Meglepetések a Merkúron
Az idén március közepén a bolygó körül pályára állt amerikai Mercury Messenger űrszonda adatai alapján azonban úgy tűnik, hogy a lenézett égitest sokkal színesebb, mint ahogy ezt eddig gondoltuk.
„A Merkúr nem a Hold” – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatón Ralph L. McNutt, a NASA-misszió vezető kutatója. A Merkúrról a Földre továbbított nagy felbontású képeken például olyan formákat látni, mint sehol másutt a Naprendszerben – a néhány száz méter, esetleg néhány kilométer átmérőjű mélyedéseknek, világos foltoknak nincs éles peremük, és feltehetőleg nem becsapódással létrejött kráterekről van szó, hanem talán egykori vulkáni kitörések helyszínei lehetnek. A Merkúr ásványtani jellemzői is eltérnek a Holdétól, illetve abban is különböznek, hogy a Merkúrnak van mágneses mezeje, a Holdnak ellenben nincs.
A Mercury Messenger mérései szerint a bolygó mágneses mezeje jóval erősebb az északi féltekén mint a délin, ami a belső olvadt mag különös, aszimmetrikus felépítésére utal. Az új információk alapján arról is többet tudhatunk meg, hogy miként alakult ki és hogyan változott a Merkúr az elmúlt négy és fél milliárd évben. Ezen információk alapján pedig közelebb jutunk a kőzetbolygók és az esetleges élet kialakulásához.
Van olyan feltételezés, hogy a Merkúr egykor sokkal nagyobb volt mint most, csak éppen az elmúlt évmilliárdok alatt a Nap „leégette” róla a külső rétegeket. A NASA mérései szerint ezt nem igazolták vissza – a felszínen jelentős mennyiségű káliumot mutattak ki, ami nem maradhatott volna meg, ha igaz az elpárolgás elmélete. Egy másik koncepció szerint a Merkúr fémben gazdag meteoritokból állt össze, de a felszínen megfigyelt kőzetek összetétele ezt a feltevést sem igazolja vissza.
A Mercury Messenger egyéves küldetésének a negyedén van túl, de már ennyi idő eloszlatta azt a tévhitet, hogy a Merkúr unalmas hely, és hogy amit a NASA Mariner–10 űrszonda 1974-ben látott és az 1975-ös három megközelítésnél rögzített, annál több érdekesség nincs a bolygón.
