Globálisan Chile, európai viszonylatban pedig (a napokban) Hollandia alkotott először törvényt az internet semlegességéről. Az átlag felhasználónak talán nem sokatmondó fogalom a valóságban a demokrácia, a nyilvánosság és a szolgáltatásnyújtási szabadság egyik fő garanciája az online világban.

A semlegesség egyrészt azt jelenti, hogy – természtesen a technikai adottságok korlátain belül – egy névtelen magánblogger és egy informatikai multi ugyanolyan feltételekkel tudja közzétenni az általa fontosnak tartott tartalmat a világhálón, vagyis az infrastruktúra (alapvetően az országokat és kontinenseket összekötő széles sávú hálózat) nem részesít előnyben senkit a „fizetőképessége” alapján. Ugyanakkor hátrányt sem szenvedhet azért senki, mert mondjuk az általa üzemeltetett szolgáltatás (VoIP-telefon, videoletöltés stb.) túl sok adatot tol át a hálón, vagy ingyenes konkurenciát támaszt fizetős szolgáltatásoknak (ez főként a mobilinternet-szolgáltatók és az IP-telefon-cégek kapcsolatában merül fel). A fenti módon értelmezett netsemlegesség alapelve az internet működésének kezdetei óta sértetlen, ugyanakkor az utóbbi években egyre több támadás éri, elsősorban az üzleti szféra irányából. Az internethasználati szokások és az üzleti modellek a semleges internetre épülnek, egy esetleges változás mindkét területen drámai átalakulásokat hozna – összességében valószínűleg drágítaná az internetezést.