megbecsülte, hogy nagyságrendileg hány földszerű exobolygó keringhet a tőlünk ezer fényévnél nem távolabbi csillagok körül összesen. Valóban csak becslésről van szó, de a kapott érték akkor is magas: Shostak szerint körülbelül 30 ezer földszerű bolygó létezhet környezetünkben. Az amerikai csillagász egyébként azért ezer fényéves távolsággal számolt, mert mai műszereinkkel nagyjából 1000 fényév az a távolság, ahonnan a földi távközlésben is használt erősségű rádiószignálokat még érzékelni tudnánk.
Persze arra, hogy valóban is érzékeljük, észleljük azokat a bizonyos rádiójeleket, bizonyára várnunk kell még egy jó ideig. A következő évek-évtizedek valószínűleg a földszerű exobolygók jobb megismeréséről szólnak majd. Konkrétan pedig színképük sikeres felvételéről annak érdekében, hogy megállapíthassuk légkörük pontos összetételét.
S előfordulhat, hogy idővel megismerünk néhány tucat, vagy néhány száz olyan, a Föld tömegével közel egyező tömegű, Naphoz hasonló, csillagától hasonló távolságra keringő exobolygót, melyek légköréről elmondhatjuk, hogy mintegy kétharmad rész nitrogént, egyharmad rész oxigént tartalmaz, a többi alkotó pedig alig kimutatható. A nagyon pontos mérésekből következtethetünk majd arra is, hogy ezek között hány rendelkezik megfelelően nagy holddal ahhoz, hogy a bolygó forgástengelyét stabilizálja. A klorofill színképét a mai technológiával egyelőre nem fogjuk tudni kimutatni, ahogyan arra sem kell számítanunk, hogy felszíni tengerekről, óceánokról tudósítanának az űrtávcsövek a közeli jövőben.
De már ezen adatok nélkül is furcsa lesz tudni, hogy ott az a sok hozzánk hasonló bolygó; s különösen furcsa lesz akkor feltenni a kérdést: vajon egyedül vagyunk a világegyetemben?
