A Balaton gyöngyszeme és a fenntartható turizmus

A fenntarthatóság az idegenforgalom esetében a természeti, a kulturális és az épített környezeti elemek okos felhasználását, fejlesztését és egyben védelmét jelenti. Két évtizeddel ezelőtt a Balatonra, így Tihanyra is a tömegturizmus volt jellemző. A főszezon alatt egymás után érkeztek a buszok, a látogatók két-három óra alatt megtekintették Tihany nevezetességeit, ajándéktárgyakat vásároltak, majd továbbálltak.

Tihany község önkormányzata a fenntartható turizmus stratégiáját követi. A nagy tömegek helyett új célcsoportokat igyekszik találni: a természet és kultúra iránt egyaránt érdeklődő turistákat. Csökkenteni próbálják az autós forgalmat – mondta Koncz Mária, a Tihanyi Legenda Idegenforgalmi és Fejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Ingyenes parkolókat alakítottak ki a település szélén, míg a belső parkolókból rendkívül magas parkolási díjakkal próbálják elriasztani az autóvezetőket. Ezen kívül a félsziget csúcsát már összekötötték a balatoni kerékpárúttal, s a part menti kerékpárút is hamarosan elkészül. Egy másik környezetbarát közlekedési eszköz a dottó, az elektromos kisvonat.

A déli és északi part között egyedül itt van kompösszeköttetés. A kompról lezúduló autók tömege csak a falun keresztül tudja elérni az északi parti főutat. Egy megkerülő út építése nem jöhet szóba, hisz ez hely hiányában a természetvédelmi területen vezetne át, s károsítaná a környezetet – tudhattuk meg Molnár Gábor, a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának tájékoztatójából. A közlekedési nehézségek enyhítését – véleménye szerint – egy második kompjárat létrehozása jelentheti Badacsony és Fonyód között. A szakemberek becslése szerint ez az autósforgalom 30-40 százalékos csökkenését eredményezné Tihanyban.

Magyarországon a turizmus a GDP 8 százalékát adja, ennek egyharmada a Balaton körül termelődik.

 

Ma: autó- és szuvenírdömping
Ma: autó- és szuvenírdömping
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.